Errant~

Trollok márpedig léteznek! 

Valahogy mindig itt táncolt körülöttünk ez a trollos dolog... hát most tessék, valami trollos dolog. Nektek. Tőlem. Jaj, ó jaj!

Hiccup hét éves. Most tanult meg írni, mert halasztania kellett egy évet. A többiekhez képest kicsi és gyenge, de a lelkesedése hatalmas, ami Apának nem mindig tetszik, pedig ő igyekszik, hogy a jegyei jók legyenek és már nem is dadog annyira, mint korábban.
Gyorsan ellenőrzi hogy visszacsavarta-e a fogkrémes tubus kupakját, csupa szeplő tükörképére mosolyog és már trappol is vissza a szobájába. A felhős szőnyeg elnyeli a lépteit, az űrhajós ágynemű már várja és az asztalon a színes ceruzák és filcek erdeje mögött lustán hunyorog rá egy asztali lámpa. Bemászik az ágyba, felemeli a párnáját és megnézi, hogy biztosan ott van-e a foga, ami délután esett ki. Végül visszanyomja rá a párnát, lekattintja a lámpát és magára húzza a takarót. A plafonra ragasztott csillagok felragyognak és reménnyel a szívében alszik el.

Sikerülni fog. Most biztosan.
Apa korán kelti, odakint még sötét van, de nem érzi magát álmosnak. Kipattan az ágyból és már rohan is reggelizni, hogy minél előbb a kocsiban legyen és indulhassanak. A müzli csörögve koccan a tál oldalának, a tej kilöttyen amekkora hévvel locsolja, aztán már markol is a kanálra.

- Mintha tegnap kiesett volna egy fogad – jegyzi meg Apa, mire felkapja a fejét. Az arca maszatos kicsit.
- Jaj, tényleg! - kiáltja lelkesen, és szemei felcsillannak, ahogy visszaindul a szobájába. Türelmetlen izgalommal löki félre a párnát és szélesen elmosolyodik az apró érme láttán. - Nézd, nézd! Működött!
- Még szerencse, hogy Gobber szólt neked erről. - Mintha Apa mosolyogna a rengeteg szakáll mögött. Mégis csak összeborzolja a haját. - Akkor... öltözz fel, és mehetünk is.
Hiccupot nem zavarja, hogy fél öt van, nem is igazán érti még, ez mennyire koránt jelent, csak lelkesen kapkodja fel a ruháit, egy gyors fogmosás és azon kapja magát, hogy a hátsó ülésen ücsörög egy könyvvel. Lassan olvas, szinte betűz és néha magában motyogja a szavakat vagy csak a szája mozog együtt a szöveggel. És Hiccup szörnyen csodálja Apát vagy Gobbert, akik tudnak úgy olvasni, hogy közben nem mozog a szájuk, és akik gyorsak. Ő is minél előbb szeretné megtanulni, mert ez az egész olvasás dolog még új és tetszik neki, izgalmasnak találja, olyasvalaminek, amihez végre elég nagyfiúnak érezheti magát.
Persze már attól nagyfiúnak kellene éreznie magát, hogy Apa végre magával viszi horgászni. Abban nem reménykedik ugyan, hogy fog is valamit, de legalább ott van, együtt vannak és ez már mindenképpen jó dolognak számít. Hiccup értékrendjében már tökéletesnek.
Lustán kinéz az ablakon, miközben Apa leparkol a stég mellé és szemei felcsillannak, ahogy végignéz a végtelen kékségen, ahogy elterül és a szél belekap a felszínébe vagy a nap aranylóan cirógatja. Tud úszni, megtanították talán úgy egy éve, kettő, de nem bízik benne, hogy Apa beengedné, ráadásul érzi, hogy a víz is hideg. Csak kiszáll, a könyvet bent hagyja és esetlenül becsapja a kocsiajtót, aztán izgatottan cidrizik és billeg a sarkain. Nyújtózik, próbál minél messzebbre látni, talán a túlpartra, talán csak a legelső csónakig.

- Gyerünk, fiam – nógatja Apa, és a vállánál finoman arrébb tolja a stég irányába. - Most megtanítom, hogy foghatod ki az igazán nagy halakat.
- Az szuper lesz! - Hiccup lelkesen bukdácsol előre, aztán megtorpan és egészen lemarad Apa mögött, aki fütyörészve készíti ki a csalikat. - Hallottad?
De már nem figyel rá, a stégen ücsörög, összeszereli a pecabotot és tovább fütyül. Hiccup pedig biztos benne, hogy hallott valamit a bokrok felől, és túl nagy benne a kíváncsiság, muszáj meglesnie. Visszanéz Apára, aprót sóhajt és megindul.
Gobber mesélt neki a trollokról, arról, hogy ők viszik el a fél pár zoknijait, és megtanította neki, hogy állítson nekik csapdát. Most is azt csinálja, keres két nagyobb botot meg leveleket és úgy támasztja őket össze, ahogy tanulta, a leveleket csálé körbe szórja és teljesen biztos a sikerében. Még akkor is, ha fogalma sincs róla, hogy került be az erdőbe. Még tisztán látja a tisztást és a tó csillogását is, tudja, hogy nem fog eltévedni, és, ha sikerül trollt fognia, nem csak Apának, de az osztálytársainak is eldicsekedhet vele. Persze csak, ha Apa engedi, hogy megtartsa.

Elégedetten összecsapja a tenyereit, és végigméri a csapdát. Nem olyan szép, mint Gobberé, de azért a célra mégis tökéletes. És most már nincs más dolga, mint várni. Gyorsan körbenéz valami menedék után kutatva, mert emlékszik rá, hogy a trollok kiszagolják a zoknit és könnyen észreveszik, ha egyszerűen csak elbújik egy fa mögött. Fára mászni nem tud. Pontosabban tud, csak nem valami jól, és az esetek többségében leesik.
Végül ráakad egy üregre az egyik fa gyökereinél, ahová pont befér és még a csapdájára is egész jól rálát. Bemászik, kikönyököl és a karjaira hajtja a fejét, észre sem veszi, hogy egyre laposabbakat pislog, csak arra koncentrál, hogy időben észrevegye a trollt. Aki remélhetőleg megbotlik az ágakban, elcsúszik a leveleken és elesik, ő pedig elfoghatja. További terve egyelőre nincs, csak lustán rajzolgat a porba, és gyakorolja az írást. Bal kezes. Senki nem szólt rá, de érezte a pillantásokat, amiből kikövetkeztette, hogy Apa talán jobban örülne, ha ez nem így lenne. Nem érti, miért.

Arra ébred, hogy Apa rázza a vállát, szólongatja és szemeiben inkább aggodalom csillan, mintsem düh. Persze azért mindkettőből ott van egy kevés, és nem érti, mi a probléma. Talán rosszul rakta össze a csapdát? Elszundított és addig a troll eliszkolt? Hallal kellett volna próbálkoznia? Gobber nem mondta, hogy a trollok halat esznek.
- B-bocsánat, hogy e-elaludtam – motyogja szeppenten, és riadtan tekint Apára, aki újra és újra végigméri, aztán mintha megkönnyebbülten sóhajtana fel. -
- Hogy elaludtál? - hökken meg Apa. - Hiccup, nem arról van szó, hogy... Nem mehetsz el csak úgy mellőlem. Az erdő veszélyes. Érted?
- De... a t-trollok! Hallottam egyet, e-esküszöm – bizonygatja, és a csapda felé mutogat. Elindulna arra, de Apa még a karjánál tartja. - A-azt hittem, hogy örülni fogsz, ha elkapom.
- Érted? - kérdezi most már valamivel szigorúbban, és Hiccup látja, hogy az aggodalmat lassan felitatja a harag, amiért nem fogadott szót neki. De hát azt nem mondta, hogy nem mehet el.
- Igen – mondja megadóan és kimászik az üregből.
A csapda felé sandít, a botok eldőltek, a levek széttúrva és a nyugtalanság mellé valami elégedettség -féle kúszik, még akkor is, ha nem sikerült trollt fognia. Kiérnek a tisztásra és idegesen motoz az ujjaival, míg Apa bepakolja a halakat a kocsiba. Talán ebben a pillanatban szokik rá végleg a mozdulatra. Mindenesetre némán bemászik a hátsóülésre, nem meri megérinteni a könyvet, amit magával hozott, csak mered az üléstámlára és várja, hogy elinduljanak.
Apa sem szól, és tudja jól, hogy ez szobafogságot jelent, mégsem érzi úgy, hogy ettől megrezdül a hite, csak éppen ezentúl a hátsókertben fogja felállítani a csapdáit, ahol senki nem szólhat rá. És abban a reményben hagyja maga mögött a tavat a tisztással és az erdőt, hogy trollok léteznek és majdnem fogott egyet.