That never shined so bright~

/1. Péntek

Vitatható, hogy mennyire szép dolog tőlem, hogy egy hónap szünet után HakuAli kisregényt hozok, de... ezt még áprilisban kezdtem el, csak akkor egészen más volt a koncepció meg a lendület meg a manga... meg minden. Szóval ez úgy újraírás, ahogy van. (látszik is, látszik...)

Korhatárról még semmit nem tudok, olyan 16-18 körül.

A terjedelmet meg majd meglátjuk.

És ajánlom Alibabának, hogy végre veszítse el a szüzességét, meg Meinek, mert jó fel volt és hagyta, hogy trollkodjak. Izé... xD

Jó olvasást~

Alibaba rohamléptekkel sietett végig a zsúfolt utcán, ahogy ezredszerre is ellenőrizte az időt Amon névre keresztelt okostelefonján. Fél hatra beszélt meg találkozót, mert sürgősen lakásra, de legalábbis szobára volt szüksége, hogy el tudja kezdeni az iskolát, és már negyed hat múlt. Befordult egy sarkon, a napba hunyorgott és megigazította vállán a hátizsák pántját, amiben tulajdonképpen minden ingóságát tartotta.

Megtorpant, kapkodva előrángatta az összehajtogatott papírt a farzsebéből, amire a címet írta, aztán mélyet sóhajtott, mikor rájött, hogy megtalálta. A gyomra mégis görcsbe rándult az idegességtől, és arra gondolt, hogy mi lesz, ha nem lesznek szimpatikusak vagy túl sokat kérnek majd a papírdobozért, amiben a mosogató alatt lakhat? Aztán arra, hogy talán őt nem fogják kedvelni, és rácsapják az ajtót, vagy míg alszik meggyilkolják. Mindenesetre felcsengetett és szinte azonnal, minden kérdés nélkül fel is engedték.

Úgy döntött, a liftezést meghagyja a hétfőkre és megindult az ódon lépcsőkön az ötödikre, ahol már a folyosón egy vörös hajú lány várta, aki halvány rózsaszín pólót és barna szoknyát viselt és úgy mosolygott rá, mintha nagyon nem tudná hova tenni, Alibaba azonban előzékenyen nyújtott kezet.

- Szia, Alibaba Saluja vagyok. Veled e-maileztem a szobáról? - kérdezte, és igyekezett legragyogóbb mosolyát elővenni.

- Ren Kougyoku – mutatkozott be, és röviden, de természetes keccsel fogadta el a felé nyújtott kezet. - Nem, nem hinném. Gondolom valamelyik bátyámmal.

Alibaba nem érkezett megütközni azon, hogy valamelyik, mert a lány máris belépett a lakásba, és ő egy szó nélkül követte. Betette maga mögött az ajtót és lerúgta fekete Converse-utánzatát. Volt egy eredeti pár is valahol a táskája alján, de azért annyit dolgozott, hogy ha lehetett inkább megkímélte.

Követte Kougyokut a nappaliba, ahonnan a többi szoba is nyílt, és leült a krémszínű bőrkanapé szélére. Nem tudta, hogy kellene beszélgetést kezdeményeznie, inkább némán megnézte magának a berendezést. A vörös tapéta, a cseresznyefabútorok, az üveg dohányzóasztal mind azt súgták neki, hogy nincs jó helyen, hogy idegen és egyáltalán nem neki való környezet, a belsőjében egy kis hang viszont folyamatosan azt ismételgette, hogy jó lesz itt neki.

- Szóval te... itt élsz a testvéreiddel, Kougyoku? - kérdezte végül, és megkereste a fotelban ücsörgő lány tekintetét.

- Hogy? Ja, nem! - Miközben nevetett lazán a fiú felé legyintett. - Nem, én... A bátyáim ugyan arra az egyetemre járnak, és így kényelmesebb volt, mintha külön lakásból járnak be.

- Értem – bólintott Alibaba.

- Amúgy elég furcsa, hogy nem tudod, kivel leveleztél. Ha engem kérdezel, Hakuryuu a tettes. Na, vele egymásra fogtok találni. Bocsi, kérsz valamit inni?

- Egy kis víz jól esne. Köszönöm.

Kougyoku felállt és a konyha felé indult, ő pedig úgy követte, mint valami kiskutya, ami mindjárt csillámot hány az örömtől, amiért gazdája mellett ugrálhat. Azért Alibaba remélte, hogy nem kell majd pitiznie, és a poharat az orrán egyensúlyoznia, hogy ihasson. Tétovázva leült egy párnázott székre, és igyekezett nem a narancssárga falakat vagy a rogyásig hűtőmágnesezett hűtőt bámulni.

- Mit kérsz? Van narancs, lime, eper, és... te jó ég, ez mi? Céklalé – összegezte Kougyoku, és megrázogatott egy dobozt. - Meg tej.

- Öhm... narancslé jó lesz – monda gyorsan, mielőtt a lány még valami furcsát találna a hűtőben. - Mondd csak, Kougyoku, hány testvéred van?

- Három – felelte Kougyoku, miközben előhalászott egy disneys poharat. Az Aladdinból a majom, az Abu volt volt rajta, és erről valahogy eszébe jutott mindaz, amit maga mögött hagyott. Kitöltötte az innivalót, és kellemes mosoly kíséretében elé tolta a poharat, aztán a gránitpultnak támaszkodott. - Meg néhány mostohatestvérem. Ez eléggé bonyolult dolog, a lényeg, hogy nagy a család. Egyébként... Alibaba, hogy tetszik itt?

- A lényeg, hogy legyen hol laknom – válaszolta révetegen, aztán mintha tudatosult volna benne, hogy mit is mondott elpirult. - Izé... Nem úgy értettem, hogy... nagyon szép lakás, komfortos meg minden, szóval jó lenne, ha meg tudnánk egyezni.

Zavarában egy hajtásra megitta a narancslét, és éppen készült letenni a poharát mikor csapódott a bejárati ajtó. Kougyoku arca felragyogott és elindult az ajtó felé, látszólag teljesen megfeledkezett Alibabáról, aki már hallotta is a kulcscsörgést és a lelkes beszédet. Felállt, óvatosan betolta a székét és kikukucskált, hátha nem veszik észre és elsőre nem tűnik valami bizarr kukkolónak. Sikerült kivennie egy rózsaszínes-vörös hajkoronát és világos bőrt. A fehér Adidas táskáját a szemközti falnak támasztotta, míg levette a cipőjét, amit Alibaba már nem láthatott.

- Á, szia, Kougyoku! Sokat vártál? - kérdezte egy valamivel távolabbi hang még az ajtóból. - Dugóba keveredtünk, ráadásul megint elcsúszott a próba és teljes a káosz.

- Semmi gond. Ó, amúgy volt társaságom. Egy fiú azt mondja, kiadó az egyik szobátok, és jött megnézni – mesélte a lány, aztán csengő nevetéssel reagált valamire.

- Woah, itt van egy srác?

A másik fiú, akire Alibaba félig-meddig rálátott türelmetlen élénkséggel indult el, hogy megkeresse őt. Végül ott álltak egymással szemben, némán, és a szőke fiú gyanakvóan mérte végig Kougyoku tökéletes fiúváltozatát. Rózsaszínű zokni, khaki színű nadrág, sárga Armani pulóver, nadrágtartó, hanyagul zsebre vágott kezek és, ahogy a sarkain billegett elől hosszúra hagyott, rózsaszín tincsei játékosan fellebbentek. Lustán pislogott, vonásaiban kísértetiesen hasonlított a húgára, talán egy leheletnyi sminket is viselt.

Aztán előrelépett, és határozottan kezet nyújtott.

- Ren Kouha. Üdv – mutatkozott be, de a mosolyában és a tekintetében volt valami fenyegető.

Mégis mosolyogva fogott vele kezet, és mutatkozott be, úgy gondolta, hogy talán, ha eltelik némi idő, akkor a másik is felenged kicsit. Már, ha egyáltalán megkapja a szobát, és nem paterolják ki azonnal egy papírdobozban a sarokra, mint valami nemkívánatos kiskutyát, aki túl sokszor rágta meg a gazdi papucsát. Alibaba elmerengett kissé, és arra gondolt, hogy még nemigen találkozott ilyen furcsa szerzettel, mint Kouha, valakivel, akinek ennyire szelíd a külseje és gyilkos a tekintete.

Kougyoku kellemesen dallamos hangja törte meg a szinte már kínos csendet, de szavait nem hozzájuk intézte, hanem egy harmadik félhez, akit a szőke fiú már igazán nem tudott hova tenni. Hosszú vörös haját összefogta, bár ettől még jócskán a szemébe lógott, bő szabású, levendulaszín pulcsit viselt, ami úgy nézett ki, mintha Pollock beletörölte volna az ecsetét. És csak akkor nézett fel a telefonjából, mikor bemutatkozott. Koumeinek hívták, és Alibaba nem tudta eldönteni, hogy szórakoztatja-e az ő jelenléte vagy egyszerűen csak nem érdekli, hogy hányan mászkálnak a házban rajta kívül, amíg van wifi.

- Alibaba itt fog lakni. Veletek – jelentette be Kougyoku, és lelkesedésében összecsapta a tenyereit. - Szerintem nagyszerű ötlet, hogy végre nem csak a család osztozik ezen a lakáson. Így öhm... szocializálódtok.

- Aha... - Kouha elhúzta a száját, és felült az asztalra, hogy babrálhassa a szalvétákat. - Mit is tanulsz, kedves... Alibaba?

Úgy ejtette a fiú nevét, mintha valami undok betegség lenne, amire még nem létezik gyógyír.

- Közgazdaságtant. Közgázos szakközépbe jártam, és úgy gondoltam, hogy ezen a téren indulok el. Üzletet akarok nyitni, vállalkozni meg ilyenek – felelte, aztán zavartam megvakarta a tarkóját. - Persze szállásra is szükségem van, és... ha találok munkát, simán tudok főiskola mellett dolgozik, szóval a lakbérrel nem lenne gáz.

- Nem mi hirdettük a szobát – szúrta közbe Koumei, és zsebébe csúsztatta a telefont, míg öntött magának kávét egy Állatfarm feliratú bögrébe. A tekintete arról árulkodott, hogy élvezi a másik arcán kiütköző sápadt félelmet. - A mostohaöcsénket keresed, Hakuryuut, de ő még ilyenkor annál a furcsa barátjánál van.

Alibaba inkább nem jegyezte meg, hogy Koumei maga mennyire furcsa, és, hogy akit ő lefurcsáz az hogy nézhet ki. Helyette mélyet sóhajtott és lerogyott egy székre. Ha Hakuryuu elfelejtette, hogy megbeszélte a találkozót, mennyire lehet benne bízni, vagy egyáltalán mennyire veheti komolyan ezt az egészet?

- Jellemző, hogy még a saját lakásunkból is ki akar túrni minket az a kis... - Soha nem derült ki, hogy Kouha mit gondol a mostohatestvéréről, mert mondat közben felpattant, sértődötten kivonult és úgy vágta be a szobája ajtaját, hogy mindenki tisztán hallhatta.

- Elnézést a viselkedése miatt – hadarta Kougyoku, és mielőtt bármelyikük reagálhatott volna, Koumei testévre után sétált. - Nem mindig ilyenek. Rendesek, tényleg, és igazán nem zavarnak, ha arról van szó. Jó lenne, ha nem befolyásolna a döntésedben a szobát illetően.

- Nem, nem! Minden rendben van. Már mint a legjobb barátaim elég hangosak, volt időm hozzászokni.

A lány töltött még neki narancslét, aztán mellé ült és kérdezte a barátairól, a céljairól, az álmairól... Szóval tartotta egészen addig, míg be nem esett egy zilált, kifulladt fekete hajú fiú csíkos ingben és élére vasalt nadrágban. Egyből Alibabához sietett, elmondta, hogy ő Hakuryuu, hogy vele beszélt meg találkozót és, hogy mennyire röstelli a késést.

- Akkor megmutatnám a szobát – mondta, és az ajtó felé fordult. Egy halvány üdvözlésre se méltatta mostohanővérét, aki láthatóan nem vette zokon.

Vállára dobott táskával, egyik kezét zsebre dugva sétált végig a viszonylag szűk folyosón, ami elválasztotta a szobákat. Alibaba akkor jött rá, hogy tulajdonképpen milyen nagy a lakás, mikor összeszámolta a két-két egymással szembeni szobát. Jobbról az első ajtó mellett zöldellő leander állt egy hordóból átalakított cserépben, a falon pedig fémtartóban valami rózsaszín virágú növény. Hakuryuu megállt, bedobta táskáját a szobába, aztán a szomszédos ajtóhoz sétált, és bevezette a szőkét.

Nagyobb ágy a szoba közepén, oldalt íróasztal és szekrény, két üres könyvespolc, komód, hatalmas ablak aranyszínű függönnyel és pihepuha szőnyeg, ami pont passzolt a világos hajópadlóhoz.

- Woah – összegezte Alibaba, és úgy érintette meg a matracot, mintha két év felfüggesztett járna érte. - Ez sokkal jobb, mint amire számítottam, de... nem hiszem, hogy van rá keretem. Legalábbis a mostani helyzetemben.

- Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni. - Hakuryuu rámosolygott, és elhúzta a függönyöket.

A kilátást akarta megmutatni, Alibabának mégis a fiú szeme tűnt fel. Az arca megégett egy ponton, amit igyekezett a hajával takarni több-kevesebb sikerrel, de a napnyugta fényeiben még inkább kiütközött a sérülés, amitől a fiú arca ugyanolyan csinos maradt, de Alibaba akaratlanul is megborzongott.

- Hát, rendben van.

Alibaba éppen ledobta a hátizsákját, de mielőtt kezet foghattak volna kicsapódott az ajtó, és csípőre dobott kézzel ott állt Kouha. A fiú szűk fehér nadrágot és tengerszínű flitteres atlétát viselt egy leheletnyi sminkkel és parfümmel. Szép ívű szemöldökeit összevonta, arcán ördögi mosoly játszott és csettintett a nyelvével, mikor a két fiúra bökött.

- Pattanjatok, ti is jöttök – jelentette ki, és határozott mozdulattal legyintett a háta mögé.

- Már megint hova?

- Party time, darlings, party time! - kiáltotta, aztán kezeit feltartva kihátrált. A felkarja belső felén tetoválás volt. - Kötelező program, az új srác miatt.

- Mindig ilyen? - pislogott utána Alibaba.

Hakuryuu bólintott, aztán úgy döntött, engedve testvére akaratának elmegy átöltözni, és egyedül hagyta Alibabát, aki hanyatt dőlt az ágyon és mélyen beszívta a levegőt. Nem gondolta, hogy ennyire könnyen fog szobát szerezni, remélte, hogy tartós dolog lesz, és, ha jobban megismerik egymást még valami barátságféle is kialakulhat.

Amon a komódon végezte, míg előtúrt magának valami ruhát és kapkodva átöltözött. Világos inget és sötét koptatott farmert viselt, a telefonkijelzőn gyorsan ellenőrizte az amúgy is mindig kócos frizuráját, és kilépett a most már szobájának nevezett helyiségből.

A többiek a nappaliban ültek, és felkapták a fejüket az érkezésére. Kouha és Mei olyan közel ültek egymáshoz a kanapén, hogy összeért a combjuk, Hakuryuu egymaga a fotelben, Kougyoku pedig a kanapé túlsó végén.

- Te is jössz? - kérdezte tőle Alibaba, ahogy rámosolygott, aztán zavartan pislantott félre. - Hova is megyünk?

- Nem, én hazamegyek – felelte a lány, és hátradobta hosszú, vörös haját. - Nyugi, megbízhatsz a bátyámékban.

Alibaba valahogy kételkedett ennek igazságtartalmában, de inkább hallgatott, és nagyot nyelt, mikor Kouha felemelkedett ültéből és kikapta az éppen ásító bátyja kezéből a telefont. Zsebre vágta, aztán megfogta a kezét, és magával húzta, mire Hakuryuu és Kougyoku követték. És ő zárta a sort, hogy aztán odalent elbúcsúzzanak és teljesen más irányba menjenek, mint amerre húguk vagy amerről Alibaba délután jött.

A két testvér valamivel előrébb egymásba kapaszkodva elmélyültem sutyorgott, míg Hakuryuu zsebre dugott kézzel némán ballagott mellette miközben igyekezet felé sem nézni.

- És te mit tanulsz, Haku? - kérdezte Alibaba csak, hogy megtörje a már lassan kínosba forduló csendet. Szinte már érezte is, hogy ezt pont nem akkor kellett volna kérdeznie, de már mindegy volt.

- Mikrobiológiát.

- És érdekes?

- Öhm... igen, mondhatjuk.

Alibaba már készült feltenni a következő kérdést, mikor Kouha hátrafordult és a tekintete azt üzente, hogy még egy szó az iskoláról vagy bármiről, ami nem az estével kapcsolatos és ott helyben felnégyeli. Aztán Hakuryuu felé biccentett és visszafordulva testvérébe karolt, aki súgott neki valamit, miközben próbálta visszaszerezni a telefonját, sikertelenül.

És mielőtt jobban megnézhette volna magának leendő szobatársait megtorpantak egy zöld neonokkal kivilágított épület elől. Fényorgona játszott a bejáratnál, ahol özönlöttek be a fiatalok és bentről dübörgött a zene. Ráadásul Alibaba érezte, hogy nem lenne érdemes balhézni a biztonsági őrrel sem.

- Végre! Gyerünk, menjünk be. Keresek helyet – jegyezte meg Koumei, és már el is indult Kouha kíséretében.

- Ezek mindenhova együtt járnak? - kérdezte Alibaba, ahogy igyekezett nem az őrre nézni mikor besétáltak a bárba.

Az egymásnak préselődő, szinte már erotikusan vonagló testek között átküzdötték magukat a pulthoz, ahol végül nagy nehezen rendeltek néhány boros kólát, aztán igyekeztek úgy megtalálni az asztalukat, hogy minél gyorsabbak legyenek és ne borítsanak ki semmit. De csak Koumeit találták, aki visszakapta a mobilját és rájött, hogy van wifi (vagy feltörte), mert elmerült a készülék rejtelmeiben, és csak egy legyintéssel reagált arra, mikor letették elé a poharát.

- Hol van Kouha? - kérdezte tőle Hakuryuu, mire az idősebb csak megrázta a csuklóját és határozottan bökött az egyik irányba.

- Ahol szokott – válaszolta végül.

A két fiú tekintete követte a mozdulatot és szinte azonnal kiszúrták a rózsaszín hajú fiút, ahogy a villódzó fények tengerében úgy vonaglik a vad zene ritmusára, hogy azzal már szinte közszemérmet sért. Csípője neki-nekifeszült egy valamivel magasabb, barna hajú fiú ágyékának és mikor szembefordult vele, végigsimított a mellkasán és megállapodott a vállain. A másik kezei a derekára siklottak és vezették a mozdulatait. A szőke fiú úgy érezte, mintha valami párzási táncot nézne, amitől hamar zavarba is jött, és elfordította a tekintetét.

A poharába bámult, ujjait végigfuttatta az üveg peremén, végül ivott egy keveset. Tudta, hogy nincs rá jó hatással az alkohol, és nem akart már az első este beégni a lakótársai előtt. Bár Koumeit annyira izgatta, hogy mi van vele, hogy akár gatyában táncolhatott is volna az asztalon, Hakuryuu pedig még mindig nem tért magához mostoha-bátyja látványából.

- Hát akkor... fenékig – mondta végül, és megemelte a poharat.

A zene elhallgatott egy pillanatra, a következőben pedig Kouha csapódott be az asztalukhoz. Az asztallapra támaszkodott, zihált, de arcán önelégült vigyor terült el, ahogy felkapta az egyik poharat. Belekortyolt, csak aztán emelte tósztra.

- Mhhh... az új srácra – rikkantotta, és összekoccantotta poharát a többiekével. Lehajtotta a pohara maradékát, kézfejével megtörölte a száját és lehuppant Koumei és Alibaba közé. - Amúgy te nem vagy túl idős ehhez?

Alibaba majdnem válaszolt, mikor rájött, hogy nem neki tették fel a kérdést, hanem Koumeinek, aki felnézett a telefonjából, felvonta a szemöldökét, bólintott, joviálisan felmutatta a középső ujját és visszatért ahhoz, amit eddig is csinált.

- Büdös kocka – morogta a fiú, és mostohaöccse felé fordult egy negédes mosoly kíséretében. - Te találtál már valakit, vagy csak a gazok érdekelnek? Tudod, a fehér köpeny egyáltalán nem divatos és egy cserép bazsalikommal elég nehéz csajozni. Vagy mi.

Hakuryuu nem mondott semmit, csak igyekezett minél feltűnőbben kortyolgatni a boros kóláját, hogy addig se kelljen válaszolnia. De felkapta a fejét, mikor Alibaba felröhögött és az asztalra borult. A könyökük összeért, és a szőke fiú még zavarba is jött volna, ha éppen nem érezte volna úgy, hogy fojtogatja valami belülről és, hogy muszáj erősebben markolnia a poharát.

Kouha szinte már intimen közelről kérdezett tőle valamit, de mikor rájött, hogy nem kap választ, fogta magát és ellibbent egy újabb körre a táncolók közé. Mikor Alibaba felnézett, hogy valamennyi levegőhöz jusson kiszúrta ahogy a másik egy éppen meghívatja magát egy italra és eltűnik a pult irányában.

Aztán valaki rendelt még egy kört, Alibaba állta a következőt, az azutánit meg összedobták és a végére meg már nem is emlékezett. Voltak emlékei arról, hogy Hakuryuuval egymásba karolva sétálnak végig a főutcán, vagy arról, mikor Kouhát Koumei tépte le valakinek az ajkairól, akinek az arca végleg a homályba veszett.

És arra is emlékezett, hogy mikor ott feküdt az új ágyán, az új szobájában és a plafont bámulta, arra gondolt, hogy végleg megérkezett valahova, és annyira elfogta valami szentimentális érzés (talán az alkohol miatt), hogy a könnyeivel küszködve aludt el.

A további fejezeteket megtaláljátok a Tnssb címke alatt~