Bűn~

Igen, elrontottam a képet, de erről nem beszélünk, pszt.  Amúgy meg ez egy Good Omens fanfiction, ami ritka tőlem és damdamdamdam, most nincs is karácsony.  És mégis. Mert Tin megkért rá tegnap este, engem meg a jó szívem fog a sírba vinni. x"D No, jó olvasást~

Nem tudok miben hinni, nincs kiben hinnem, csak benned, csak benned és a ragyogó tisztaságodban.

Crowley csak nézte, nézte, nézte, ahogy Azirafael a régi, portól terhes könyveket bújja a csonkig égő gyertyák hazug, haldokló fényében. Miközben csodálta, lassan körözött ujjaival az angyal bögréjének peremén. Nem kellettek szavak, úgyse tudta volna kifejezni magát egyetlen nyelven sem, legyen az rég elfeledett, kínhalált halt vagy a legmodernebb, még éppen születő, kisded beszéd.

- Mi az? Órák óta bámulsz. – Azirafael tekintete olyan csodákról mesélt, amikről ő lecsúszott, mert túl kíváncsi volt és naiv.

- Te meg órák óta bújod a köteteidet. Remélem, tudod, hogy egy fél erdőt meg kellett ölni a te szórakozásodért. Képzeld el, hogy mennyire fájhatott nekik.

- Bűntudatot akarsz kelteni bennem, kedvesem? – Az angyal felvonta a szemöldökét és szemüvege fölül sandán pislogott a másikra.

Crowley megajándékozta egy olyan alattomos vigyorral, aztán odahúzta és röviden megcsókolta. Azirafael tudta, hogy nála ez már a bocsánatkérés egyik formáját jelenti. Ha már kimondani képtelen volt. A démon lassan a vállára hajtotta a fejét, a kulcscsontjába harapott és érezte annak az idétlen kockás pulcsinak az izét, aztán a selymes bőr lágy, nektáraromáját.

Isten lakmározik a mézédes mannából, a testedből, ami az övé, ő teremtette, hogy aztán neked adhassa. És elég egyetlen hiba, egy tétova gondolat, hogy vége legyen. Mert valamit nem engedhetünk meg magunknak.

- Na, ne harapj! – nevetett fel Azirafael. – Már megint nem bírsz az ösztöneiddel, drága?

A hófehér ujjak finoman cirógatták Crowley fekete tincseit, a tarkóját, a csontos nyakát, aztán a markáns állát.

- Elkaptál, megvagyok – suttogta, és puhán leemelte a másik napszemüvegét. – Büszke lehetsz magadra, bűnre csábítottál egy angyalt.

- Ha jól emlékszem, hagytad magad – válaszolta Crowley. – Különben meg… nem voltam elég alapos.

- Vagy csak Isten tudja, hogy ez megbocsátható.

- Vagy öregszem és kijöttem a gyakorlatból. Sokkal szimpatikusabb opció, mint a tiéd, leszámítva az öreg részét.

- Olyan vagy!

Nevettek, és Azirafael lassan becsukta a súlyos könyvet, hogy átkarolhassa Crowley nyakát, aki elfújta a gyertyát és kitapogatta a derekát a sötétben. Hogy bűnre csábíthassa, talán már ezredszerre.