Elveszett lelkek~

Oké, tudom, hogy ezt nem egy AU szösszel kellene kezdenem, de úgy muszáj szinten kényszerített az elmém arra, hogy ezt kidobjam magamból. Igen, Once upon a time... fandom, és tényleg AU, olyan szempontból, hogy szegény, édes, drága Hanrynk még csak tíz éves, tök ártatlan még meg már itt megrontom szegényt. Szörnyű ember vagyok Q-Q *elrohan sírva*

Csak ült ott a parton és egyáltalán nem zavarta, hogy a fű beletöri magát a farmerébe. Mit számít? Ő úgyse érdekel senkit, mindenkinek megvan a maga problémája, ami mellett a létezése csak eltörpül. Lustán szívott egyet a cigarettából és figyelte a parazsat, elmélyült benne, a kis szürke fodrokban, narancssárga csipkébe bújtatva. Benyúlt a zsebébe, és gyorsan összeszámolta az aprót, amit ott talált. Talán elég egy dobozra, vagy egy félre. Mindegy.

A fülében egymást váltották a langymeleg angol rock dalok és csak arra tudott gondolni, hogy mennyire kurvára reflektál ez az ő lelkivilágára. Amit jelenleg mindenki magasról leszar. Arra gondolt, mikor az anyja utoljára megkérdezte tőle, hogy mi van a könyvvel. Évekkel ezelőtt volt, mikor részegen, barátok nélkül csavargott a hideg utcán és végül nála kötött ki. Nem emlékezett pontosan arra, amit akkor Emma fejéhez vágott, de mintha szó lett volna olyasmiről, hogy még mindig az ő volt tanáránál lakik, aztán… aztán csak kiabált vele, hogy tönkretette az életét, hogy megfosztotta a boldog gyermekkor lehetőségétől, és sírva fakadt.

És pár napra rá elköltözött Reginától. A nő kiabált, ellenkezett, Hanry még érezte a körmeit, ahogy a bőrébe vájnak, hogy feltartóztassa, de ő csak a képébe vágta a bejárati ajtót, kocsiba ült és szobát bérelt a Nagyinál. A könyvet persze ott hagyta, nem foglalkozott vele, nem érdekelte. Már akkor megingott a hite, mikor látta, hogy acsarkodik egymással a biológiai- és a mostohaanyja. Végeláthatatlan küzdelem, nem miatta, és igazából nem is tudta, hogy mi miatt. De később, ahogy elkezdte a gimnáziumot, rájött, hogy a mesék nem nyújtanak támaszt számára és nem menekülhet mindig a könyvéhez. Mert a valóság nem tündérmese és már nem gyerek többé. Tíz évesen még oké, buli volt azt játszani, hogy léteznek csodák és, hogy van egy kis világa, ahol bármi megtörténhet, de itt van, lassan húsz éves és nem hagyhatta, hogy az élete végleg dugába dőljön.

Nem elhinni nehéz azt, amiről tudod, hogy nem létezik, hanem újra hinni abban, amiről lemondtál.

Ahogy véget ért a dal és elhamvadt a cigaretta a vízbe dobta a csikket, figyelte, hogy alámerül (bassza meg a környezetvédelem!), felállt és megindult az iskola felé. Egy újabb elvesztegetett, reménytelen nap…Csak ennyi…