Tükröm, tükröm~

 

Simán letagadhatnám, hogy In the Flesh (igen, már megint. Vagyis nem, nem, ha mondom!). Főleg, hogy Sirennek csak akkor csúfolható, ha nagyon akarod. (Nem, még mindig nem akarod)

Szóval... adott egy tükör, és... bakker, ezt akartam, csak nem így :"D 

Jó olvasást~

Amikor először nézett a seszínű szemekbe visszarettent, cikáztak az agyában a gondolatok, amik lassan szavakká álltak össze és azt suttogták, lehetetlen és szörnyeteg meg, hogy gusztustalan. Összerezzent, mikor megérintette az arcát, ujjai végigsiklottak a száraz ajkain, az orra vonalán, a szemöldöke ívén és eltűntek a hajában. Tudta, hogy lehetetlen, mégis úgy érezte, a bőrének föld és elmúlás szaga van, és nem mert pislogni, mert biztos volt benne, hogy ha megteszi, a következő pillanatban szétesik, semmivé válik...
Másodjára már feltűnt az a mély állandóság, amibe belezuhant, de még mindig nem értette. Saját maga döntött a halál mellett, valaki mégis átverte és úgy érezte, megfosztotta a szabad akaratától azzal, hogy visszalökte. Ráadásul közben elsuhant mellette az idő, és róla teljesen megfeledkezett. Mintha csak azt üvöltötték volna a Pokolból, hogy nem kellesz! A sápadt arcban, a sötét, vértelen erekben a tekintete mélyén kereste a választ és egyszerűen sehol nem találta. Miért?
Harmadik alkalommal rájött, hogy elfedheti a valóságot, alapozó alá dughatja a bűneit, mintha bármit is eltakarna vele, kontaktlencsével színezi a hibáit, amiket egykor elkövetett, mintha változtatna bármin is. Mintha meg nem történté tehetné, és elhihetné, hogy az egy másik embert volna, akit talán nem is ismert. Akit nem is akart soha ismerni, aki elől menekült és aki még holtában is kísértette. Minden elmázolt kis heg teli torokból üvöltötte, te voltál, te voltál, te voltál! Én vagyok!
Negyedjére nem bírta elviselni, és letakarta. Nem az nézett rá, aminek lennie kellett volna, úgy érezte, az csak egy lecsupaszított, szétcincált báb, mintha letépték volna a bőrét, aztán kozmetikumokat nyomtak volna a kezébe, csak, hogy azt mondhassák: Igen, ez vagy te! Eddig nem tudtad, de ez vagy!
Aztán jött ő, teljes higgadtsággal, önbizalommal és nem volt szükség ötödik alkalomra. Merész volt, elszánt és annyira önmaga, hogy egy pillanatra még irigyelte is érte. És megtanította mindenre. Hogy a társadalom nem nyomhatja el, hogy legyen csak önmaga, hogy senki nem bánthatja azért, aki. Hagyta, hogy lemossa a gondosan felkent illúziót és engedte, hogy megcsókolja, hogy bűntudat nélkül szeresse.
Ötödjére már egyáltalán nem számított, mint mond róla a saját tükörképe.