Mese-mese mátka... Hát nem! >:D Tündérmese, csak éppen más köntösben, mint ahogy az megszokhattuk. Nem, nem, nem még mindig nem tudok paródiát írni! >.< Azért jó olvasást~
Mese öt jelenetben~
Első jelenet
Hol volt,
hol nem volt, fenn a messzi északon és még tán azon is túl, élt egyszer egy
ifjú legény. Haja szőkesége nem vetekedhetett semmivel, talán csak páratlannak
tetsző lila szemeivel, amiknek alig akadt párja a világon. Szelíd, jóravaló
teremtés volt, szegény megboldogult szülei is mindig arra tanították, hogy
udvarias legyen másokhoz, szófogadó és kötelességtudó.
Ám
balszerencséjére ennek a fiúnak volt egy gonosz mostohája és két
mostohatestvére is, akik bizony-bizony rútul bántak szegény kis Tinóval
(merthogy ez volt a fiú neve). A mostohaapja, Ivan például folyton vele
takaríttatta a konyhát, a pincét és szinte az egész házat, pedig volt
szolgálója, nem is egy! Tino pedig készséggel elvégzett mindent és közben kis
egérkéire gondolt, Eduardra és Erzsébetre. A cincogik minden este
meglátogatták, meséltek neki finom sajtokról, szalonnákról és friss tejről meg
halról.
-
Finnország! – sikította egyik mostohatestvére, Natasha. A lány éles hangja
bezengte az egész házat, már-már fülsértően hasított Tinóba, hogy magához
csalogassa.
És ment
is. Egyenest a nappaliba, ahol díszes ruhában, masnival egyik kezében ácsorgott
Natasha. Másik kezében hajkefét tartott, amit rögtön a szegény kis finn kezeibe
nyomott. Az sóhajtott és elkezdte kifésülni fogadott testvére hosszú, világos
tincseit.
- Ne húzd
már, te szerencsétlen! – Azzal Tino világos bőrű kezére csapott, aki kicsit
elpirult és óvatosabban folytatta munkáját.
Natasha
volt a legundokabb teremtés az egész házban. Még az udvaron köröző pulykakakas
is különb volt nála, habár az állat nem egyszer kergette fel Finnországot a
tyúkól tetejére, mostohája nagy vigasságára. A lány azonban képes volt még
magát Ivant is hosszú órákra elűzni hazulról folytonos követelőzésével és
nyaggatásával.
- Áh,
Natasha – lépett be a helyiségbe a nő húga, Tino másik mostohatestvére,
Ukrajna. – Tino! Mikor szolgálod fel a reggelit?
-
Máris-máris! – hadarta a fiú.
Végzett a
feladatával és már iramodott is a konyha felé. Út közben arra gondolt, hogy
valahol mégis csak sajnálja szegény Irunyát, hiszen a lány felsőruházatán a
felső gombok minduntalan megadták magukat és lepattantak, hála irdatlan
melleinek.
Ahogy
nagy serényen a tálcára pakolt mindent, vajat, kenyeret, sonkát, tojást (amit
egyébként nem kicsit főzött túl) és némi teát, előmásztak barátai, az egérkék
is. Tino annyira megörült nekik, hogy tört kevés sajtot a reggeliből és nekik
adta. S mivel ez egy mese, ahol bármi megtörténhet, az egerek bizony bírtak a
beszéd tudományával is.
-
Képzeld, mit hallottunk a városban a királyi egerektől! Az ifjú herceg
készülődik valamire, amire bizony minden égtáj lakosságát vendégül várja –
tódította Eduard.
- Menj
hát gyorsan, és miután a mostohádéknak reggelit adtál hozd be a postát –
biztatta Erzsi is.
És
Finnország így is cselekedett. Gyorsan levágott egy szeletet a sajtból, nehogy
feltűnjön, belecsípett, aztán kivitte a megpakolt tálcát.
- Ááá,
Tinuska! – virult fel Ivan, ahogy meglátta mostohafiát. – Jó látni, hogy ma
éppen olyan energikus vagy, mint minden nap.
Azzal
megcsipkedte a fintorgó finn arcát és útjára bocsátotta. A fiú azt tette, amit
az egerek mondtak neki, és kisurrant a postáért. Lám csak! Igazuk volt, a négy
vörös, aranyszalagos meghívó ott lapult a postaládában.
Második jelenet
Valamivel
távolabb, a király palotájában összepusmogott a szolganép, mindenki a bálról
beszélt, amit azért rendeznek, hogy a herceg feleséget találjon magának.
Máskülönben apja választ neki párt, azt pedig fia semmi esetre sem akarta. Az
öreg király, akit egyébként Christensennek hívtak, éppen ebéd utáni sörét
fogyasztotta, mikor legidősebb fia elébe állt. Berwald volt ugyan a legidősebb
a király fiai közül, de egyúttal a legszemtelenebb is. Gyakran mondott ellent
öreg apjának, míg a kis Izland a betegágyat nyomta.
-
Édesapám, ha a bálon sikerül magamnak feleséget találni, én bizony felmegyek
északra – jelentette ki.
- Ha viszont
nem jársz sikerrel az este, én választok számodra és itt maradsz, apád
országában – jelentette ki Dánia, aztán kiitta korsója maradék tartalmát.
A herceg
csak bólintott és maga mögött hagyta a termet, a kastélyt és ment-ment,
egyenesen az erdőig ment, mert ott lelte csak igazán kedvét. Nem volt az a
templomba járós fajta, így a szabad ég alatt fohászkodott minden Istenhez, hogy
könyörüljék meg őt és hozzák el a bálra a tökéletes feleséget.
Így
gondolkozott, és közben öreg apjára, Dániára gondolt. Igen, jobb lesz
mihamarabb feleséget találni és felmenni északra, ahol igazán otthon érezheti
magát. Ráadásul, ha már lesz mellette valaki, könnyebben talál magyarázatot a
király számára is, példának okáért, hogy sokkal könnyebben nemz neki unokát
ott, ahol jól érzi magát. Ki tudja, még talán a királyi vadászebet, Kukkamunát
is magával vihetné. De ez mind csak hiú ábránd marad, míg nem talál magának
arát. És ezekkel a gondolatokkal baktatott vissza a palotába.
Harmadik jelenet
Finnország
a mostohaapja kezébe adta a négy borítékot, abban a reményben, hogy a jó hír
hallatán Ivan majd őt is szívesen elviszi a bálba, nem csak Belarust (aki ezt
amúgy is kikövetelte magának, mintha nem lett volna meghívója) és Ukrajnát. Ám
nem így történt. Minden igyekezete ellenére Oroszország nem volt hajlandó
odaadni neki a meghívóját és ellátta annyi feladattal, hogy az napestig
kitartson számára. Közben Natasha és Irunya nagyban készülődtek az esti bálra
és szebbnél szebb ruhákat aggattak magukra, hogy minél csinosabbnak tűnjenek.
Natasha egyszerűen csak azt akarta, hogy ő legyen a legszebb és Ivan egyedül
csak rá figyeljen, míg ukrán testvére csak kereste a mellben megfelelő darabot
– eddig mindhiába.
Tino
pedig felseperte az udvart, kitakarította a padlást (ami mellesleg a szobája is
volt), rendbe tette a tyúkólat, bevásárolt, sorba rakta a tűzifát és a többi,
amivel mostohaapja galád módon megbízta.
- Aztán
meg ne tudjam, hogy elhagyod a házat, szedtevette-teremtette! – jelentette ki
Ivan, miközben vonakodva bár, de hagyta, hogy Belarus belékaroljon. – Elvárom
továbbá, hogy reggel, mikor visszaérünk megvetett ággyal és reggelivel várj
minket, megértetted?
- Persze,
mostohaapám – felelete a fiú.
Megvárta,
hogy mostohacsaládja kiérjen az országútra, csak aztán mert leülni kedvenc fája
elé egy doboz (eddig a párnája alatt dugdosott) szalmaikkival. Frissnek ugyan
jóindulattal se nevezhettük volna, de még szüleitől kapta és pont egy ilyen
pillanatra tartogatta.
Ám alighogy
felbontotta megjelent előtte a szalmiakki tündér, aki nem volt más, mint
Norvégia. Varázspálcája csillag alakban végződött, csinos selyemruhát viselt és
a hátán kis rózsaszínű szárnyacskák verdestek. Egyszeriben megszólította a
megszeppent Finnországot.
- Kedves
Finnország, én vagyok a szalmiakki tündér, és azért kerültem éppen hozzád, hogy
megsegítselek varázserőmmel – mondta rezignáltan. – Történetesen tudom, hogy
szeretnél elmenni abba a bálba, amit a herceg kedvéért rendeztek ott fenn a
palotában.
-
Igen-igen, de hát nem mehetek – panaszolta a kis finn. Közben persze nem tudta
megállni, hogy ne csemegézzen a szalmiakkiból. – Nincs ruhám, ráadásul itt ez a
sok feladat a nyakamon.
- Gond
egy szál se! Majd az egerek elvégzik helyetted.
Azzal
megsuhogtatta pálcáját, amitől Eduard és Erzsi rögtön seprűt meg serpenyőt
ragadtak. A következő suhintásra Tinón egyszeriben feltűntek a báli öltözékei.
Egy takaros kis fekete frakk, cilinder és… üvegcipő?
- Izé… a
cipőm… - kezdte Tino, de hamar elhallgatott, mert Norvégia egyszeriben olyan
képet vágott, mint aki menstruál. – Jaj, annyira köszönöm!
- De ne
feledd, haza kell térned éjfél előtt, mielőtt lemerülnek az elemek és te
visszaváltozol – intette óva, aztán visszatuszakolta magát a szalmiakkis
dobozba, onnan küldte útjára Finnországot.
Negyedik jelenet
A
palotában igazán sok népség összegyűjt, ott volt a királyság legjava és a
herceg örömmel fogadott mindenkit a bejáratnál, hogy biztos, ami biztos, még
ott meglássa a neki tetszőt. Ám voltak akik a láttán olyannyira megriadtak,
hogy inkább lemondtak a rangról, pompáról és nyomban haza is iramodtak.
Voltak
olyan bátor leányzók, akik összeszedve minden bátorságukat a pompa reményében
mégis odamerészkedtek hozzá, ezek viszont nem feleltek meg Svédország
elvárásainak. Az egyik túl sovány volt, a másik túl telt, a harmadik meg túl
nő. Nem, nem, nem, egyik sem a megfelelő feleség a számára, ezt már akkor
tudta, mikor meglátta őket. A biztonság kedvéért néha ráfigyelt öreg apjára,
Dániára is, aki már órákkal ezelőtt is merevrészeg volt és a sarokban szórakoztatta
szeretett sörösüvegeit. Néha, ha úgy jött rá, akkor még a közösülést is
prezentálta rajtuk egy gyertya segítségével.
Legalább
nem molesztált senkit.
Berwald
már fordult volna vissza az ajtó irányába, mikor valaki teljes erőből
belécsapódott, aztán meg a padlóba, ahol fájdalmasat nyekkent.
Finnország
éppen cilinderét söpörte le, mikor a svéd karon ragadta és felrántotta a
földről. Bocsánatot kérni sem volt ideje, mert óvatlanul a kék szemekbe nézett
és meghűlt ereiben a vér. Egyszerűen rettenetes látvány volt az előtte
tornyosuló férfi, ahogy egyre csak őt vizslatta szemüvegén át.
-
Táncoljunk. – Jelentette ki, s mintegy ráparancsolt a kis finnre, aki csak
nyöszörögve (a félelem a torkára fagyasztotta a szavakat is) bólintott, mert
hát nem nagyon mert ellenkezni.
Csak a
táncparketten jutott eszébe, hogy tulajdonképpen ő nem is igazán tud táncolni, egyetlen
táncot leszámítva, de a tangónak valahogy most nem lett volna itt a helye.
Svédország azonban mintha kitalálta volna a gondolatait, hogy-hogy nem, bizony
finn tangóba kezdett újdonsült feleség jelöltjével.
Olyan
szépen ropták, hogy még a király is felfigyelt rá, noha nagy részegségében nem
igen tudta érdekelni még a saját fia sem. Hebegett valamit arról, hogy
Svédország végre kirepülhet otthonról, meg a koronáját is hozzávágta a táncoló
párhoz, de mire Berwald felkapta volna, addigra Tino már uccu, kifelé tartott a
kastélyból.
- Várj,
hová mész? – kérdezte sietve, ahogy utána rohant. – Legalább a nevedet…
- Tino –
felelte a fiú kurtán, de nem állt meg egy pillanatra sem.
Vesztére
az egyik üvegcipője (Norvégia kicsit benézte a számozást) ottmaradt a lépcsőn,
s mivel így bicegve igencsak lassan haladt, a párját behajította a susnyás
közepére és mezítlábosan rohant haza, hogy mostohája előtt megérkezzen.
Azonban a
herceg követte egészen az országútig. Így jutott hozzá a cipőhöz is, amit
kedves kis vadászölebe cipelt oda hozzá félúton.
- Megtalállak
bármi áron, és a feleségem leszel! – fogadta meg.
Visszatért
a palotába, hogy míg a szépség nyomába nem ered, addig kifaraghassa az üvegcipő
párját, hiszen nem tudhatott róla, hogy az éppen az ő kertjükben, a
petrezselymek között pihen. (Mellesleg Svédország igenis képes volt üveget
faragni. A szemével!)
Ötödik jelenet
A herceg
másnap nyomban el is indult, hogy megtalálja azt a tündéri teremtést, aki előző
este elrabolta a szívét. Vele tartott ugyan apja is, bár még jócskán szenvedte
a másnaposságot és ugyebár akkor még nem találták fel a kávét sem. Meg ez amúgy
is mese.
- Nem
értem, mit eszel rajta. Csak mert nem rohant el sikítva-sírva, hogy belevesse
magát az első kútba előled még… - kezdte Dánia, de halántékát megint meglepte a
fájdalom és elhallgatott.
- Pont
ezért nemzettél gyermeket egy söröskorsónak. – Azzal Svédország lezártnak
tekintette a beszélgetést és a kis IKEA feliratú cipellőket szorongatva bámult
ki a hintó ablakán.
Aztán
végül elérkeztek abba a házba is, ahol Ivan lakott lányaival és szegény
hányatott sorsú mostohalá… izé, fiával. Amint kiszálltak, a herceg érezte, hogy
jó helyen járnak, hiszen az odaégett ételek bűze a múlt este is körbelengte
Tinót.
- Áh,
üdvözlöm szerény kis házamban, királyuram! És, nocsak a herceg is! –
nyájaskodott Ivan, de tekintetével (meg a kerti slag csapjával) megpróbálta
megölni a betolakodókat.
- Hát
van-e lányod, jóember? – Dánia próbált király módjára viselkedni, de ramaty
állapota ellene játszott, így inkább elment leltározni a borospincét, holmi
királyi kötelességről hablatyolva.
- Csak kettő.
És
bemutatta a hercegnek Natashát és Ukrajnát, de Berwald csak elfintorodott és
úgy döntött, meghagyja őket Ivannak, neki aztán se erőszakos liba, se anyagi
csapás nem kell, a gazdaságának meg pláne. Már éppen készült kitörni belőle a
viking virtus nagy csalódottságában, mikor Christensen király visszatért. Egyik
kezében egyszerre két üveg bort is szorongatott, másikban Finnországot.
- A
feleségem! – sikította a svéd, aztán karjaiba zárta az apró fiút, aki teljesen
elvörösödve hebegett és úgy szorította a szalmiakkis dobozt, hogy majd’
megfojtotta a benne élő tündért.
Aztán
angyali arca felderült, mikor meglátta az ikeás cipőket és sebtibe fel is húzta
őket. Mit ad Isten, azok pont az ő lábaira valók, csak kár, hogy körömcipők. No
mindegy!
- Oh,
Ruotsi! – kiáltotta, ahogy könnyekben tört ki és leendő férjéhez bújt.
-
Szabadok vagytok, csináljatok nekem unokát! – jelentette ki a dán, és
meglóbálta az üvegeket. – Ennek itt pont gyerekszülő csípője van!
Szerencsére
mielőtt tovább taglalhatták volna a témát hintóra ültek és Berwald kívánsága
szerint eltűntek a messzi északon.
Vége~
"de hamar elhallgatott, mert Norvégia egyszeriben olyan képet vágott, mint aki menstruál." Na ezen
VálaszTörlés"(Mellesleg Svédország igenis képes volt üveget faragni. A szemével!)" meg ezen sírva röhögtem fel a kávémat szorongatva xD IKEÁs cipők, jesszus, Berwald... xD Denny mint öreg király... áááá xD
Amúgy légy már oly jó, hogy felnagyítod a betűméretet, majd kifolyt a szemem x"D
Amúgy meg jó ez :D
*kéti elsunnyog lelket lehelni magába, hogy megindulhasson könyvtárba*
Jelentem, betűtípus feljebb tornázva!
TörlésEjj, hát van kávéd és jóanyádnak nem adsz belőle? >.> Berwald mindenre képes, mindenre, mindenre *a kis visszhangok is azt suttogják a háttérben*
Köszi-köszi~
Kukkamuna, a királyi vadászeb....... hm
VálaszTörléscuki
Az, hát! XD Egy vérengző, gyilkos vadállat. Egy kész fenevad xD
Törlésés az enyim
TörlésVártam, hogy mikor kapja el az öreg király a tündér keresztanyát a történet valamelyik pontján... úgy röptében.
VálaszTörlésX"DDDDDDDDDD OMG xDD Hát ez kemény volt, ha hamarabb mondod, még bele is került volna XD Kösz az ötletet~
VálaszTörlésEhhez én mért nem írtam? xD Kegyetlen, csurog a könnyem a nevetéstől. xD
VálaszTörlés(Igen, épp nálad sunnyogok. :P)