Hajsza~

Hm... Kezdésnek talán kicsit erős, de kedvenc Sve-mnek írtam, mert bizony rútul elvesztettem azt az eurovíziós fogadást. Szipp. Szipp. (Csak kicsit nagyon +18)

Innen-onnan lopott csókok, féltékeny pillantások. A vágy keserű függésében, szinte tapintható a küzdelem, a versengés a kielégülésért. Sosem elég.

Egyikük sem tudta volna megmondani, hogy kerültek ebbe a helyzetbe, de már nem is érdekelte őket. Test simult testnek, hús mart a húsba és annyira jó volt. Kósza csók valakitől, eltévedt simogatás mástól… Norvégia sem tudta, éppen ki idézte elő bennem azt a különös borzongást, helyette hunyt szemmel tűrt. Hiszen tudta, ahogy másik két társa is, hogy ez már régen nem a szerelemről szól. Míg Dánia rohant utána fejvesztve, addig a svéd csak burkoltan célozgatott rá, mennyire vágyik vele lenni. S most megkapta. Mindketten megkapták, amit akartak, az pedig, hogy ő mire vágyik nem érdekes.

- Nn… - Ajkába harapott, hogy visszafojtsa az élvezet hangjait, mikor valaki megcsókolta. Hűvös, puha, száraz ajkak. Svédország. Norvégia kishíjján sírva fakadt. Már maga sem tudta, mióta nem csókolták ilyen puhán, gyengéden, alkoholmentesen. Fájt.

A pillanatnyi gyönyör hamar véget ért, karok csúsztak a nyakára, hogy félrehúzzák. Dániának nem ő kellett. Nem nyitotta ki a szemeit, de érezte, tudta, hogy egészen más csókot váltanak ők ketten.

Elkésett… Ha akkor Svédországgal tartott volna, mikor a férfi megkérte rá… Nem, akkor sem lett volna máshogy.

A dán magához ölelte, karjaiba zárta, de valahogy ez is olyan idegennek tetszett. Az egésznek egyszerűen nem volt értelme…

Az öltözködés csendben telt, csak a parketta recsegett a talpuk alatt. Jellemző, Dánia most is hátat fordított a másik kettőnek, s rágyújtott. Norvégia felsóhajtott, vállára vette táskáját, majd búcsúszó nélkül magára hagyta a két férfit. Játszanak csak ők macska-egér játékot!