A vége. A vége az valami irtó furcsa. És igazából fogalmam sincs, hogy ezt akartam-e elérni, közölni ezzel a fickel, de ezt sikerült. Túl sokat ültem rajta, ami azt illeti; aki kifejezetten erre várt és megvárakoztattam az most lehet, hogy csalódni fog, mert nem nagy durranás. Hű, ennyi negatív mellett mellettem szóljon, hogy ez egy PrusHun, vagyis hetero-írás (én ilyet nem tudok, de majd látni fogjátok.)
Jó olvasást hozzá~
Jó olvasást hozzá~
- Jaj, ne
már! – sopánkodott Erzsébet, miközben türelmetlenül dobolt az asztalon kecses,
vékony ujjaival.
Szabad
kezével hajába túrt, keresztbe dobott lábát egyre gyorsabban ingatta, ahogy
lépésre emelte kezét, végül mégis visszaengedte ölébe.
- Na, mi
lesz, mein Liebling? – tudakolta a porosz. Hangja egyszerre volt kedves és sürgető,
holott azzal ültek le, hogy felfrissítsék a nő tudását, és egymás ellen még
amúgy sem játszottak.
- Csinos
a csajod – bókolt Magyarország és a fekete királynőre mutatott a király
mellett. (Poroszország ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen a fehér bábukkal mert
a nőké a kezdés joga még a sakkban is.)
Aztán
lépett. Leütötte az egyik gyalogot és még ugyanazzal a mozdulattal a tenyerébe
vette a sárga kis tollgombócot az asztal másik feléről. Arcához érintette a puha
csibét, mire az álmosan csipogott párat.
- Ne
terrorizáld szegényt! – szólt rá Gilbert, ahogy elgondolkozva dörzsölte állát
és méregette a sakktáblát.
A nő
rápislogott, aztán játékosan kiöltötte rá a nyelvét, és ölébe engedte az apró
szárnyast, aki azonnal feltelepedett vállára és megcsipkedett egy barna
tincset.
Ellenfele
még mindig ide-oda járatta vörös tekintetét a bábuk között, jó stratéga módjára
felmérve a lehetséges lépéseket.
-
Sakk-matt – jelentette be végül diadalittasan, és levette a királynőt. A
királlyal. – Hm… dejá vu… neked nem?
- Fogd
be!
- Bocsi.
– Élesen, csilingelve nevetett, aztán kitolta a székét és felállt. A fa lábak
nyikorogtak a padlón. – Köszönöm a játékot.
Poroszország
megfogta a vékony kacsót és lágy csókot lehelt a hófehér kézfejre, amin
áttetszettek a kék erek. Mint egy nagyon is élő, eleven porcelánbaba.
-
Szerintem már megint csaltál – vádolta meg a nő és csípőre dobta kezeit. A
nehéz karkötők megcsörrentek vékony csuklóján.
- Ja,
persze. Fogadd el, hogy kikaptál.
- Te
fogod állni a vacsorám – jelentette ki Erzsébet, aztán csilingelő nevetést
hallatott, és ügyelve szoknyájára felállt. Megpördült párszor, szinte táncolt
az ablakig, majd szélesre tárta és beengedte a friss, nyári levegőt és a
madarak dallamát. – Ki foglak enni a vagyonodból, nem félsz?
-
Hülyéskedsz?
Gilbert a
tenyerébe támasztotta állát, úgy bámulta a nőt, ahogy az szórakozottan illegeti
magát egy darabon. Valahogy már semmi sem tűnt ugyanolyannak, mint mikor még
gyerekek voltak. Úgy érezte, hogy nem ismeri Magyarországot, mintha egy
teljesen idegen országgal lenne barátságban.
És mégis
tudott róla mindent.
Mert érdekelte.
Megsimogatta
csibéje kobakját, aztán felállt és a nő mellé sétált.
- Mit
nézel annyira? – kérdezte és az ablakpárkányra támaszkodott.
-
Igazából nem tudom. Ez a táj… ismerem, és mégis minden egyes alkalommal képes
lenyűgözni – motyogta Erzsébet, ahogy odafurakodott a férfi mellé és
rámosolygott.
- Igen,
tényleg gyönyörű – helyeselt a porosz, aztán lágyan a magyar barna tincsei közé
túrt.
A puha
szálak úgy peregtek le ujjai között, mint az idő homokszemei a homokórában.
Elengedte. Már évszázadok óta úgy érezte, hogy elengedte, aztán mindig
visszakúszott az az álnok kis nyúlós, ragacsos érzés. A torkát elszorította és
kioldhatatlan csomókat kötött a szívére.
Igazából
megmondhatta volna neki. Bevallhatta volna, és tönkre tehetett volna mindent.
-
Gilbert…
-
Mondjad.
- Azt
akarom, hogy megint minden olyan legyen, mint régen. Ha megint gyerekek
lennénk, akkor szerinted bármi is változna? Ha csak egy kicsit is máshogy
alakulnának a dolgok… én…
Mikor
feltűnt neki, hogy Erzsébet elpityeredett, átölelte a vállait és magához húzta.
Megsimogatta a hátát, hagyta, hogy Magyarország a mellkasába fúrja az arcát, és
beszívta az édes virágillatot.
- Mindennek
máshogy kellett volna történnie. Mindennek.
- Tudom, mein
Liebling. De úgyis eljön az idő, mikor revánsot vehetünk – suttogta a férfi.
Puhán
homlokon csókolta Erzsébetet és kezeibe fogta a finom kezeit. Szerette volna,
persze, hogy szerette volna megint olyan mosolygósnak és szertelennek látni,
mint régen, mikor még csak próbálgatták a barátságukat, és készek voltak
egyetlen apróság miatt egymásnak rontani.
Azóta Poroszország
is változott, és tudta, hogy soha nem lenne képes többé bántani a magyart. Tettekkel
nem.
Annak
idején Fritz tanította meg igazán érezni és magába nézni. Visszafogta a
kicsapongásait, lehűtötte és elérte, hogy megnyissa előtte a lelkét.
{- Nem érhetsz fel
hatalmasságomig, jobb, ha tudod.
- Nem is akarok.
- Hogyan?
- Kérlek, ha én nem tudok
felmenni, elérem, hogy te gyere le hozzám.}
Aztán
meghalt.
Az idő
elvette tőle, és kénytelen volt rájönni, hogy előbb-utóbb ugyan ezen az úton
fogja elveszíteni Erzsébetet is, márpedig esze ágában sem volt hagyni ezt.
- Ezt
mondod már évek óta – mutatott rá a nő, ahogy sápadt fakó mosolyt eresztett meg
az ország felé. Kihúzta egyik kezét a férfiéból és megtörölte a szemeit.
- Talán
nem hiszed el, hogy hatalmasságom képes erre? Hát te is kételkedsz bennem?
- Ugyan,
dehogy. Hová lenne a világ, ha a barátok is kételkednének egymásban? – nevetett
Magyarország.
Egy
pillanatra fellobbant a szemeiben az az ősi csillogás, a régi táltos fény.
- Jól
vagy?
-
Köszönöm – bólintott Magyarország. A füle mögé gyűrte a haját és
félrebillentette a fejét. – Mennyi időnk is van vacsoráig?
- Éhes
vagy?
- Nem
mondanám. De az ingyen ebéd… Ráadásul az is sokat rátesz, hogy te állod a
számlát.
- No,
köszönöm. Honnan veszed, hogy nem csak kenyeret és vizet kapsz?
- Nem
vagy annyira smucig.
Összenevettek,
aztán Erzsébet a férfiba karolt, olyan természetes lendülettel, mintha mindig
így lett volna közöttük.
Aranyosak, haww~ Pyo-pyo, Gilbird *--* És wah. Nézd el,nem vagyok értelmes, a kávém nem akar hatni, és kómás vagyok. Deszóval tétsziik.
VálaszTörléspyo-pyo bizony *-* Elnézem, én meg nem aludtam és fáj a fejem, szóval kómás-pacsi xD Köszi szépen, örülök, hogy tetszik~
TörlésPyo-pyo *-* PrusHun és nagyon édesek együtt, látod, tudsz te heterót is. : D Még ilyet!
VálaszTörlésHátööööhmmm... x"D A slashaim nyomába sem érhet, az tény. xD Majd meglátom, hogy lesz-e még velük valami, egyelőre élvezzétek ki ezt a avalamit xD
TörlésKedvenc Hetero parosaim *-* Annyira edes volt <3 Es meg hogy nem tudsz heterot irni :P
VálaszTörlésNekem is *-* Jó, hát mondjuk az egyetlen is, de az most mellékes x"D Abba meg végképp nem mennék bele, hogy nekem inkább köztük is csak amolyan szorosan baráti viszony van, ami már szinte testvéri, mintsem szeretői. ^^"
TörlésHát lehet, hogy tudnék, de ez most pont fent említett példám tükrözete. xD
Azért örülök, hogy tetszett~