Fortíð~

(Még) Ma van drága Izlandunk szülinapja~ Öööö, jó sokadik, 1944-ben függetlenedett, számolja ki, akinek van kedve. Szóval arra akartam írni egy NorIce-t, de... nem igazán az lett belőle.  De majd meglátjátok.

Jó olvasást!

Ittak. Mondhatni keveset. Norvégia Dániához képest alig, ő pedig magához képest visszafogottan. Talán ezért is mentek bele abba az ostoba játékba. Talán nem kellett volna.

A merev részegek szokásos bambulásából ébresztette fel Dánia felkiáltása, pedig nem is igazán fogta fel a szavait. Ó, igen, az alkohol eléggé letompította ahhoz, hogy még a füle mellett harsanó ordításból is csak azt fogja fel, hogy róla volt szó. Róla és Norvégiáról.

- Elmész a faszomba a hülye ötleteiddel! – csattant fel a bátyja, aztán olyan erősen lecsapta a sörösüveget a poháralátétre, hogy a sör felhabzott és kifutott.

Végül mégis megragadta Izland vállait, nem törődve azzal, hogy a fiú most eléggé labilis az egyensúlyát illetően magához fordította és dacosat bámult az alkoholtól csillogó szemeibe. Csak egy egészen rövid pillanatig, hogy aztán odahajoljon és minden figyelmeztetés vagy jelzés nélkül megcsókolja. Határozottan nem olyan csók volt, mint amit fagyos estéken a dunna alatt váltottak; ez inkább követelőző, mohó és egy leheletnyit erőszakos volt. És valami határozottan kanos.

Ahogy a hosszú, inas ujjai a combjaira feszültek, és tenyere megindult az öve felé az asztallap jótékony takarásában…

Érezte az alkohol ízét, Norvégia ízét és már-már elragadtatta magát, mikor Dánia felkiáltott és rendelt még egy kört.

- Mire volt ez jó? – dünnyögte Finnország, tenyereibe temetett arccal. Izland még így is látta, hogy fülig vörösödött.

A pincér a jellegzetes méregzöld mellényben megérkezett a követkő körrel.

Koccintottak….

Ledöntötték…

Képszakadás.

A hideg levegő a bőrébe csípett és hirtelen sokkal józanabbnak érezte magát. Zsebre dugott kezekkel ácsorgott a tér közepén, az öngyújtóját kereste, míg Norvégia hányt. Eldöntötte, hogy soha többet nem iszik, de tudta, hogy az első adandó alkalommal úgyis megszegi. Mert mindig ez van.

Gondolt rá, hogy megy és meglapogatja szeretett bátyja hátát és ad neki egy zsebkendőt legalább, de aztán elvetette az ötletet. Inkább rágyújtott.

Fújt néhány esztétikus kis karikát, csak úgy, szórakozásból, és tekintetével követte a gomolygó füst útját. Egyre magasabbra és magasabbra törünk. Elérjük az isteni magasságot.
Eszébe jutott, mikor egyszer valaki azt mondta neki, hogy bizonyos helyzetekben hajlamos rá, hogy kibukjon belőle a filozofálós énje, és e szerint a valaki szerint olyankor nagyon édes. Csak kár, hogy semmi nem tökéletes. Nincs tökéletes pillanat, nincs esély, csak próbálkozás van, és Norvégia.

Aki fáradtan átkarolta és homlokát a lapockájának döntötte. Nem mondott semmit, talán még mindig nem józanodott ki eléggé, talán már túlságosan is magánál volt.

- Megleszel? – kérdezte végül bátyját, aki morgott valamit, míg kezei ismét elkalandoztak.

- Túlélhető.

A norvég ujjai még állapota ellenére is olyan gyorsan siklottak be a nadrágjába, hogy attól bennragadt a tüdejében a levegő. Fuldokolva köhögött, még mellkason is veregette magát, aztán elpirult és olyasmit hebegett, hogy ideje hazamenni, és különben is, Norvégiára ráférne egy hidegzuhany és egy levél fájdalomcsillapító. Minimum.

Úgy érezte, hogy a víz rajta gúnyolódik azzal, hogy annyira veszett hangosan folyik, ráadásul még a fények is élesen vágtak a retinájába, szinte biztosan meg akarták vakítani.

Megvárta, míg Norvégia fogat mos; a lehajtott vécéülőkén ücsörgött a nyitott ablak alatt és figyelte, ahogy lerángatja magáról a ruhákat. Igazából egy cseppet sem bánta, mikor testvére beverte a könyökét a mosdókagylóba vagy a vállát a törölközőtartóba. Ha ivott általában mindig túlzásokba esett és indokolatlanul is elkövetett valami kompromitálót, aztán, ha rájött a saját hülyeségére, rajta vezette le. Hát most megérdemli a kék-zöld foltokat.

Végül mégis meggondolta magát.

Nem gondolta volna, hogy Norvégiában maradj annyi erő, hogy megragadja és a hideg, vizes csempéhez préselje. Pedig tudnia kellett volna…

Megint csókolóztak, de ez most valahogy fuldokló, esdeklő, könyörgő és keserves volt. Izland biztos volt benne, hogy az alkohol hajtotta, mikor visszacsókolt. Nem, már felnőtt, már nem szerelmes Norvégiába, és mikor az volt, akkor is csak azért, mert a másik elhitette vele… Testvére érintéseire úgy érezte, megfullad, képtelen volt levegőt venni, mígnem felszakadt belőle az a nyögés, amit még ő sem akart elhinni. A lassú mozdulatok teljesen elbódították, elfelejtett gondolkozni, nem maradt más, csak a tomboló katarzis, a vágy, a szenvedély, az a láz, ami mindvégig Norvégia mellett tartotta. És amiről azt hitte, hogy már nem létezik.

Az érzés elsöprő volt, kizárta a zubogó hidegvíz gondolatát, azt se tudta, hol vannak, kinél, kinek a fürdőszobájában, csak azt tudta, hogy akarja, őrültmód kívánja és beleremegett, mikor Norvégia a derekára húzta a combját. Szabadjára engedett nyögések szimfóniájában szeretkeztek; Izland háta a sötét csempének feszült, kezei minden lökéssel megcsúsztak Norvégia hátán, képtelen volt kapaszkodót keresni és úgy érezte, hogy még a beteljesedés előtt lezuhan. A norvég kulcscsontjába harapott, hogy elfojtson egy nyögést, de nem, nem, nem segített.

És Norvégia az orgazmussal együtt elengedte. Hagyta zuhanni, megint magára hagyta, odalökte a rút valóság elé és boszorkány módjára csempészte belé a gondolatokat.

- Nor… - zihálta. A tekintete homályos volt. Átláthatatlan, mint a helyes út az életében. – Lukas…

A bátyja kirángatta a zuhany alól, elzárta a vizet, aztán belecsavarta a saját pihe-puha köntösébe, mielőtt magához szorította volna. Szavak nélkül, csak a csap lusta csöpögése, a szíveik összehangolt dobogása és valami megérinthetetlen érzelemcafat. Nem tudni, kinek a lelkéről szakadt le, de Izland azzal a tudattal kísérte Norvégiát a hálószobába, hogy a közeljövőben még várni fog rá egy nagyon kényes beszélgetés.

És egyáltalán nem volt benne biztos, hogy Hong Kong meg tud, majd bocsátani ezért. 

Ja, mielőtt elfelejtem: el van dugva benne egy  dalszövegrészlet. Aki megmondja a dal címét és az előadót az kérhet szöszt~