Elszeretve lenni~

Hááááát gyerekek... Ez egy Frecklescouple fic, igen, azért mert szeplősek és... oké, ezt nem magyarázom meg, és akkor mindenki jól jár. Szóval SinJa és plátói!Koumei/Ja'far (mondjon valaki olyan szereplőt, akivel shipelni lehet szegény Meit és nem a testvére xD) Szóval én már tegnap este is előre láttam, hogy ezért én még baromi csúnyán ki fogok kapni, és jóanyám el se hitte, hogy tényleg írtam, míg meg nem látta. Aztán hogy végül is ez mi a fene azt döntsétek el ti, és ha netán rájöttetek, írjátok meg~ 

Ajánlás: Katie-nek, mert vele született meg a ship. 

Jó olvasást~

Koumei már egy ideje figyelte a reggeli kávéja fölül, kíváncsi volt rá, mikor veszi észre az ő jelenlétét is. Aztán mikor elfordult a pulttól a pillantásuk találkozott, és Ja’far odasétált hozzá. Arrébb tolta a meggypiros laptopot, csak egy egészen röviden kukkantott a facebook profiljára.

- Mit iszol? – kérdezte Mei, és belekukucskált Ja’far poharába, aztán bele is kóstolt.

- Eszpresszót. Megint álmos vagy?

- Csak sokáig tartott a földrajz előadás.

Ja’far tudta, hogy hazudik, mégsem ment bele egy teljesen meddő vitába a bizalomról. Tény, hogy Koumei szerette a földrajzot és jó is volt belőle, ezt a csoporttársai is megerősítették, de azt is tudta, hogy szerdán nincs semmiféle előadás, pláne nem késő délután. Hagyta, hogy Koumei a vállára hajtsa a fejét, és szórakozottan játszadozott az ölébe omló vörös tincsekkel. Elnyomott egy ásítást, aztán a nyakába szuszogott, amitől a másik megborzongott.

- Hé, ne aludj el – figyelmeztette, és visszalökte ülő helyzetbe. – Órára kell menned.

- Oké, megyek is. Majd – válaszolta, aztán visszahúzta maga elé a laptopot. – Írtam neked.

- Csodálatos… - Ja’far majdnem Koumeire köpte a kávét, mikor meglátta a legfrissebb üzenőfali bejegyzést. – Te meg mit…

Koumei csak rámosolygott, és magához rántotta, hogy rövid puszit csenjen tőle. Átkarolta, megkínálta a kihűlő félben lévő kávéjával, és laptopja felé bökött.

- Dantalion rosszalkodik mostanában – sóhajtotta. – Egyből téged ajánlott be, és nem tudtam kihagyni.

Ja’far nem válaszolt, elkobozta a kávéját és megigazította magán a tört fehér inget. Szerette a világos ruhákat, szolidan és stílusosan felöltözni, míg Koumei az élénk ruhákat kedvelte. Aznap reggel is rózsaszín póló és fekete nadrág volt rajta. Az általában mindig magán hordott, hőn szeretett kék fülbevalója élesen elütött a ruházatától. Nem tudta, miért barátkoznak, talán, csak azért mert szobatársak lettek, mikor egyetemre kerültek. Ja’far tudta, hogy mit érez iránta a másik, noha semmit nem mondott neki erről Koumei. Éppen ezért nem említette neki soha, hogy úgy gondolja magáról, neki nincsen szíve, és képtelen őszintén szerelmesnek lenni. De mindenképpen javított a hangulatán a fiú kótyagos szeretete.

- Na jó, én megyek órára – jelentette ki, de Koumei elkapta. – Jó lenne, ha te se késnél el, komolyan.

- Nem fogok – ígérte, és újabb puszira édesgette magához.

- Te hazudós.

Alig, hogy elhagyta a kávézót és beért az ódon épület előcsarnokába valaki megérintette a karját és harsanó vidámsággal ráköszönt. Ösztönösen fordult meg, hogy láthassa támadóját, aztán visszaköszönt Sinbadnak. Csoporttársak voltak, és bár nagy nőcsábász hírében állt, valahogy mindig maradt rá ideje, hogy bókoljon neki.

- Már vártalak! Korszakalkotó ötletem van, és feltétlenül kellesz hozzá – hadarta Sinbad, és Ja”far már a szemei csillanásából látta, hogy ez nem fog semmi jóval végződni, és aztán majd neki kell helyrehoznia vagy kimagyaráznia a dolgokat.

- Hogy tudsz ennyire pörögni kora reggel? – kérdezte, bár nem is várt igazán választ rá; inkább leült valahol a terem hátuljában. – Na jó, mi ez a nagy világmegváltó ötlet?

- Menjünk el délután kávézni. Meghívlak.

- Van barátom. Vele találkozom délután – felelte rezignáltan, de Sinbad tántoríthatatlan volt.

- Mond le.

- Hát téged tényleg érdekel semmi csak, hogy elérd a célod. – Ja’far majdnem felnevetett.

Hazudott ugyan, de tudta, hogy ha Koumeien múlik, akkor nem lesz belőle probléma később. Nem arról volt szó, hogy nem kedvelte volna Sinbadot, néha nagyon is megmozgatott benne valamit, de nem tudta, hogy magyarázhatná el neki, hogy őt igazán nem se a nők, se a férfiak nem érdeklik. Talán megértené, talán nem, tekintve, hogy milyen életmódot folytat. És neki amúgy se fért bele az éltébe az alkohol.

- Szóval jössz?

- Nem.

- Szóval jössz.

Elmosolyodott, és hitetlenkedve csóválta meg a fejét. Hihetetlen volt számára, hogy mennyire kitartó volt Sinbad, és mennyire nem fogadott el nemleges választ. Abban nem hazudott, hogy találkozni fog Koumeiel, és megint előbújt a lelke mélyéről az a keserű kis érzés, amit csak akkor érzett, ha Sinbad miatt kellett magyarázkodnia, ráadásul olyasvalakinek, aki fontos volt a számára. Aztán eszébe jutott a facebook post. Előrángatta a zöld Sonyt a zsebéből és a pad alatt felment a közösségi oldalra, hogy válaszoljon neki. Látta, hogy még mindig fent van, és gondolt is rá, hogy ráír, elküldi órára vagy csak egyszerűen beszél vele bármiről.

„Szia, nem tudok menni délután.”

Míg Koumei visszaírt, felnézett, hogy ne legyen annyira feltűnő.

„Oké, de este rendelünk kaját, és megnézünk egy filmet.”

„Amit csak akarsz. Sietek.”

„Érezd jól magad. És csókolj vissza.”

Majdnem elejtette a telefont, csak reflexeinek köszönhette, hogy a kezében maradt. Koumei mindig annyira szemtelenül őszinte volt, hogy Ja’far el sem merte képzelni milyen lehet, ha éles helyzetben kell kivágnia magát vagy éppenséggel udvarol.

- Csak nem az a szeplős kis szemétláda? – Sinbad a vállára hajtotta a fejét, átkarolta és lehunyta a szemeit, de Ja’far nem tudta, mennyit is látott valójában.

- Nem értem, mi bajod van. Beszéltél már vele két szónál többet?

- Alapból a családnál vannak problémák.

Koumeitől tudta, hogy a bátyja, Kouen és Sinbad csütörtökön és pénteken ugyanarra az órára járnak, és nincsenek kifejezetten oda egymásért.

- Inkább fogd be, Sin – sóhajtotta végül.

„Hülyeségeket beszélsz, Mei.”

„Ezt most úgy mondod, mintha nem akarnád.”

„Menj órára! Szia”

Kijelentkezett, mielőtt a fiú visszaírhatott volna neki, és zsebébe süllyesztette a telefonját.

Órák után megvárta Sinbadot, ahogy megígérte neki, és még azt is hagyta, hogy megfogja a kezét. Egy kellemes kávéházba vette, a város másik végére, és meglepte Ja’fart tejszínhabos, fahéjas kávécsodával. Idő közben valahogy összefonódtak ujjaik az asztallapon.

- Miért pont én? – kérdezett rá, és megnyalta a hosszú fémkanalat.

- Mert tetszel nekem, és érdekes vagy – felelte őszintén. – Miért mondasz mindig nemet?

- Van barátom – ismételte a korábbi érvet. – Szeretem Meit.

- Te hazudós.

Deja vu-ként visszhangoztak a fejében a szavak, és olyan abszurdnak tetszett az egész. Zavarta, hogy Sinbad ennyire átlátott rajta, olyan érzése támadt tőle, mintha minden apró kis titkát tudná.

- Komolyan érdekel, miért?

- Jó, oké. Nem akarom, hogy én is csak egy legyek a sok közül vagy egy, amit megbántál egyszer, vagy valaki, aki…

- Értem.

És ennyibe maradtak. Kávé után még sétáltak és beszélgettek, mindenről. Egymásról, az iskoláról, az életről még az időjárásról is. Aztán…

- Koumei is szeplős, ugye?

- Igen. Miért?

- Ja, semmi. Csak próbálok rájönni, mit szeretsz benne.

- Hát nem a szeplőit, abból nekem is van bőven – felelte, és késztetést érzett rá, hogy ellenőrizze a mobilját, nincs-e új üzenet. – Rendes srác. Jó, van egy világképe ez tény, de legalább ő hisz valamiben és van mire építenie.

- Komolyan csillagász lesz?

- Igen, ha nem alszik el folyton. Várj, most tényleg Ren Koumeiről beszélgetünk?

- Elmondhatod neki – válaszolta könnyedén. – Igazán, tényleg nem ő érdekel, de kíváncsi voltam, hogy mesélsz róla. Tudod, az, ahogy másokról beszélünk többet elmond, mint az információ, amit elmondunk.

- Szóval ki akarsz elemezni? – kérdezte Ja’far, és elhúzta a kezét, hogy legalább az időt megnézhesse. – Lassan mennünk kéne, megígértem, hogy foglalkozom vele, ha már miattad hagytam ott.

- Micsoda dráma- nevetett Sinbad.

Jócskán besötétedett, mire a lakáshoz értek, amit a két fiú bérelt, hogy nyugalmuk legyen, és ne zavarja őket a folytonos kollégiumi zsivaly. Egyszerű téglaépület, potom három emelettel és kovácsoltvas lépcsőkorláttal. Ja’far elengedte a kezét és indult volna a lépcsők felé, de Sinbad visszahúzta és megcsókolta. A forró ajkai, a puha, tolakodó nyelve teljesen megrészegítette, szinte öntudatlanul karolta át a nyakát, ahogy visszacsókolt. A másik kezei a derekára csúsztak, közelebb rántotta magához és csak akkor engedte el, mikor Ja’far sápadt kezei a mellkasának feszültek.

- Jó éjt – suttogta az ajkaiba Sinbad, és megcirógatta az arcát, ő pedig készséggel simult a tenyerébe. – Mei baromi nagy mázlista.

- Szerintem meg te vagy az – jegyezte meg Ja’far.

Már az előtérben hallotta a tévét, amiben így elsőre valami fantasy mehetett. Beljebb merészkedett, le akart ülni, végül mégis a kanapé támlájára támaszkodva figyelte a lakótársát, aki időközben, míg őrá várt, elnyomott az álom. Pedig még egy vegetáriánus pizzát is rendelt, ami kihűlve pihent az asztalon, a késése legnagyobb bűnjeleként, a tejeskávé mellett.

Először fel akarta ébreszteni, de helyette inkább kisöpört néhány vörös tincset az arcából és elvette a telefonját, amit úgy szorongatott, mint valami alvós macit. Az ő profilja volt megnyitva, és már megint az a bejegyzést…

„Gratulálok, szép pár vagytok.”

És valami végérvényesen összeomlott, és porráhullt.