Sál gjafa~

Tararamm~ Miért NEM jó a Dagcup - jellegű, sorozat alapú! néhol komor, elvétve vicces Toothcup modern AU. Korhatár: +18 (egy pöppet, tényleg) Ja, és szigorúan az angol neveket használtam kivéve Tannlausnél (ejtsd: tánlősz/norvégül: Fogatlan), és Daydream nevét természetesen én kreáltam. Ajánlás: Sütinek és Susie-nak~

Jó olvasást~

Az asztalra borulva forgatta a ceruzáját, az It's time-ot próbálta lekopogni a jegyzetein, de egy idő után már azért is feladta, mert a fentről bömbölő Welcome to the Jungle teljesen bezavart a ritmusba.
Végül lecsapta az íróeszközt, a hajába túrt és felkelt a szőnyegről, amibe menthetetlenül beleszáradt valami, amiről őszintén remélte, hogy bor. A lehető leghalkabban sétált át a konyhába, feltépte az egyébként agyonmágnesezett és matricázott hűtőt és végigvette a választékot. Snotlout tonikja, ami a ginhez kellett, az ikrek kólája, őszibaracklé Astridnak, Fishlegs paradicsomleve és végül az ő rózsaszín kupakos szénsavmentes ásványvize.
Soha nem az üvegből ivott, amivel általában a többiek agyára ment, csak elővett a konyhaszekrényből egy tapsihapsis poharat, és az egésszel felszerelkezve vette be ismét a nappalit.

Szigorúan tanulási szándékkal.
Közben odafent már a Sweet Child O'mine szólt teljes hangerőn, aztán valaki már dobogott is le a lépcsőn. Hiccup érezte még az elején, hogy gondok lesznek abból, ha ők hatan összeköltöznek, mégis belement, mert úgy gondolta, könnyebb lesz, ha más vizsgázókkal veszi körül magát. Talán kap egy kis megértést vagy valami. És őket amúgy is már régről ismerte. Mellesleg itt rontotta el az egészet.

- Hiccup? Te ugye most nem... tanulsz? - kérdezte Ruffnut, aki csípőre dobta a kezeit, mikor leért a lépcsőn. Kezeiben két szelet kenyeret lóbált, a fejére törölközőt csavart és tojássárga köntöst viselt.
- Ami azt illeti, de. Szóval megmondanád a bátyádnak, hogy halkítsa le kicsit? - Hiccup a plafon felé bökött. A csillár enyhén kilengett a vad dobszólóra.
- Nem én irányítok – vont vállat a lány, aztán átsétált a konyhába, és a konyhapultra csapta a kenyereket.
- Ruff', ha szendvicset akarsz csinálni, szerintem azok már nem...
- Ugyan, kérlek! Ez kísérlet – magyarázta, és a márványpultnak támaszkodott. Pont kilátott a nappaliba. - Szóval, ha lehet ne nagyon taperold őket.
- Nincs kenyértapi, vettem – morogta Hiccup, és inkább öntött magának egy pohár vizet. - Amúgy mit csinálsz? Várj! Akarom tudni?
- Hidratálok!
- Aha, az jó...
Még figyelte, ahogy a lány felkapja a vezetékes telefont és szórakozottan beüti a számot, aztán visszafordult a jegyzeteihez. Hamar rájött, hogy képtelen tanulni, főleg mikor Tannlaus, a ház egyetlen fekete macskája somfordált oda hozzá, akit rövidesen követett Meatlug, aki egy boldog buldog szuka volt, mellesleg nem a ház egyetlen kutyája. Hookfangről viszont inkább nem beszéltek, és így mindenki sokkal jobban járt. Ő a maga részéről imádta szétszedni a cipőket és papucsokat, a sárban (vagy néha a fürdőkádban) pancsolni, inni a vécéből és mások arcába lihegni. Főleg Snotloutéba, aki annak idején befogadta.
- Éhesek vagytok, srácok? - kérdezte, miközben a füle mögé csúsztatta a ceruzát. - Hát jó...
Ismét feltápászkodott, hogy a konyhába csalja a két lelkes jószágot. Ruffnut a falnak dőlve tekergette a telefonzsinórt és néha megeresztett egy ahá-t vagy naná-t. Hiccup elsőre azt hitte, nagyon megzavart valamit, aztán felfedezte Eret hangját a vonal túlfeléről. Igyekezett nem kimutatni ellenérzéseit vele kapcsolatban, pláne mióta Ruffnut elkezdte fűzögetni.
- Miért nem csaptok egy kutyasétáltatós randit? - kérdezte vigyorogva, és előhúzta a száraz tápot, mire Meatlug örömteli csaholásba kezdett, Tannlaus pedig a bokájának dörgölőzött. - Már persze nem hiszem, hogy Fishlegs rátok bízná Meatlugot, de mondjuk Hookfang...
- Jól van, na. Enélkül is felfogtam, mennyire kész vagytok egymástól – hadarta Ruffnut, miközben tenyerével lefogta a kagylót. - Amúgy se tehet róla, hogy csak ő nem jön be neked, buzikám.
- Én... inkább a biszexuálist használnám – magyarázta türelmesen. - És különben sem erről van szó. Eret nagyon kedves, mogorva, modortalan srác.
- He?

Hiccup csak kacagva legyintett, figyelte, ahogy Meatlug és Tannlaus vidáman ropogtat, aztán kinyújtózott és úgy döntött, jobb, ha magára hagyja Ruffnutot. Felkapta a jegyzeteit az asztalról és megindult felfelé a lépcsőn. Odafent voltak a szobák és egy fürdő, lent meg minden más és még egy fürdő. Az ő szobája majdnem szemben volt, jobbra tőle Astrid és Fishlegs, balra Snotlout meg az ikrek. Gyorsan bedobta az ágyára a tanulnivalót, és még visszalépett, hogy szóljon Tuffnutnak a zene miatt.

Az ikreknél a valaha volt legtökéletesebb káosz uralkodott. A hangfalakból dübörgött a Depeche Mode, az emeleteságyon mindkét ágynemű összetúrva, a létrájáról egy csipkés bugyi és egy fél pár zokni lógott, az asztalon használt bögrék serege pihent, a tankönyvek egy részéből pedig mintha máglyát raktak volna, a másik felét felaggatták a csillárra.
Tuffnut pedig... hát, ő éppen egy nagy terrárium előtt léggitározott. Az ikrek két kígyót tartottak, nevükön Barfot és Belchet, akik valószínűleg annyira hülyék voltak, hogy tudomást sem vettek gazdáik szörnyűségeiről. Mindenesetre Hiccup hallotta egyszer, ahogy a fiú arról dicsekszik Heathernek, hogy a kígyóik mérge megbénítja az idegeket.
- Hello – köszönt rá végül, mire a szőke fiú felé perdült és csettintve rábökött, miközben összehúzott szemekkel méregette.
- Hiccup. Mit szeretnél a szentélyemben?
- A szentélyed? - vonta fel a szemöldökét, aztán rájött, hogy talán jobb, ha nem is tudja. - Hát, először is azt szeretném, hogy lehalkítsd ezt. Tudod, tanulni szeretnél, és...
- Nem megy, feng-shui. Muszáj szólnia, hogy szerencsém legyen a vizsgáimon – magyarázta, és körbemutatott maga körül. - Vágod, hogy az univerzum már így is kicseszett velem, és nem bukhatok meg.
- Akkor talán tanulj – ajánlotta Hiccup, és ahogy ujjaival átfésülte a haját ki is hátrált a szobából. - Csak egy kicsit halkabbra! Légy szíves.
Sóhajtva húzta be maga mögött az ajtót. Napról napra egyre biztosabb volt benne, hogy nem volt jó ötlet összeköltözni ezekkel az emberekkel. Legalábbis nem mindenkivel. A fürdő felé sandított, de megérezte a kiáradó párát és halszagot és úgy döntött, inkább lemond róla. Lassan amúgy is be kell mennie dolgozni.
Hiccup egy tetoválószalonban dolgozott a belvárosban már egészen régóta. Gobber, aki vezette a helyet, csinálta az ő össze tetoválását is, régi ismeretség volt, nem volt nehéz dolga. Aztán meg ő tetoválta azt a srácot, akitől randit kért korábban, és aki igent mondott, szóval ők most így találkozgatnak és minden szép és jó.

Gyorsan felkapta a kulcsait és a mobilját az asztalról, a bukósisakot a székből és már fordult is ki az egyébként elsötétített szobából. Nagyjából tizenöt éves kora óta szenvedélyesen motorozott egy fekete csodán, annak ellenére, hogy Apa eleinte foggal-körömmel küzdött ellene. Sőt Hiccup úgy érezte, hogy Apa biztos volt benne, hogy mostanra már halott lesz vagy valami, de nem, nem adta fel, győzött és a szabadság bizsergető érzésével a gerincében hasított az utakon. Legalább ilyenkor nem kellett foglalkoznia a problémáival, a sebesség egyszerűen csak kitörölt mindent és ez nagyon rendben volt így.
Egyszerűen csak leparkolt az egyik szupermarket mögött, aztán átsétált a szalonba, aminek kirakatüvegére az ő és Gobber munkáit ragasztották. Már, ha a kuncsaft megengedte, hogy távozás előtt lefényképezzék. Mi több ott virított az ő szeplős háta is az Yggdrasillal, aminek ágai közt csillagok ragyogtak. Ha jól emlékezett, az a tetoválása készült a leghosszabb ideig és igényelte a legtöbb törődést.
És már ott ült a fiú az egyik fekete huzatú fotelben és valami magazint lapozgatott. Ültében is látszott, hogy mennyire szörnyen magas, amellett karcsú is, és világos farmert meg bőrdzsekit viselt. Mikor észrevette, felé mosolygott és megcsillant a zöldes-arany tekintete. Hiccup felszabadultan mosolygott vissza.
- Szia, kész vagy? Ez lesz az utolsó, ha minden jól megy – mondta, miközben átkísérte a fiút egy másik szobába, ahol a szék és minden felszerelése is volt. - Pattanj le, máris jövök, Daydream.
Theodore Florence Daydream. De szinte azonnal megbeszélték, hogy szólítsa csak simán Daydreamnek, mert szerinte az sokkal menőbben hangzik, mint a Theo vagy a Ted vagy Teddy. Beleegyezett, elvégre a vendégért bármit, aztán összeszedte minden bátorságát, hogy elhívja. Benne volt a pakliban, hogy elküldi a fenébe és olyan szavakat használ rá, amiket nagyon sokan mások is. De igent mondott és ismét el jött, ott ült a lefóliázott széken és figyelte, ahogy leteszi a barna motoros dzsekit és a szürke sálat, aztán előkeres valahonnan egy pár használatlan gumikesztyűt.
- Akkor vedd le a... oh, hogy már levetted. Oké. - Hiccup sóhajtva sétált közelebb, leült mellé és finoman végigsimít a minta szélén. - Szépen gyógyul.
- Kösz. Mindent csak úgy ahogy mondtad – rekedtes nevetést hallatott, aztán sziszegve beszívta a levegőt. - Hol a szemüveged?
- Valahol otthon – legyintett, és kibontotta a tűt a steril csomagolásból.
- Én úgy tudtam, a tetováló garanciát vállal – jegyezte meg Daydream. - Szóval, ha elrontod beperelhetlek?
- Akár, de bármikor szívesen kijavítom neked, ha ez megtörténne – vont vállat, és máris felberregett a gép.
Követte a kusza vonalak útját, színezett és árnyékolt, nem beszélt, csak kicsit kidugta a nyelvét, ahogy koncentrált. Kiskorában elhitte, hogy a bőrbe varrott minták életre kelhetnek, és mikor egy pillanatra megpihent, elképzelte, hogy a Daydream lélegzetvételeire emelkedő minta a sárkány éledése. Örült, hogy ez nem történhetett meg, és a fekete fenevad továbbra is ott kuporgott Daydream vállán, ugrásra készen, parázsló szemekkel, de élettelenül. Az egyik legjobb munkája volt.
- Akkor mehetünk? - kérdezte a fiú, ahogy a tükörnek háttal fordult és átnézett a válla fölött. - Azta, király vagy!
- P-persze, csak lefényképezem, oké? - hadarta, miközben beállította a gépet. Korábban megbeszélték, hogy ez Daydreamet egyáltalán nem zavarja. - Oké, felöltözhetsz.
- Tényleg ennyire nem megy a bolt, hogy csak miattam jöttél be? Pedig az ember azt hinné, hogy felkapott ez a tetkós biznisz – jegyezte meg, és vigyázva a fóliára visszavette a trikóját és a dzsekit.
- Aha, hát... nem, nem csinálunk meg akármit és nekem tényleg nincs beírva senki rajtad kívül, szóval... - magyarázta Hiccup, de azért átfutotta az asztalon hagyott barna noteszt. - Nem, senki. Mehetünk.
Egy automatából szereztek dobozos kávét, ami pocsék volt, és kiültek a főtérre. Bevették maguknak az egyik padot, aminek Hiccup szolidan a szélére, Daydream pedig pofátlanul a támlájára ült, és jobbára csak beszélgettek. Nagyjából mindenről, ami csak eszükbe jutott.
- Egyébként menő a karod – bökött a testrész felé Daydream, aztán nagyon húzott a hideg kávéból.
- Kösz. Még Gobber csinálta pár éve. Tudod ő a tulaj – magyarázta hadarva és zavartan túrt a hajába. - Nélküle... hát, nélküle nem tudtam volna megcsinálni a tiédet sem és nem ülnénk most itt.
- Apropó, honnan tudtad, hogy becserkészhető vagyok? - kérdezett rá, ahogy gyanakvóan összehúzott szemekkel közelebb hajolt. - Facebook, igaz? Tudhattam volna, hogy rossz ötlet like-olni a Berkians Inket.
- M-megérzés volt – vont vállat, és megforgatta ujjai között a dobozt. - Benne volt a pakliban, hogy nemet mondasz, vagy az első randi után nem j-jövök be neked és lelépsz egy másik helyre befejeztetni, de... áh, megérte.
Bátortalan mosolyt küldött Daydream felé, aki nagymamis mozdulattal megcsipkedte az arcát, aztán göcögve nevetett és megpróbálta ültéből megcélozni a kukát. Sikerült neki.
- És, hogy szerezted ezt a menő munkát? Mármint oké, hogy Gobber tetovált téged, deee... megtetszettél neki és munkát ajánlott vagy mi?
- Majdnem. Közös terápiás csoportba jártunk, meglátta a rajzaimat és egyik este azzal állított be apámhoz egy rekesz sörrel, hogy mi lenne, ha ezt csinálnám iskola mellett. És tádá! - Hiccup drámaian széttárta a karjait, miközben beszélt. Pont, mikor megcsörrent a mobilja. - Hupsz, bocsi.
Félrehúzódott és egyik fülére simította a tenyerét, miközben hallgatta, ahogy Astrid emelt hangon magyarázza, hogy megint úgy tűnt el, hogy elfelejtette elpakolni a vizet a nappaliból és most tocsog a szőnyeg. Aztán arról faggatta, hogy mikor jön már, amúgy is csak egy munkáról volt szó aznapra és az ikreket megint szét kellene szedni és már több mint két órája oda van. Hiccup megígérte, hogy siet haza, bocsánatot kért és letette a telefont. Mikor visszafordult Daydream felé, a fiú már talpon volt és az egyik felpattant aszfaltdarabot rugdosta.
- Menned kell, mi? - kérdezte, de valahogy nem látszott bosszúsnak.

- Japp – bólintott lassan, és zsebre vágta a kezeit. - Van kedved visszajönni a parkolóig? Tudod, a motor miatt. Nem mehetek haza nélküle, még akkor se, ha így egy rakás problémától menteném meg magam egy időre.
- Miért nem költözöl el? - tudakolta azonnal Daydream, ahogy elindultak vissza amerről jöttek.
- Vagy ez, vagy költözhetek vissza apámhoz, akitől meg hallgathatnám, hogy huszonhárom évesen se sikerült elérnem semmit, amire büszke lehetne. Jó, nem mondja ki, de azért frankón rá lehet érezni az ilyenekre. Ráadásul minden alkalommal közli, hogy szerinte a tetoválásaim miatt nincs soha senkim és, és, és... - hadarta dadogósan, aztán végre kifújta magát.
- De most már van valakid – mutatott rá könnyedén, és összemosolyogtak.
Annyi randi után most került szóba először a kapcsolatuk, hogy hol is tartanak tulajdonképpen és most így kimondva egész természetesnek hangzott, mintha mindig így lettek volna. Egyszerűen csak nem kellett megmagyarázniuk semmit és ez jó volt.
- Mit szólnál, ha szombaton innen folytatnánk? A-akár megnézhetnénk valamit. Nálunk – ajánlotta Hiccup, és előkapta a bukósisakot.
- Oké, benne vagyok. Majd küld át a címed – vágta rá, és búcsúzóul összeérintette az ajkaikat. - Akkor szombat.
- Szia – intett felé, és azzal a lendülettel be is rúgta a motort. Száguldott hazáig, élezte a hideg szelet, ami visítva süvített el mellette és lehagyta a kavargó gondolatait, a pillangókat a gyomrában és az édes bizsergést a gerince mentén.
Végül betolta a járgányt a garázsba, megcsörgette a kulcsait és úgy döntött, hátul, a konyhakerten keresztül megy be. Az üvegfalú helyiségben sűrű pára uralkodott, tele volt gyógy- és dísznövényekkel, amiket Fishlegs dédelgetett, mintha csak a saját gyerekei lennének. És abból, hogy az új botanikakönyve nyitva pihent az asztalon, Hiccup arra következtetett, hogy a fiú is ott van valahol a zöld rengetegben.
És alig, hogy belelapozott a könyvbe a fiú már meg is jelent, egyik kezében mini ásóval a másikban valami csupa föld krumpliszerűvel. Nyomában ott loholt Meatlug, aki lelkesnek látszott, főleg kedvenc sípoló labdája társaságában.
- Hiccup! - kiáltott rá a fiú, és letette az ásóját. - Volt egy hívásod a vezetékesen, míg nem voltál itt.
- És kitől? - kérdezett rá, miközben szórakozottan gyűrögette az egyik lap csücskét. - Pont ott nem szoktak keresni.
- Ruffnut szerint az illető nem mutatkozott be – magyarázta Fishlegs és kikapta a keze alól a kötetet. - Állítólag abból is érteni fogod, hogy a cuccaidról van szó, amikért jó lenne, ha elmennél. Többet én se tudok.
És tényleg értette, nagyon is. Viszont semmi kedve nem volt átvezetni a város túlsó felére néhány pulóver és alsógatya miatt. Könnyebb lenne másikat venni, és elfelejteni az egészet, de tudta, hogy ez nem ilyen egyszerű.
Mikor felfelé battyogott a szobája akkor is azon gondolkozott, megérne egy kínos találkozást a dolog. Végtére is az expasijáról volt szó, akit ő dobott ki nagyjából két éve. A fiú túllépett egy határt, Hiccup pedig szó nélkül ott hagyta, beköltözött ide és nem volt hajlandó felvenni a telefont. Se megnézni a tőle kapott maileket.
Hanyatt dőlt az ágyon, próbált kicsit pihenni mielőtt Astrid megtalálja és leteremti, amiért a nappali közepén hagyta a vizet, de a falakon átszűrődő King Nothing egyáltalán nem segített. Az ikrek jobbára csak vizsgaidőszakban hallgattak Metallicát, de olyankor annyira, hogy szinte már fejből tudta a szöveget. Persze nem zavarta, valamivel fiatalabb korában neki is volt rocker korszaka, amit valahogy kinőtt, legalábbis tágult a zenei ízlése annyira, hogy indie, alternatív, rádiópop...

A telefonja SMS-t jelzett, amit esze ágában se volt megnézni. Sejtette, kitől jött és egyáltalán nem szerepelt a tippjei között Gobber vagy Daydream. Apropó Daydream, tulajdonképpen nem volt biztos abban, hogy vele hányadán is állnak. Végül is a parkolóban vagy lépcsőházban smárolás valakinél még kavarásnak számít.
Aztán végigdőlt az ágyán, előhalászta a mobilját a nadrágzsebéből és kikereste Daydream számát. Egy halovány sugallat, csak megkérdezi, mi van vele, él-e még meg ilyesmi; csupa egyszerű hétköznapi dolog, minden, ami még belefér egy normális párkapcsolatba.

Legalábbis addig a pontig, míg Daydream rá nem kérdezett, hogy mi van rajta. Először nem vette komolyan, elhülyéskedte, de volt valami a fiú hangjában, és amikor kéjesen dorombolt neki a vonal másik feléről, egyszerűen nem tudta megállni, hogy kezével ne tapogassa ki a nadrágja szegélyét. Remegő ujjakkal bújtatta ki a gombot, hopp a cipzár és már a farmer alá is került.
Reszketős, kapkodó sóhajok gördültek tova ajkairól, nyirkos ujjai közül többször is majdnem kisiklott a telefon, ahogy elöntötte valami balzsamos zsibbadás. És mikor érzékei újra kiélesednek újra hallja Daydream tompa zihálását a túloldalról, és szeretne ő is mondani neki valami izgatót, de egyszerűen képtelen. Képtelen arra is, hogy megszólaljon.
Ráadásul halvány fogalma sem volt, ilyenkor hogy illik elköszönni, de mire kitalálhatott volna egy kevésbé kínos verziót, addigra Daydream szó nélkül kinyomta. És Hiccup percekig csak feküdt ott, bámulta a plafont, a festményeket a falon, a térképet, a kifüggesztett naptárat, amin pirossal karikázta be a vizsgáit. És az egész nem számított. Inkább kelletetlenül visszarángatta magára a combközépig legyűrt nadrágot, és lustán feltápászkodott.
Végül a szekrényből előtúrt egy vörös Hunger Games pólót és tiszta alsót melegítővel, aztán úgy döntött, beveszi magának a fürdőt. Kiszellőztetett a szobájában, aztán már át is lépett a fürdőbe, megnyitotta a csapokat és figyelte magát a tükörben. A haja dúsabb lett és már egyáltalán nem hullott, a bőre kapott némi színt és egészségesnek érezte magát. Szerencsére már a véraláfutásai is felszívódtak, ahogyan a sötét nyomok sem látszottak már a nyakán, mégis szükségét érezte, hogy sálat viseljen. Ami azt illeti, pont nem is akart gondolni arra az időszakra az életében. Magában már lezárta azzal, hogy elköltözött és gyakorlatilag kapott mellé egy új, második életet.

Nyakig merült a kádban, szórakozottan bökdöste az elé úszó habpamacsokat és már majdnem el is szunnyadt a forróságban.
- Na, szia! - köszönt rá Astrid, ahogy összekócolta a haját. - Kerestelek ám.
- Hallottam hírét. És ígérem, hogy ezentúl csak a konyhában fogok inni meg minden – nevette, ahogy csobbanva felé fordult.
Astrid a szárítóra könyökölt, hosszú szőke haját átvetette a vállán és a szokásos elnéző mosolyát viselte.
- Kit érdekel az a hülye víz – legyintett, és kicsit előrébb hajolt. - Viszont van egy ismerősöm, akit tetoválni kéne.
- Aha. Miért nem hívja fel Gobbert? Ő intézi az ilyen...
- Munkaidőn kívül, ha érted, mire gondolok.
- Áh... Ja, hogy! - Hiccup tett egy felvilágosult mozdulatot amivel kis híján lefröcskölte Astridot. - Mennyi idős is ez a te ismerősöd?
- Az most nem fontos. Hogy álltok a fiúkáddal?
- Hát, eddig úgy néz ki, szombaton átjön. Nem baj, ugye? - kérdezett rá, miközben megdörzsölte az iránytűt a vállán. - Vagy, ha igen, akkor felmegyünk és kussolunk.
- Ha felmentek és kussoltok, mindenki tudja, hogy mit csináltok valójában – biztosította a lány, aztán felegyenesedett. - Tényleg, nem hideg a víz?
- Astrid!
A lány csengő kacagással tért ki a fröccsenő víz elől, és kecsesen kifordult a fürdőből. És nem sokkal később Hiccup is követte maga mögött hagyva a gőz- és tócsatengert, amin figyelmetlenségből majdnem meg is botlott. Hallotta a hangokat odalentről, de úgy döntött, nem megy le a többiekhez., nem volt kedve az esetleges beszélgetéshez, és amúgy is még tanulni akart.
Végül hajnali fél egy környékén nyomta el az álom a székében kucorodva. A nyála még egy kicsit rá is folyt a szövegkiemelős részekre és elmosta a színeket. Aztán kettőkor felkelt, hogy beengedje Tannlaust, aki a feje mellett gömbölyödött össze a párnán és addig dorombolt, míg megint el nem aludt.
Péntek reggel a kávéja mellett csekkolta az időjárást, elküldött pár üzenetet és megnézte a sajátjait, majd hagyott egy üzenetet a hűtőn, hogy nem tudja, mikor ér haza. És mire beért dolgozni, Gobber már kinyitott, felmosott, előkészített mindent és átnézte az aznapi listát.
- Hogy van a barátod válla? - érdeklődött Gobber, mire csak vállat vont.
- Nem tudom, miből gondolod, hogy tudnom kéne róla – motyogta, miközben könnyed mintákat firkálgatott egy papírra.

- Ugyan, fiam, csak az nem látja, hogy mennyire... öhm.. hát, egy szinten mozogtok, akinek nincsen szeme – magyarázta, és lustán megvakargatta szakálla tövét.
Hiccup tényleg a terápiás csoportban ismerte meg a férfit, aki mindig szórakoztatta az érdekes történeteivel, amikor kezdett depresszívvé válni a hangulat. Nem egy vidám hely volt, bármikor maga elé tudta idézni a sápadt, zúgó neon világítást, a körbe rendezett székeket, a halálvágyat tükröző kétségbeesetten reményvesztett arcokat. És ott volt Gobber, aki pont őmellé ült le, a sápadt, alultáplált, beteges és komor fiú mellé, hogy aztán elmesélje neki, ahogy Burmában, vagy talán valahol egészen máshol leharapta a karját egy aligátor. Vagy krokodil. Tök mindegy. Alapjában véve nem volt mulatságos a dolog, mégis úgy mesélte, hogy ne legyen kínos hallgatni. Ő nem lett volna képes erre, úgyhogy inkább hallgatott. Persze a terápiák alatt kiderült, hogy Gobber rengeteget utazott, körbeutazta a fél sárgolyót és érdekesebbnél érdekesebb dolgokra bukkant. Míg nem aztán a lábára is lecsapott kósza sziklaomlás. De azt Gobber inkább a jetire fogta.
- Hogy csinálod ezt? Várj, akarom tudni, hogy csinálod? - nevette, és felkapta a fejét az ajtócsengőre.
Két kuncsaft kivételével mindenki eljött, akit aznapra beírtak, egy tizennyolc éves lányt pedig lebeszélt arról, hogy a barátja nevét a csuklójára tetováltassa. Szerencsére az esetek többségébe elég meggyőző volt ahhoz, hogy az emberek ne menjenek el másik szalonba, ahol majd megcsinálják nekik, és évekkel később megbánással takargassák a tetoválásaikat.
Aztán valamikor zárás előtt betoppant Sören. Sören Vidarsonnak állítólag nem volt egy tetoválása sem, magas, vállas férfi volt erős borostával és katonásan tüsire nyírt hajjal. A negyvenes éveiben járt, rajongott a kötött mellényekért és mindig kedves volt Hiccuppal. Olyan apásan kedves.
- Áh, Gobber, akkor mehetünk? Segítsek zárni? - kérdezte Sören, ahogy kezet fogtak, és előzékenyen a férfi vállára simította a kezét. Ez a mozdulat nagyon sokat elárult a kapcsolatukról, legalábbis Hiccup szerint. - Szia, Harald, hogy s mint?
- Megvagyok köszönöm – biccentett udvariasan, és lerántotta magáról a gumikesztyűt. - Péntek van, vágyom haza, ilyesmi.
- A tankönyveid mellé, mi? - heccelte Gobber, ahogy a kulcsokkal babrált. - Na nyomás kifelé!
És valami furcsa lelkesedéssel kapta fel a dzsekijét. Gyorsan elköszönt a két férfitől, kellemes hétvégét kívánt, aztán már ment is motorjához. Ilyenkor mindig átfutott rajta a gondolat, hogy talán azért jött ki jobban Gobberrel, mint a többi emberrel, mert a férfi meleg. Persze sosem mondta, hogy az lenne, de árulkodó volt az, ahogy Sörennel viselkedett, ahogy ránézett, ahogy megérintette... Ráadásul Gobber volt az, akinek összezavarodva és rettegve bevallotta, hogy szerinte ő biszexuális, nem apa. Apa nem tudott róla.
És megcsörrent a telefonja.
- Tessék, itt Harald Haddo... mi a fenét akarsz tőlem? - kérdezte élesen, és érezte, hogy kapkodja a levegőt. - Hagyj békén! Vasárnap elmegyek a cuccomért, és nagyon remélem, hogy nem leszel ott.
Mielőtt bármilyen válasz elhangzott volna a vonal másik végéről kinyomta. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy beszéljen vele. Arra akart gondolni, hogy Daydream holnap átjön és, hogy ez már nem csak egy sima randi lesz, mert már hivatalosan is járnak. És nem számított a többiek véleménye.
Mikor hazaért, meg sem hallgatta, amit Snotlout mondani akar neki, befoglalta a fürdőszobát, majd' egy órán keresztül áztatta magát, aztán csak bebújt az ágyába.

Szombaton Daydream tényleg átment, magával hozta azt a lelkes mosolyát is és első körben megmutatta Hiccupnak a tetoválást a bal vállán. A fiú megjegyezte, hogy büszke rá és megdicsérte, amiért ilyen szépen vigyáz rá. Aztán bemutatta; Snotlout csak egy fintorral végigmérte és nem fogott vele kezet, Fishlegs csak izgatottan hadarta, hogy mennyi mindent hallott már róla, az ikrek rögtön faggatni kezdték, Astrid pedig kezet nyújtott neki és előzékenyen rámosolygott.
- Ja, és ők Meatlug, Hookfang és... - mutatott a két kutyára, aztán gyorsan körbenézett, és egy fekete macska felé mutatott, aki a radiátoron talált magának helyet. - És Tannlaus.
Meatlug lelkesen csaholva ugrálta körül, igyekezett nyálával eláztatni a zokniját, Hookfang mintha észre sem vette, Tannlaus pedig összegömbölyödve aludt.
- Békés... - jegyezte meg Daydream.
- Van amikor zűrösebb – vont vállat, aztán felfelé intett. - Öhm... felmehetünk, a-amíg elkészül az ebéd.
- Benne vagyok. Legalább láthatom a szobádat.
- Kupi van – figyelmeztette Hiccup, ahogy elindult a lépcsőn.
- Nem baj.
Hiccup szobája valamivel jobban nézett ki az ikrekénél. Az ablak alatti íróasztalt papír- és írószerhalmok borították, az egyik polcon festékek és tinták sorakoztak teljesen véletlenszerűen, a hengeres ceruzatartóból kócos ecsetek kukucskáltak elő, az ágyát nem igazította meg, a párnája félig a földön, a takarója a sarokba gyűrve. Az egymásra hányt könyvei mellett vacak írógép pihent és egy kék plüss valamit, amit Daydream elsőre tarajos gőtének tippelt. A falakat pedig inkább rajzok, festmények, tanulmányok és elszórtan fényképek borították. Meg egy röntgenfelvétel, amit nem tudott hová tenni.
- Hát... ez az én kuckóm – magyarázta Hiccup zsebre dugott kézzel, némileg zavarban. Eddig még egy embert se engedett be ide az itt lakókon kívül.
- Tökre otthonos. És nincs is kupi – magyarázta Daydream, és lehuppant az ágy szélére. - Ráadásul a lakótársaid nagy része is jóarc.
- Aha, főleg Snotlout, mi? - Elhúzta a száját, ahogy mellé huppant. - Egy időben könyörgött, hogy tetováljak a mellkasára Superman jelet, de végül fe...
- Jaj, kussolj már! - Azzal a tenyerei közé vette az arcát, és puhán megcsókolta.
Hüvelykujjával végigsimított a szeme alatti szeplőkön, az alsó ajkába kóstolt és szinte elolvadt, mikor nyelvével rátalált az övére. Ráérős puha csókok, lassú érintetések, elveszett gondolatok. És Daydream keze a combjára simult, egy arasznyival feljebb és Hiccup belesóhajtott a csókba. Daydream mosolyogva húzódott el, a kulcscsontjának támasztotta a homlokát és önelégült, karcos nevetést hallott, ahogy a másik ölére pislogott.
- Szóval ez tetszik neked? - kérdezett rá vidoran, és érezte, ahogy Hiccup nagyot nyel. - Nyugi már, ez természetes dolog.
- De kinevettél – motyogta, és vett pár mély levegőt.
- Hát... segíthetünk a problémádon – suttogta, és célzatosan a térdeire simította a tenyerét.
- Ne! - vágta azonnal, és a kérdő tekintetre elvörösödött. - Csak n-ne. Kérlek.
- Hát jól van – bólintott rá, és elhúzta a kezeit, és rövid nézelődés után egy kerettelen, kissé rongyos fényképre mutatott a falon. - Ők a szüleid?
- Jamm. Apám hivatali dolgozó, nagyjából soha nincs ideje rám és már egy ideje nem is beszéltünk. Anyám meg... hát, szülés utáni depresszió, aztán rájött, hogy ha elutazik egy fickóval az nagyjából helyrehozza és mikor legutoljára hallottam róla még a pingvinekkel spanolt a déli-sarkon. Tudod, ő ilyen aktivista. Ami amúgy menő, csak... kisbaba korom óta nem nézett haza – hadarta, és megdörzsölte az arcát, mikor befejezte.
- Az szívás – összegezte Daydream. Valahogy erre nem tudott mit mondani.
- Fiúk, ebéd! - kiabált fel Astrid. - Hiccup, Fishlegs anyukája küldött rákpitét!
- Repülünk! - kiáltotta vissza Hiccup, és összecsapva a tenyereit felpattant. - Gyerünk, meg kell kóstolnod azt a pitét, isteni!
Viszonylag csendben ettek, csak Snoutlout mesélt hülye vicceket Astridnak és az ikrek susmusoltak valami kísérletről, amiről inkább senki már nem akart tudni. Fishlegs az asztal alatt titokban etette Meatlugot, Hiccup pedig igyekezett meggyőzni Daydreamet, hogy legalább kóstolja meg a pitét, de a fiú egyelőre kitartott.
- Akkor, nézünk valamit? - kérdezte, ahogy letette a villáját.
- Ne már! Szombat van, mindenki itthon ül, akkor már csináljunk valamit közösen – ajánlotta Astrid és lelkesen az asztalra csapta a tenyerét.
- Twister? - vágta rá Snoutlout.
- Az gáz!
- Activity?
- Na, az meg még annyira gázabb.
- Monopoly?
- A Monopoly korrupt játék és torzítja a társadalomról alkotott képünket – kapta a fejét Tuffnut, mire mindenki rápislogott. - Mi van, ez így van, és kész.
- Jó, akkor... - fogott bele Hic, de ezen a ponton el is akadt. Olyat akart, ami kevésbé lesz kínos, de nem oltári nagy hülyeség.
- Üvegezzünk – vetette fel Daydream, miközben kinyúlt az asztalon pihenő kólásüvegért.
Oké, ennyit a kínos részéről. Szép nyugisan átszeparálódtak a nappaliba, az Tuffnut és Fishlegs a szőnyegre kerültek, Astrid az egyik, Snotlout a másik fotelba, Ruffnut Daydream mellett kapott helyet a kanapén, ahogy Hiccup is, aki teljesen lecsúszott, félig feküdt és az asztalkának támasztotta a talpát, ahogy felhúzta a térdét. Snotlout pörgetett elsőnek és pont az történt, amit igyekezett elkerülni. Csak sóhajtott, és egyenesen a fiú szemeibe nézett várva a kérdést.
- Jó volt a szex Dagurral? - Lassan artikulálta a szavakat és megengedett magának egy szemtelen vigyort.
- Nem – felelte, és előre hajolt, hogy felkapja az üveget. Pörgetett, éééés... - Mondd csak, nem sajnálod a halott agysejtjeidet?
- Nem... de! Várj... mi van?!
A többiek jót nevettek, Hiccup önelégülten dőlt vissza előbbi pozíciójába és figyelte, ahogy a fiú feje elvörösödik, amint leesik neki, a kérdés. Fejét lustán Daydream oldalának döntötte, aki a hajába túrt és onnan figyelte, ahogy Snotlout kipörgeti az üveget.
- Jaj, ne már!
- Szóval... mondd csak, Hiccup – kezdte mézesmázosan, és előrébb hajolt, mintha valami bizalmasat akarna súgni. - A rehabilitáció alatt nem gondoltál arra, hogy megöld magad?
- Snotlout! - csattant fel Astrid, és kicsit megemelkedett ültéből.
- Most mi van? Tuti, hogy gondolt rá, hogy jobb lett volna meghalni, mint végigcsinálni azt a szart – magyarázta a fiú, és Hiccup felé intett, aki csak bénultan ücsörgött a kanapén, a tekintete furcsán elködösült és összeszorította ajkait.
- Erre nem válaszolok – bukott ki belőle végül.
- Ezt nem csinálhatod! - ellenkezett Snotlout. - Eddig is mindenki csak úgy emlegetett, mint azt, aki legyőzte a Vörös Halált, ha elárulod, hogy beszartál attól még tuti, hogy mindenki el lesz ájulva érted. Mert nincs is menőbb, mint egy féllábú srác.
- Erről van szó? - Csak kicsit emelte meg a hangját, mégis úgy érezte, suttog. - Azt hiszed, ez olyan jó dolog? Azt hi-hiszed, én akartam? Pont leszarom, hogy m-mi a menő és ki tart hősnek. Majdnem me-meghaltam!
- Hát, én meghaltam volna.
- Csak rajta! - vágta hozzá, és igyekezett összehúzni magát a kanapén.
- Na jól van srácok, ez hülye ötlet volt, szerintem... - kezdte Astrid próbálva menteni a menthetőt, de Daydream már fel is pattant a kanapéról.
Lépett egyet előre, fellökte az asztalt, és a műanyag üveg elgurult valahová, aztán megragadta a fiú gallérját és felrántotta a fotelból. Mondott neki valamit, amit Hiccup nem értett, aztán még farkasszemet néztek egy ideig és elengedte. Visszasétált Hiccuphoz, átkarolta, engedte, hogy a fiú hozzábújjon, érezte, ahogy mélyeket lélegzik és, hogy lassan megnyugszik.
- Vörös Halál? - kérdezte óvatosan, és direkt halkan, hogy ha akar, tehessen úgy, mint aki meg sem hallotta.
- R-rák – mondta lassan, mintha fájdalommal járna kimondania, mintha szúrná ott belül. - Ez nem az igazi neve, csak mi kezdtük így hívni, de... két választásom volt, vagy ez – itt megkopogtatta a bal lábszárát -, vagy elpatkolok.
- De már jól vagy? - kérdezte Daydream, és neki jól esett, hogy nem azt mondta, sajnálja. - Már mint élsz, és jól nézel ki. Komolyan. Jól.
- Köszönöm – szusszantott hálásan, és halványan elmosolyodott. - Még vissza kell néznem néha kontrollra, de az orvosom szerint hivatalosan is gyógyult vagyok. Amúgy mit mondtál neki?

- Hogy megölöm, ha még egyszer hasonlót mer mondani neked.
Astrid puhán megsimogatta a vállát, ahogy elsétált a kanapé mögött, és már nem maradtak csak ők ketten. Hiccup gyors puszit követelt magának, aztán elhelyezkedett Daydream mellett, az ölébe gyűrte a norvég zászlós díszpárnát és megkereste a távirányítót. Ruffnut szerint a testvére sosem keresné a háttámlához lecsúsztatva, ezért ideális rejtekhelynek használta, mindenki más azonban kegyetlenül elsőre felfedezte. És az első csatorna rögtön valami valóságshow volt. Végül is mindegy, úgyis elaludt rajta.
Megint arról álmodott, mikor még együtt volt Dagurral. Rossz döntés volt, élete talán legrosszabb döntése. Depressziós volt, kiszolgáltatott és odadobta magát, csak mert elhitette vele, hogy szüksége van rá, hogy fontos neki és nem csak egy játékszer a markában. Voltak pillanatok, amikor túlságosan durván szívta ki a bőrét vagy megharapta, de csak akkor pánikolt be igazán, amikor majdnem megfojtotta. Ő csak ott feküdt alatta, egészen belepréselődve a matracba, a szexet sosem élvezte igazán, de Dagur volt neki az első, egyszerűen csak úgy érezte, benne hibádzik valami és amúgy is normális az a kellemetlen érzés, ami minden mozdulattal elérte. És csak behunyta a szemét, hogy el tudjon szakadni a fiú ziháló arcától, és akkor érezte meg az ujjait a nyaka körül, ahogy hüvelykujját a torkába préseli és szúrva szakad belé a levegő. Kétségbeesetten kapott levegő után, próbálta elhúzni a kezeit és térdével ellökni magától az izzadt testet, de már szúrtak a szemei és apró, színes pöttyök táncoltak előtte és lassan kúszott fel a gerincén a bizsergető zsibbadás...
- Hic... Hiccup! - Arra riadt, hogy Daydream rázza a vállát, és reflexből kapta el a csuklóját, hogy távolabb tolja magától.
- B-bocsánat – motyogta, és megdörzsölte az arcát, ahogy felült. - Csak egy rossz álom, és...
- Semmi baj – biztosította Daydream, és rámosolygott. - Viszont szerintem nekem lassan mennem kell, elég későre jár, és nem hiszem, hogy a barátaid annyira örülnének, hogy itt vagyok.
- Nem kell foglalkoznod velük, hozzám jöttél – mondta lassan, és kinyújtózott. - Felmehetnénk még egy kicsit.
- Ez gyanúsan úgy hangzott, mint egy meghívás keringőre.
- Hé, ott jobban kettesben lehetünk, mint idelent. Bárki lejöhet inni, és a kutyák is...
- Oké, kettesben, értem én.
- Perverz.
- Naaa!
Hiccup felugrott és elindult a lépcső felé, Daydream vidáman követte, és a szobája ajtajában el is kapta a derekát. Beljebb húzta, a lábával belökte az ajtót és egyből az ajkainak esett. Követelőzően és hívogatóan csókolta, tenyerét az oldalára futtatta és végigzongorázott a bordáin, hogy aztán elengedje és mosolyogva fésülje át ujjaival a haját.
- És amúgy mondd csak, velem jó a szex? - kérdezte kajánul, és Hiccupot teljesen váratlanul érte a kérdés.
- Mi még nem is... - kezdte zavartan.
- Hé, ne már, hogy ennyire felejthető volt a telefonszex múltkor. Mi van? Az is számít! - vágta rá a másik értetlen pillantását látva, aztán mindkettejükből kibukott a nevetés.
- Hm, nem tudom... egynek elmegy – tettetett gondolkozást Hiccup, és csálé vigyorral karolta át a nyakát.
Aztán lenyomta az ágyára, hagyta, hogy Daydream a hasának simítsa az arcát és csak állt fölötte némán, hunyt szemekkel és magába itta az illatát, az érintését, a színeit... És akarta őt; vele akart maradni, elmondani neki mindent magáról, meghallgatni mindent őróla és hosszú órákon át tartóan lassan szeretkezni. Nem csak egy fél órás menet akart lenni, nem csak az akart lenni, akin rajta hagyhatja a nyomát, akit a fogaival és a körmeivel megbélyegezhet.
- Ébren vagy még? - érdeklődte szórakozottan és a fekete hajába szántott.
- Ühüm... - mormogta a pólójából. - Holnap mit csinálsz?
- Elhozom a maradék cuccomat az exemtől – felelte halkan, de azért megeresztett egy mosolyfélét, mikor találkozott a tekintetük. - Nincs sok kedvem, de talán békén hagy, ha már semmi nem emlékezteti rám.
- Zaklat téged?
- Néha hívogat vagy üzeneteket hagy – vont vállat, mintha nem is érdekelné az egész. - Egyébként meg nem nagyon találkoztam vele mióta dobtam.
- Akarod, hogy veled menjek? - ajánlotta, miközben puhán simogatta a derekát a póló alatt.
- Hát, talán boldogulok egyedül is.
És mielőtt mondhatott volna még valamit, Daydream lerántotta magához a könyökénél fogva, Hiccup arra számított, hogy meg fogja csókolni, ehelyett csak a nyakába kóstolt. Lágy csók a kulcscsontján, ajkaival végigfutott a szeplőin egészen a felsője szélééig, aztán finoman kibújtatta belőle, és ő hagyta. Nem tudta, hogy a hidegtől vagy a másik érintéseitől borzongott-e meg, de nem bánta igazán, cserébe inkább a vállát hintette be csókokkal és kapkodva legombolta róla a türkiz inget.

Egy pillanatra megrémült, mikor belesüppedt az ágyneműbe, lehunyta a szemeit és nagyot nyelt, de mikor felnézett, Daydream már fölötte térdelt és próbálta lecsókolni a tintát a bőréről. És addig bújt, míg ki nem provokált magának egy hosszú, mohó csókot...

Egészen hajnalba nyúlóan szeretkeztek, és volt valami varázsa a végtelen lassú mozdulatoknak, az összesimulva hullámzó testeknek és a felhőpuha érintéseknek. Élvezte minden pillanatát, és meglepődött volna azokon a szenvedélyes kis hangocskákon, amik akaratlanul is kibuktak belőle, ha nem azzal foglalkozott volna minden ízében, hogy Daydreamnek is legalább annyira jó legyen, amilyen jó most neki. Azt akarta, hogy ugyanazt a katarzist érezze minden másodpercben, szédüljön és remegjen és vacogjon és beleőrüljön az érintésébe.
A reggel összegabalyodva érte őket, takaróba bugyolálva, meztelenül és csak cinkosul összemosolyogtak. Daydream kinyúlt, megsimogatta az arcát, letért a nyakára és a tetoválásra a vállán, amit este még az ajkaival cirógatott. Aztán Hiccup közelebb araszolt hozzá, a csípőjére fektette ujjait és élvezte a közelségét. Szusszantott és odahajolt egy rövidke csókért.
- Hány tetoválásod is van? - kérdezte Daydream álmoskás, karcos hangon, és kicsit felkönyökölt.
- Hát van a hátam, a vállam, akkor a karom és a lábam – sorolta elgondolkozva.
- A lábad... Most komolyan nem láttam? - hitetlenkedett a fiú, és felrántva a takarót belesett alá. - És tényleg!
- Mondtam – vigyorgott rá, aztán felült és a vállába kapaszkodva áthajolt rajta. - Ha hasra fordulsz, bekenem.
Elnyúlt az éjjeli szekrény felé, félresöpört egy óvszeres tasakot és megragadta a krémes tégelyt. Alig, hogy hozzáérintette ujjait a sárkányhoz kicsapódott az ajtó és mikor felnézett találkozott a tekintete Heatherével, akit egy bőszült Astrid követett.
- Ez... izé... - kezdte a lány, és szemérmetlenül fürkészte a két fiút, míg Astrid meg nem ragadta a karját.
- Szia, Heather, jó újra látni – bökte ki zavartan Hiccup, és maguk elé gyűrte a takarót. - T-te még nem ismered a ba-barátomat. Daydream, Heather, Heather, Daydream. Öhm...
- Nagyon örülök... - hebegte a lány, és hátraigazította fekete haját.
- Oké, jó reggelt fiúk, neked meg kifelé! - fordult Astrid Heatherhöz, és az ajtó felé lökte. - Bocsi-bocsi, tényleg! Nem tudtam, hogy a fiúkád itt maradt éjszakára.
Azzal halkan behúzta maga mögött az ajtót, de még percekig hallatszott, ahogy a két lány beszélget, aztán a nevetésük elhalt a lépcsőn.
- Heather?
- Ja, egyszer kavartunk, de az se volt komoly – magyarázkodott, és igyekezett belebújni az alsónadrágjába. - Meeeg... ha jól emlékszem, segített berángatni Snotloutot, mikor kitalálta, hogy spórol nekünk a vízzel, ha a tusfürdőjével kiáll amikor esik.
- Barom – összegezte Daydream, és célzásértékűen megpaskolta a lepedőt maga mellett.
- Ja, a lakóközösség tárgyalta is az ügyet – bólintott kedélyesen, miközben feltérdelt az ágyra és az ajkaira simította az ajkait. - Szeretnék kipróbálni valamit.
- Ugye tudod, hogy bármikor lehetsz felül, amikor csak szeretnél? - Miközben beszélt Hiccup átmászott fölötte, térdeivel közrefogta a csípőjét és ő nem tudta megállni, hogy ne markoljon a fenekébe. - Na, mi az?
- Csak maradj – suttogta, és elkapta az ajkait.
A kis szobát megtöltötte kettejük összehangzó zihálása, Daydream csípőjére simította tenyereit, segített neki és hagyta, hogy ő irányítson mindent, ahogy neki kényelmes. És mikor Hiccup lehajolt hozzá egy csókért, nem állta meg, hogy ne gyűrje maga alá. Lábait a vállára húzta, egyik kezét az ágyékára simította és hagyta elveszni magukat.

A parkoló a nulladikon volt, a föld alatt és most onnan lifteztek fel a negyedikig. Hiccup felsóhajtott és Daydreamre sandított, aki csak biztatóan rámosolygott. Beszéltek róla, hogy a fiú megvárja odalent, de Dagur azt mondta, nem lesz otthon.
- És, hogy megyünk be? - kérdezte Daydream zsebre vágott kezekkel, és lufit fújt a rágójából. - Be akarsz törni?
- Dehogy! Úgy beszéltük, nyitva hagyja az ajtót.
Dagur lakásában a sötét színek domináltak és a fémek, a falakat trófeák díszítették, egy ponton hátborzongató volt az egész. Hiccup nem nézelődött, egyenesen a hálóba ment és mire Daydream utolérte már sietősen pakolt a szekrényben. Meleg pulóverek, mintás pólók, néhány mellény... tényleg nem maradt ott sok holmija, és azokat is hajtogatás vagy hezitálás nélkül hajigálta a táskába, amit magukkal hoztak.
Daydreamnek volt ideje szétnézni, és egyáltalán nem nyerték el tetszését a falra erősített kardok, csatabárdok és pajzsok. Az éjjeliszekrényen egy csomag zsepi alatt talált egy bilincset és egyáltalán nem akarta elképzelni, mire kellhet az a fiúnak. Mindenesetre a használt zsebkendőket igyekezett messzire elkerülni.
- Bocs, hogy megkérdezem, de miért feküdtél le vele? - kérdezte végül.
- Helyes döntésnek tűnt. Úgy értem, eléggé a padlón voltam, ő meg észrevett. Csak nem úgy, ahogy én gondoltam – felelte, és behajtotta a szekrényajtót. - Mindegy. Hagyjuk. Úgyis hülyeség.
- Na figyelj, ha bántott téged, ha megalázva érzed magad miatta az egyáltalán nem hülyeség. A párodnak kötelessége odafigyelnie rád közben és legalább annyira kell, hogy érdekelje a te kielégülésed, mint a saját orgazmusa. Ne mondd, hogy mindegy!
- Lám-lám, Hiccup, rég találkoztunk. Hogy vagy mostanában?
Hiccup felkapta a fejét Dagur hangjára, és próbált nem foglalkozni az idétlen, ádáz vigyorával, amit felé villantott. Daydreammel egyáltalán nem foglalkozott, helyette hozzá lépett, megragadta a kezét, és színpadiasan a mellkasához húzta.
- Gondoltam ám rád, Hiccup – mondta lassan.
- Hát, én nem – vágta rá, és elhúzta a kezét. - Nem úgy volt, hogy nem leszel itt? Szánalmas vagy.
- Szánalmas? Én? - Az arca elvörösödött, a vigyora vicsorba fordult és csikorgatta a fogait, ahogy közelebb lépett. - Érdekes, hogy akkor nem voltam szánalmas, mikor dugtalak.
- Hát, most, h-hogy így mondod...
Összerezzent, mikor Dagur olyan közel lépett hozzá, hogy szinte összeért a mellkasuk, felhúzta a vállait felkészülve a legrosszabbra, de Daydream gyorsabban kapcsolt. Egyik karjával hátratolta őt miközben lendítettem az öklét és hátborzongató reccsenéssel behúzott egyet a fiúnak, aki hátratántorodott és elterült a padlón. Arcát vér borította, szemei félig csukva és vészesen nem mozdult.
- Mi a...
- Tűnjünk el innen, ez kiütötte pár órára – magyarázta, és a takaróba törölte véres ujjait.
- Ez... ez nagyon menő volt! Már mint, ahogy felküldted a orrát az agyába – hadarta, és felkapta a táskáját. - Kösz, pajti.
- Csak menj.
És mikor kiléptek a folyosóra már csak nevettek, Hiccup átvetette a vállán a táskát és összekapaszkodtak. Végül is ilyen lehet a boldogság, és nagyon remélte, hogy még sokáig fog tartani.

Ui: Gobber pasija saját karakter, mert ő az, aki pofátlanul megérdemli, hogy legyen valakije.