Ha!~

Ez már a harmadik, szóval úgy néz ki, megállíthatatlan vagyok!

Eeeezt... kicsit hosszabbra terveztem és kicsit... khm... tartalmasabbra, mer' a cselekmény az úgy pislákolni látszik, de még mindig bujkál a drága. 

Szóval Siren. Meg Rick/Kieren, de az nem fog feltűnni. Szóval In the Fleash. Harmadik felvonás.

És jó olvasást~

(Nem, nem bántam meg semmit! De érzem, hogy meg fogom)

A közös titkos helyükön ültek, hátukat a nyirkos kőfalnak, vállukat egymásnak vetve. Üvegből ittál a cidert és tompa vigyorral gyönyörködtek mesterművükben. A falfirka volt a bizonyíték kettőjükre, a múltjukra, a jelenükre, arra, hogy ketten vannak mindenki ellen és az elmúlásra.

Kieren nagyot pislogott, aztán felnézett Rickre, aki hunyt szemekkel, mozdulatlanul ült, és magában röhögött valamit, amit a jelek szerint elfelejtett megosztani vele. És arra gondolt, hogy talán most mondhatna valamit. Kettejükről. Aztán arra, hogy, ha nem emlékezne rá egyikük sem, nem lenne értelme. Ha nem maradna nyoma, hogy megtette, mi bizonyítaná, hogy tényleg megtörtént?

Inkább csak fogta a kezét, ivott még egy kortyot, vagy talán kettőt és reménytelenül a vállára hajtotta a fejét.

Ha itt van mindent, amit akarok, mi van a halál után?

Hunyt szemekkel ült a kiszuperált kanapén, kezei ökölbe szorultak a térdén, szempillái megrebbentek, mikor megérezte a hideg, halott érintést az arcán. Ujjak a fülénél, ujjak a szemhéjain, az ajkán, az arccsontján, a haja tövénél...

- Ne nyisd ki a szemed – súgta neki Simon, és ajkát az ajkának préselte csak egy egészen rövid ideig.

Egészen hideg csók, még hidegebb érintések a kézfején, a csuklóján, az alkarján és szinte égető forróság, ami a mellkasába költözött. Hunyorogva kukucskált a szempillái alól, úgy érezte, egész nap Simont akarja bámulni, meg akarja érinteni, csókolni akarja és mindent akar, amit megkaphat belőle, ami ő.

Ha ez van a halál után, minek élni egyáltalán?