Figyelem~

Könnyed, rövid és szomorkás, de DenNor. Feröerrel meghintve. 

Napokig, éveknek tűnő órákig nézte őket. Torkában egyre növekedett a gombóc, de minduntalan kényszerült visszanyelni ezt. Feröer csilingelő kacagása borzongatóan hatott rá, furcsán érezte magát. Sírni és nevetni szeretett volna egyszerre, amitől csak még keserűbb lett minden.

- Miért nem mondod meg neki végre? – kérdezte Finnország, ahogy Norvégia mellé lépett. Csinos kis bögrében gőzölgő italt nyomott a kezébe, mire szipogós bólintást kapott.

- Nincs mit elmondanom neki. Jól érzi magát Feröerrel, semmi közöm hozzá – vont vállat, bár összerezzent, mikor elért hozzájuk a harsány kacagás.

Dánia átkarolta Feröer derekát, így vezette végig a kerten. Mindig a fülébe súgott, ahogy lassan lépdeltek, és úgy nevettek, akár a régi szerelmesek. Ahogy Norvégiával még soha.

- Mégis zavar – tette hozzá Berwald, ahogy letette újságját. – Szereted.

A norvég csak hanyagul vállat vont, és egy kortyra kiitta italát. Ezek után nem szólt skandináv testvéreihez, mintha ők tehettek volna nyomoráról.

- Hej, Norge! – Jelent meg egy csatakiáltás-szerű ordítással Dánia. – Arra gondoltam, iszogathatnánk kicsit közösen.

- Hol hagytad a kedvesedet? – csattant rá a szólított, majd mielőtt germán társa reagálhatott volna becsapta maga mögött a kertkaput.