Éber pillanatok~

Az én drága anyumnak (Susie) holnap lesz a születésnapja! isten éltesse sokáig! És, ha már szülinap, itt az ajándéka, egy SuFin szösz~ Könnyed, puha, bársonyos, kamillaillatú és fluff! Jó olvasást~

A rolók közötti fény zavaró volt és szörnyen bántó, pedig esküdni mernék, hogy csukva volt a szemem. És olyan jó, balzsamos volt a csönd, a puha melegség a takaró alatt és Sveri egyenletes légzése mellettem. Mindig olyan nyugodtan aludt, zavartalanul és éberen. Néha ijesztően, vérfagyasztóan éberen.

Amint felé fordultam átkarolta a derekam és közelebb húzott. Hagytam, hogy a vállamra hajtsa a fejét, de a torkomban éreztem a szívem, és a fülemben hallottam a dobogását. Annyira finom illata volt, ami képes volt megrészegíteni. Bútorpác, fenyő, forgács és az az északi hideg jellegzetes aromája. Pont az az illat, ami észrevétlenül ég bele a bőrbe, beissza magát és rabul ejt, elvarázsol.

Az óra édes csipogása szétszaggatta, feltépte, hasította a csöndet, a varázsos álmokat és eltaposta a balzsamos nyugalmat.

- Sveri – motyogtam és csámcsogtam néhányat.

Mordult egyet, a nyakamba szimatolt és lecsapta a modern, kockavekkert. Száraz, meleg ajkait az enyémre szorította, ahogy röviden megcsókolt. Kinyitotta a szemeit, és az a mély kékség, a tűz lángjának, az ég színének átható kéksége teljesen felperzselt, elemésztett és magához láncolt.

Szemüveg nélkül, ahogy így rám hunyorgott, legalább olyan szép volt, mint a nap bármelyik másik szakaszában, bármilyen helyzetben, legyen az főzés, mosás, bútorápolás…

És akkor megint rájöttem, ezredjére, vagy ezermilliomodjára, hogy én ezt a férfit szeretem. A szőke tincseit, a metsző, éles pillantását, a szemüvegét, a nyakát, a kezét, az ujjait, a körmeit, a mély hangját, a tömör, lényegre törő szavait… még azt, mikor elmélyül egy papírban, elgondolkozik és a ráncok összefutnak a homlokát, és az állát, ó azt a hibátlan állát dörzsölgetni megoldást keresve.

Amit a legjobban szeretek benne az mégis az, hogy befogadott az életében, hogy engem szeret és én kellek neki. Hogy, mikor rám néz, felolvadnak a gleccserek, megindulnak a jégmezők és kivirul, virágzik minden, eljön az ő lelkében is a tavasz. Az én tavaszom.

- Csinálok kakaót – suttogja, ahogy megsimogatja arcom.

Kitapogatja a szemüvegét az éjjeli szekrényen, kibújik a közös takarónk alól, magára kapja a köntösét és még mielőtt elmenne visszanéz.

És a tekintete, a tekintete mosolyog.