Gyávaság~

Oké, na most az a kisebb baj, hogy sikerült maradandóan pocsékat és OOC-t alkotnom... De az más dolog, hogy ez baromi ANGST (is)! @.@

Egymáshoz bújva ültek a kertben, Dánia nem hagyta, hogy bárki bármilyen ürüggyel is megzavarja őket.

- Szerinted mi lesz ennek az egésznek a vége? – kérdezte hirtelen, ahogy közelebb húzta Norvégiát. Dúlt a háború, és ő már megkapta a hadüzenetet, csak éppen nem foglalkozott vele.

- Részeg vagy, Dánia? – kérdezett rá amaz, de azért lágyan mellkasának nyomta arcát. Szinte sosem érezte még ilyen tisztán azt a vidám szívdobogást, vagy a mély lélegzeteket. Vajon az ő szíve is így kalimpál? Ha igen, miért nem vette még észre?

- Most nem – érkezett a életteli válasz. – Amúgy is, csak kérdeztem – tette hozzá.

Norvégiát mindig is zavarta ezt a nemtörődöm stílus, ami áradt a dánból, viszont most próbált nem törődni vele. Hadd legyen ez a pillanat most csak kivételesen az övék. Úgyis valahogy furcsán nyugodtnak és idillinek tetszett minden. Mintha mindketten tudták volna legbelül, hogy semmi nem marad így többé.

Két hét. Ennyi volt csupán a boldogság, nem több. Németország nem várt tovább, megindult észak felé.

- Nem akarok különösebben erőszakot alkalmazni, Dánia! – szónokolta. Már lefegyverezte ugyan, s pisztolyt szegezett a homlokának, a dán nem mutatta a megadás legkisebb jelét sem. Több sebből vérezni, de talpon maradni, valaki másért. Muszáj.

- Norvégiának szüksége van rám! – csattant a higgadt felelet. A kék szemekben valami furcsa tűz égett. – Nem magam miatt… érte.

- Ő is jöhet. Add fel, és ígérem, hogy veled együtt raboskodhat. Többet nem tehetek – ajánlotta a német, de csak gúnykacaj jött feleletül.

- Nem! Ő egy szabad, erős ország! Szerintem jó neki így is.

Hiába. Nem kellett túl sok idő, és Dánia, majd pár napra rá Norvégia is német kézre került. A különbség csak annyi volt, hogy utóbbi meg sem próbált küzdeni, mikor Németország elmondta neki – dán kérésre -, hogy Dánia feltétel nélkül, azonnal megadta magát.

- Miért? – kérdezi egyszer, egy jövő korban Németország. – Miért nem mondod meg neki végre?

- Inkább tartson gyávának, mintsem úgy tudja, hogy képtelen voltam megvédeni őt.