2012. december 10., hétfő

Julemarkedet~

DenNor fluff(!) Finnie szavaira. Nem a szavakkal van a baj, nem is a kategóriával... Hanem azzal, hogy ebből rohadtul hiányzik valami. .__. De a kisebb-nagyobb válságom után több mint a semmi. Jó olvasást~








Télen Koppenhága gyönyörű volt. Dánia szerint olyannyira, mint Norvégia maga, és ezt bizonyítandó meg is hívta magához az országot az ünnepekre. Tudta, hogy kivételesen még Harald sem ellenkezhet, elvégre ő maga is ott volt, mikor felállították a karácsonyfát Oslo szívében. Mennyire örült is, mikor Lukas vállon veregette a segítségéért.
És most ott sétáltak a zsúfolt Koppenhágában. Norvégia kiszúrta, hogy a dán többször is kabátja belső zsebéhez nyúl, mióta kiléptek a színházból (a Hókirálynő. Éljen, a karácsony ezerhatodjára is meg lett mentve.), de nyilván rá való tekintettel mégsem gyújtott rá. Magában értékelte ezt a gesztust.
Norvégia megtorpant és Christensenbe kapaszkodott, mikor egy csapat hógolyózó lurkó szaladt el előttük. Karcsú ujjai a férfi karjára kulcsolódtak, miközben kitért egy jól irányzott hólabda elől.
- Gyere, nézzük meg a karácsonyi falut, élvezni fogod – suttogta, ahogy a füléhez hajolt, aztán egy pillanatra megérintette Norvégia kezét és rámosolygott.
Az csak bólintott, aztán hagyta magát vezetni. Pont olyan volt minden mint régen, mikor szalma és moha fedte a házak tetejét, a parasztok pedig mulattak a hóesésben a máglya körül. Őt pedig úgy csalta ki Dánia, hogy együtt mulatozzanak és hallgassák a bársonyos dallamot, amivel az asszonyok és lányaik kedveskedtek a házaik férfiinak.
Azóta azonban évszázadok teltek el. És lám, most is együtt érkeztek, csak ezúttal bűntelenül egymásba karolva, fekete szövetkabátjaik ölelésében.
Amikor Dánia azt mondta, karácsonyi falu, azt úgy is gondolta. Szalmatetős fa bódékban árultak sült gesztenyét, kalácsot, forraltbort és egyéb finomságokat, miközben kis kórus énekelt a hatalmas karácsonyfa tövében. Az a furcsán elvesző és újra-újra felbukkanó hegedűszó teljesen megbabonázta a norvégot.
- Tessék – mondta Dánia, ahogy kedvesen a kezébe adott egy szalvétába, vagy talán zsebkendőbe tekert sósperecet. – Istenem, milyen finom meleg…
- Köszönöm – motyogta Norvégia megilletődve, és mintha kevés pír kúszott volna arcára. Elengedte Christensent míg tört egy darabot a perecből és megkóstolta. – Tényleg finom.
A szőke férfi csak mosolygott rá, aztán átkarolta derekát, úgy húzta tovább. Miután megették a maradék perecet és nézelődtek néhány árusnál (Norvégia meg lett ajándékozva egy kis szalmaangyallal), úgy döntöttek, forraltboroznak. A fehér műanyagpohár nem volt ugyan túl hangulatos, de teljesen átmelegedett a nedűtől és az illata kárpótlás volt mindenért. Talán még a fagypont körüli hőmérsékletért is, a dermedt ujjpercekért és a jeges arcokért, fülekért.
- Gyere csak!
Lukas kiitta az utolsó kortyokat is a pohárból, aztán keresett egy kukát, mielőtt a dán után sietett volna. Az már egy nagy kondér mellett állt, szokásos idült vigyorával és a hűlő lét figyelte, ami pirosan rikított. Szörp. Megint a karácsonyi szörpfőzés, annyira jellemző. A férfi persze – Christensen unszolására – belemártotta ujját a sűrű folyadékba, aztán egyszerűen csak lenyalta.
- Édes – állapította meg egészen elgondolkozva, mire társa csak kuncogott és csókot nyomott arcára.
- Persze, hogy az. Hm… mit szólnál, ha még szétnéznénk? Van látnivaló bőven – invitálta, ahogy a kezét nyújtotta felé.
És Norvégia összefűzte ujjaikat. Halványan megmosolyogta a gyereksereget, akik szintén a szörpöt kóstolgattál, és arra gondolt, hogy részéről inkább megmarad a s és kevésbé tömény dolgoknál.

Puhán puffant Dánia hátán egy hógolyó, és Lukas hangosan nevetett. Ujjait ugyan vörösre marta a hó, de már gyúrta is a következő labdácskát, ami célba ért volna, ha Christensen nem készül fel rá, és dönti el a szűz hóban.
- Hát ezt érdemlem, kicsi Nor?
- Jaj, kuss már!
Lukast még mindig rázta a nevetés, ahogy a fehérségben feküdve átkarolta a másik nyakát. 

4 megjegyzés:

  1. Fluff és DenNor és karácsony *-* viiiii nem hiányzik semmi, max nekem, hogy legyen időm ficcet írni. xdxdxd amúgy meg tökéletes. : )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fluff és DenNor XDD És akkor is hiányzik belőle valami, hiába mondjátok. XDD
      Oh, nekem is hiányzik, hogy nincs időd ficet írni T.T De tanuéljál >:Đ
      Köszönöm szépen~ <3<3
      LONG LIVE CAROLUS!

      Törlés
  2. óóóóóóóóóóóóóóóóó*-------------------**Katsuféle atomkritikaxD*óóó*------*ez olyan édes*w*szeressük*---*és karácsooony és juuj pont a szülinapom után 1 nappal tetted fel~XDnagyon édes lett és DEnNor szóval imádlak érte~
    U.i.:Igen visszatértemxD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy~
      Igazából szerintem... áh, hagyjuk xDDD
      Boldogságos szülinapot, utólag is~ Köszi, hogy írtál~

      Törlés