Burning angel wings to dust~

Oké, címet nem nézni, képet nem nézni, ficet... hát... nézni, mert azért van, de na. x"D Túl sokáig írtam ahhoz képest, hogy mennyire nem jó és mennyire nincs semmi  értelme. De úgy komolyan. >.<

És úgy látszik, Nightwish-nap van, vagy valami ilyesmi, mert a hallgatmány (ó, attól, hogy értelmetlen még van neki xD) is Nightwish - Wish I had an Angel~ 

Ja, és persze: Good Omens fanfiction (Crowley --> Aziraphael??) 

Jó olvasást~

Az a harsanó, reccsenő hang valahogy mindig kísér, mindig ott van, fojtogat, bánt és elvesz tőlem mindent, amim még csak lehet. A pillanat, mikor a csontok ropognak a lángok között és sosevolttá válnak, szürke hamuvá, aztán pisloghatunk, ahogy a pernye a saját végtelen szabadságába röppen.

Az Úr talán akkor mondta ki a végítéletet, mikor tűzre vetette vérző csonkjaim.

Talán akkor döntöttem el, hogy meg sem próbálok vezekelni.

De az ő gyönyörűséges, hófehér felhőszárnyait nem téphettem ki, nem foszthattam meg egyetlen tollától sem, hogy aztán örömtáncot lejthessek a záporozó, mérgező könnyesőben, amivel az embereket sújtaná. Miatta nem. Mert Azirafael lelke nem törhet össze, nem arra teremtetett, bár… csak Isten a tudója, hogy a maga fajta csodák mi végre teremnek csak úgy. Kerubnak még tiszták voltunk, és fürödhettünk a bűntelenség kútjában, lemoshattuk magunkról az esendő fájdalmat.

Hogy aztán később ajándékba és örökbe kaphassuk, apánknak csúfolt Urunktól. Már akkor se volt jó semmi.

Letaszíttatni olyan, mintha egy kurva árva kölyköt kibasznának az esőbe csak azért, mert a mostohatestvérére hozta a frászt egy gumipókkal. Igazságtalan, és mégis ezt tartják az egyetlennek, és minket unszolnak, hogy esdekeljünk bűnbocsánatért.

Hülyeség.

És percről percre, évezredről évezredre figyelem az angyalt, a kitárt szárnyú, fehér gyönyörűséget, aki bár lenne olyan bűntelen… Csak nézem, mert csupán nézhetem, ahogy tekintetében csillan a végtelen, egyetlen sóhajában rajtam gúnyolódik a teremtés és minden érintésével belém hasít, hogy az alma talán savanyú volt. Mindenek fölött a legédesebb sóvárgást hoztam a halandók közé és beléjük fecskendeztem a savanyú méreg minden apró zamatát, hogy később kétellyé és gyűlöletté szűrhessék maguknak és elbukjanak.

Nekem szinte kötelező ismernek a sóvárgást, a mérhetetlenül rám mért vágyat és sosem múló étvágyat mindenért és mindenkiért. Irántad is, többek között. És az Úr mégis azzal sújtott, inkább engem, mintsem téged, hogy neked megtiltotta az ilyen örömök érzetét. Persze, megtehetném, elvehetném magamnak, amit akarok, amire csak szükségem van belőled. És? Nem érné meg. A jutalom nem lenne elég a fizetségemért cserébe.

Nem, nem, itt nem rólad van szó, angyal!

Ez most más.

Merőben más.

És mégis, évezredek óta pörög újra és újra ugyanaz a bakelit, és valahogy egyikünk sem elég erős, ahhoz, hogy megállítsa az ismétlődő dallamot. Az a baszott zene! Igen, fogjuk arra, kenjük rá még az öröklétet is, és nevessük és táncoljunk a máglyája fölött. Nem biztos, hogy mindkettőnknek sikerülne. De, ha nem, hát majd táncba hívlak és nem hagyom, hogy menekülj, nem engedem, hogy évezredekig csináljuk ezt, nem!

 Mert neked más kell, hogy jusson.

És elképzelem, ahogy oda kárhozol, ahol a fehér a gyász színe és csak azzal teheted jóvá azokat a bűnöket, amiket nekem köszönhetsz, ha a saját véreddel fested feketévé a tisztaságot. És én? Nekem már nem jutna semmi, a feketéből maximum egy béna hamuszürkét tudnék produkálni, de az semmire nem lenne elég.

Nem tudtad? a hamuszárnyakat már csak a szél fújja és az ártatlanok könnye mossa. 

Valaki mondja meg, mi ez?! Q-Q