My demons /1.~

/1.

Ez pont az a fic, amit könnyed szösszenetnek terveztem, aztán meg most olyan hosszú, hogy szét kellett bontanom. 

Éééés már megint egy Attack on titan (shingeki no kyojin) fanfiction, ami nemhogy au, de még krimi is. Nyugi, tervezek valami nem au-t is x"D Vaéamikor. 

Ööö, hogy a páros? Háttt... nevezzük egyszerre ErwinRivaille-nak és RivailleErennek. És az OOC karakterekért bocsánat. Ők kényszerítettek... 

Jó olvasást~

  

Az eső tompán kopogott a köveken, és a cseréptetőkön, és elmosta a vért, a nyomokat, tisztára mosta a sebet, és áttetszővé áztatta a halott bőrt.

A halott, üveges szemek visszatükrözték alakját. Egyik kezében fekete esernyőt tartott, ami monoton ritmust dobolva verte vissza az esőcseppeket. A karjára vetette az ernyőt, és fehér vászonzsebkendőbe törölte az esőmosta, véres kést, ami megcsillant a hajnal első, fakó fényeiben.

Mindig azt tanulta, hogy a sérelmeket meg kell torolni, a státusz megtartásáért. A vért le lehet mosni, az árulókat el lehet törölni, a problémát le lehet csupaszítani.

Eltűntette a kést egy csatornában, a kendőt öltönye szivarzsebébe gyűrte, és a legnagyobb felsőbbrendű nyugalommal hagyta el a szűk sikátort. Tiszta fejjel könnyebb megtenni, sosem szabad dühből embert ölni, mert az hibához vezet. Sosem szabad nyomot hagyni, még csak védjegyet sem, bármennyire is megérné a dolog. Az órájára nézett, ellenőrizte, hogy nincs-e késésben, és úgy döntött, egy reggeli tea még kényelmesen belefér az idejébe.

- Jó reggelt. Figyelj, hallottál erről az új ügyről? Egy középkorú férfit megöltek egy sikátorban. Megkéselték, legalábbis a papírok szerint. Meg kell néznünk.

Fel sem fogta igazán, amit a társa mondott, csak ujjai közé csippentette a teáscsésze peremét, és a korty fölött pillantott az élénk, de szigorú kék szemekbe. Erwin Smith sosem volt bizonytalan, legalábbis látszólag nem, de ő belelátott, és tudta az igazságot. Tudta, hogy egy jól időzített sóhajával is porrá törhetné a világát, a lelkét és mindent, amit magában felépített. Hogy a legmasszívabb falakhoz nem is kell igazán kalapács, egy érintésre ledönthetőek.

- Máris… - mormolta, és miközben felállt lekapta a széktámlájáról a zakóját. Zsebre vágta a mobilját, kikapcsolta a számítógépet, és felkapta a kulcsait. – Ki az a barom, aki korán reggel pusztítja a lakosságot?

Erwin nem válaszolt. Elég volt egyetlen pillantás. A szemei mindent elmondtak, rég elzártak csodákról, féltett titkokról meséltek. És ez valahol visszarettentette, miközben a hátát bámulta, egészen kitartóan, mintha ezzel beleláthatna, átégethetné a barna tweedzakót, és a húsába marhatna.

- Azt hiszed, hogy ilyen időben bármire is jutunk? – kérdezte Rivaille, ahogy zsebre dugta a kezeit. Egy ablak mellett haladtak el, és még mindig rendíthetetlenül szakadt odakint.

- Viszünk esernyőt.

- Te fasz.

A férfi vállai megremegtek az elfojtott nevetéstől, aztán szélesre tárta az ajtót és kilépett az esőre. Ismerte már a társát, anélkül szólt hozzá, hogy ránézett volna.

- Nem gyújthatsz rá, kocsival megyünk.

Egy tompa, parányi fintorral dugta vissza a dobozt a zsebébe, és hagyta, hogy Erwin kinyissa neki a fekete Audi ajtaját. Beült, és szinte erőszakosan magára csapta az ajtót. Homlokát az üvegnek döntötte, és figyelte a lassan legördülő, hideg cseppeket. Vakon kitapogatta a rádiót, és Erwin megkérdezése nélkül benyomta a cédélejátszót. Melankolikus, balzsamos dallam egy szakításról, az örökké tartó, be nem hegedő sebről, nyomasztó, keserű fájdalomról. Gusztustalanul ironikus, és pofátlanul őszinte.

- Komolyan ezt akarod hallgatni? – Lassan gördült ki a rendőrség parkolójából, puhán kanyarodott, mintha nem is létezne semmilyen törvény arra, hogy a testek összetapadjanak, és próbálják megtartani egymást maguknak.

- Hát nem baromi kellemes? – köpte a szavakat, és tüntetőleg összefonta karjait a mellkasán.

A szőke férfi nem válaszolt, úgy tett, mintha minden figyelmére szükség lenne a táblák szemmel tartásához. Már nem is tudta, hogy hányadán állnak. Úgy kezelte Rivaille-t, mint egy legjobb barátot, akinek vannak hülye húzásai, és még nehéz eset is. De mindig ott fog lógni a levegőben az, ami már elmúlt, amit lezártak. Sosem engedték el teljesen, vagy csak Rivaille volt túlságosan jó abban, hogy megsebezzen másokat újra, és újra.

- Remélem, tényleg elmosott mindent az eső, és annak az őrült pápaszemes tyúknak a szarból kell majd összekaparnia valami körömpiszkot, amiből elindulhatunk – mondta, és inkább kinyomta a zenét. Megnyugtatóbb volt a kinti kopogást hallgatni.

- Minek laksz vele, ha ki nem álljátok egymás?

Megvonta a vállát, és az esőbe temetkezett, ami még mindig monoton módon ostromolta őket.  Sóhajtott, és egy öregember vontatott mozdulataival szállt ki az autóból. Ahogy becsapódott mögötte az ajtó zsebre vágta a kezeit, és felnézett a fekete ernyőre, amit Erwin tartott fölé.

- Végre megérkeztek! Már vártuk magukat, kérem, állítsák le!

Látszatra esetlen, szőke gyakornoklány futott eléjük, a hivatalos sötétzöld egyenruhát viselte, a jellegzetes sapkával, amire rá volt erősítve a két kis összefonódó szárny. Nagyon igyekezet, hogy a legjobbat nyújtsa. Inkább ez, mint azok az ízlésficamos barmok, akik unikornisokat hordanak magukon nulla felelősségtudattal.

Miután a lány odavezette őket, végigmérte a holttestet. A fehérre ázott bőrén szinte világított a vörös vér, a szemei nyitva voltak, de vizenyőssé fakultak, és a szája lila volt, de az ajkai elnyíltak, mintha az utolsó lélegzetével még mondani akart volna valamit, de a torkán ejtett sebből feltörő, véres buborékok megakadályozták. Szinte a fülében zengett az a hörgő, fuldokló hang, amit hallathatott.

- Sziasztok, srácok! – Összerezzentek az ismerős kiáltásra, és tudták, hogy az esély a menekülésre nulláig csökkent.

Hanji Zoë állandóan pörgött, mint akit felhúztak, és a legvéresebb eseteknek is úgy örült, mint gyerek a nyalókának. Az osztaga néhány embere már rég elkönyvelte magában, mint közveszélyes pszichopatának, de egyszerűen nem törődött velük, kizárólag a munkájának élt. Sötét haját összefogta, de még így is eltakarta az arca nagy részét a szemüvege, de arcán még így is jól kivehető volt az őrült lelkesedés. Még így, egyenruhában is sokkal fiatalabbnak tűnt a koránál, és most is sugárzott belőle a lelkesedés, ahogy eléjük sietett, a kezében ecsettel és egy zacskóval, amiben egy fél kémcsőnyi alvadt, sötétvörös, szinte fekete vér gurult ide-oda. Neki ez már teljesen olyan volt, mint valami előleg a karácsonyi ajándékból.

- Leszoktál már? – kérdezte azonnal.

Csak Rivaille dohányzott a csapatban. Valahogy mindig a múltjával magyarázta a dolgot, de konkrétumokat sosem mondott, és ők nem is firtatták. Még tavaly szilveszterkor összeesküdtek ellene; Erwin és Hanji közös akcióba kezdett, hogy leszoktassák. A legerősebb érvük az volt, hogy koszos, és tele van bacilusokkal, de nem tudtak hatni a férfi tisztasági mániájára. Csak még alaposabban kezet- és fogat mosott utána. Mikor Hanji ellopta az egész doboz cigarettáját csak kísérlet képpen, hogy lássa a reakcióit, majdnem megverte. Pedig elvből nem emelt kezet egy nőre sem, soha.

- Szerintem fogd be – mordult rá. – Mi van azzal a szerencsétlennel?

- Halott – ragyogott rá a nő. – Fantasztikus az elkövető profizmusa. A precíz vágások, és képzeljétek, nem abba halt bele, hogy elvágták a torkát. Hanem, hogy kapott egy szúrt sebet a bordái közé, valahol itt. Nem tudom, ki tehette, de nagyon a begyében lehetett az illető. Ja, mindkét csuklóját eltörték, bár nem tudom, hogy ez…

- Nyilvánvaló – vágott a szavába Rivaille. – Az áldozat ismerte a gyilkosa nevét, a tettes biztosra ment, megelőzte, hogy az áldozat a vérével vagy az eső sarával leírja a nevét, vagy a monogramját vagy bármit mielőtt feldobja a talpát. Otthagyta, míg még haldokolt, mert tudta, hogy úgyis belehal a sérüléseibe.

- Ezt honnan tudod?

- Egyértelműen alvilági körökben mozgott, eléggé felismerhető módszerek. Ha lenyomozzátok, ki fognak derülni bizonyos dolgok.

- Petra már dolgozik rajta.

Jelentőségteljes pillantást vetettek egymásra, aztán Erwin megköszörülte a torkát és zavartan elkapták tekintetüket.

- Oké, szóval ezeket beviszem a laborba, aztán nincs más dolgunk, mint ülni és várni. Te, Rivaille, te otthon leszel délután, nem akarsz kaját csinálni mire megyek?

- Nem.

Mikor Rivaille elfordult, Hanji úgy tett, mintha agyon akarná ütni a zacskóval, és leszúrni az ecset szőrös végével. Azóta laktak együtt, hogy Hanji zűrösebb kísérlet alkalmával (Soha nem szabad egy befőttnyi magnéziumport marhahússal együtt a mikróba tenni, és várni az eredményt!) felgyújtotta a konyhát, és azt követően a hálószobát is (A papírkosár volt a tettes…), egy nap leforgása alatt. A házinéni pedig megkérte, hogy ugyan lenne-e szíves kiköltözni úgy azonnali hatállyal. És egy hétfőről keddbe eső éjjelen beállított Rivaille-hoz, azzal a két bőrönddel, amit sikeresen megmentett. A férfi tudta, hogy hibát követ el, mikor beengedi, és Hanji azóta is a nyakán maradt. Ez az után volt, hogy már egy éve dolgoztak együtt jóban-rosszban.

- Komolyan, ti minek laktok együtt? – csóválta a fejét Erwin, és szórakozottan lerázta a vizet az ernyőjéről.

- Így megoszlik a lakbér, és mindenki jobban jár – hadarta Hanji.

- Milyen lakbér, te hülye négyszemű? Az az én saját lakásom. – Valahogy furcsán kihangsúlyozta, hogy saját. – Apropó, miért is nem kérek én tőled pénzt?

- Jó, de, ha lenne az kevesebb lenne – érvelt a nő, és megveregette a másik vállát.

Kidobhatná. Egyetlen szó nélkül kitehetné a cuccait mire megérkezik, vagy egyszerűen csak megmondhatná neki, hogy menjen el. De hova? Kihez? És már amúgy is megszokta, hogy ott nyüzsög, kitölti a lakása üres tereit, és széthagyja a cuccait, hogy mindent ő pakoljon el végül. Jó, persze nem akart örökké így élni, és valószínű, hogy Hanji is csak addig akar A Lakótárs lenni, míg meg nem ismerkedik valakivel és össze nem házasodnak. Mindketten túlvannak a harmincon, normális esetben ilyenkor már nem lakótársat keresnek az emberek, hanem valakit, aki mellett leélhetik az életüket. Oké, vannak kivételek, de unalmas óráiban Rivaille is elemezte már annyira Hanjit, hogy észrevegye az apró jeleket és a kapuzárási pánikot, amit baromi jól leplezett az őrült lelkesedése.

- Akkor mi mehetünk is, szerintem nincs más dolgunk – mutatott rá Erwin, és megérintette Rivaille karját, aki még nem mozdult, csak bámulta a holttestet. Tudta jól, hogy a férfi már látott rosszabbat is, és majdnem biztos volt benne, hogy követett el hasonlót. – Mi az?

- Semmi. Gyerünk. – Megrázta a fejét, és habozás nélkül indult el az autó felé, anélkül, hogy elköszönt volna. A szőke még ott maradt, hogy egyeztessen néhány dolgot.

Mikor Erwin utolérte, a motorháztetőnek dőlve ázott, és hunyt szemekkel dohányzott, ahogy a nyitott ajtón keresztül hallgatta a világfájdalmas melódiát. Egy égzengésnyi ideig törött volt, esetlen és átvert.

Look into my eyes, it’s where my demons hide.

Erwin felé nyújtotta a kezét, és pontosan tudta, hogy mit akar, mikor felnézett a ragyogó kék szemekbe, mégis csak megérintette az ujjait, megcirógatta  tenyerét, és ujjai a csuklójára szaladtak. Nem mondta ki, de ott úszott a levegőben az a tompa, elhalványult, elkorcsosult kis érzelemmag.

Soha nem lesz már ugyanaz, elhervadt, elszáradt, és mi most a gyásztáncunkat járjuk.

- Add ide! – Szinte követelésnek hangzott, mégis volt valami enyhe él a hangjában.

- Szerintem felnőtt vagyok, köszi. – Eldobta a csikket, és zsebre vágta a kezeit.

- Hazaviszlek.

Nem válaszolt, engedelmesen beült, és összefonta karjait a mellkasán. Jelentéseket kellett írnia, átnyálazni pár aktát, azt meg valahogy kényelmesebb volt a saját kanapéján, vagy a saját asztalánál egy csésze tea mellett, amit már jól megérdemelt.  Már, ha nem zavarja meg semmi.

Rivaille majdnem a város közepén lakott, olyan igazi, huszadik század elei ikerlakásban. Régebben sokkal kintebb lakott, egy előző, zűrösebb, talán sosevolt életben. Aztán megismerkedett Erwinnel és minden megváltozott. Rávette, hogy költözzön el, alkalmazkodjon, sőt miatta lett végül az, ami.

Mikor megálltak, eszmélt csak rá, hogy idő közben szőke felettese átkapcsolt a rádióra. Egy nagyon lelkes nő éppen arról csacsogott, hogy az emberek mennyi mindennel mérgezik magukat manapság.

- Kösz a fuvart – mondta, és úgy tépte ki magát az ülésből, mintha eddig égette volna. Valami csúnyán hasogatta legbelül, és feltétlenül szükségét érezte egy fájdalomcsillapítónak.

Még az ajtó felé menet előkapta a kulcsait, semmi kedve nem volt feleslegesen jobban elázni, ráadásul, ha végre az ajtó túlfelén lesz, eltűnik Erwin, a fekete Audi, a szakadó eső és semmi foszlik az egész világ, csak a saját királysága marad, ahol teljes egészében ő uralkodhat. Lerúgta a cipőit az előszobában, és miután felakasztotta a zakóját eltette őket.

Jellegzetes legénylakás volt, kékes-szürkés árnyalatú falakkal, fémvázas bútorokkal és a konyhában egybenyitott étkezővel. A nappalit csinos pult választotta el az étkezőtől, ahová bepakolták a Henjival közösen olvasott, minimális szakirodalmat, és néhány saját könyvet is, szigorú ABC sorrendben. A konyhában kihúzott egy fiókot, miután a mosogatóba dobta a kint felejtett vajazó kést, és míg víz nélkül szétrágott két fájdalomcsillapítót, belelapozott a pulton hagyott matematika könyvbe. Gimnáziumi könyv, rongyosra lapozva, vagy éppen dobálva, félkész példák, lefirkált eredmények tömkelege, a saját neve a lapok szélén, kis szívekbe foglalva. Förtelmesen gyerekes. Megdörzsölte a halántékát, és a nappali felé sétálva megoldott néhány feladatot. Fejben.

- Te mi a szart keresel itt? – kérdezte, ahogy a fiúra pislogott, aki hason aludt a kanapén, iskolai egyenruhában, a lába mellett a földön a félig kiborult táskája.

Sóhajtott, és lerúgta a lábait, hogy leülhessen. Gyorsan felszedte a táskát, aztán a fiú barna tincsei közé túrt és megpöckölte a fülét, miközben benyomta a tévét. Valami sablonkrimi ment az AXN-en.

- Naaa… - nyöszörögte, és a hátára gördült, ahogy megdörzsölte az arcát. – Szia.

- Mit keresel itt? Megmondtam, hogy nem jöhetsz a lakásomra, ha kell valami. Simán csak hívj fel. – Rivaille a karórájára nézett, mintha nem lett volna falióra a szobában. – Különben is, neked nem iskolában kellene lenned, Eren?

- Utálom – jelentette ki, és felhúzta a lábait, ahogy átkarolt egy díszpárnát.

Beszéltek már erről korábban, és mindig az lett a vége, hogy muszáj iskolába járnia. Tizenöt évesen nem hagyhatja ott a tanulmányait csak azért, mert nem, úgy megy a szekere. És Rivaille egyébként is sokat segített neki a házijában. Legalábbis rávette, hogy megírja, és átnézte.

- Tudod, hogy nem érdekel – mondta végül, és lerúgta a fiú lábait a kanapéról. – Most már azért mindegy. Menj, aludj egyet, nekem még dolgom van…

Végül mégis a nappali vintázsos tapétájának dőlve csókolóztak. Rivaille felgyűrte Eren világos, krémszínű egyenpulcsiját, ahogy ujjait végigfuttatta a bordáin, és ajkaival a nyakára tért. Eren hátravetette a fejét, hunyt szemekkel zihált és az arca lángba borult. Az idősebb szabad kezével vakon kitapogatta a hálószobaajtó kilincsét, és beterelte a fiút. Véletlenül sem engedte el ajkaival, de elkapta, mikor majdnem felbukott az ágyban. Kibújtatta a pulcsijából, és kezei a nadrágja felé kalandoztak, ahogy a másik nyakába harapott.

- Ennyit a munkáról – sóhajtotta, mikor már kielégülten hevertek egymás mellett, és ujjaival puhán köröket, absztrakt mintákat rajzolt a meztelen hátára.

Erennek furcsán nem volt egyetlen anyajegy sem a hátán, csak egyetlen, hússzú heg a tarkóján, ami rózsaszínen világított napbarnított bőrén. Shiganshinából jött, az ország déli részének legdélebbi régiójából, ami teljesen kiütközött a vonásaiban is.

- Fájt?

- Micsoda? – kérdezte Eren, és felemelte a fejét a párnáról. Megkereste a hűvös, szürke szemeket, és fáradtan elmosolyodott. Rivaille megcsípte a tarkóján a heget. – Ja, nem. Nem tudom. Nem emlékszem. Valahogy csak ott van. Már azt se tudom, mióta.

Visszaejtette a fejét, onnan nézett fel szeretőjére, aki azóta a barna tincseivel szórakozott. Sosem mert rákérdezni nyíltan, hogy szereti-e kicsit is. Látta már Erwinnel, mikor iskolába ment reggel, vagy mikor meg akarta lepni azzal, hogy a nyomozóiroda épülete előtt vár rá, de végül mégsem mert odamenni, és valami kockára nyírt bokor mögül figyelte őket. Tudta, hogy egészen máshogy viselkedett vele, mint a parancsnokkal, és, hogy ennek nem az az oka, hogy annyival fiatalabb és éretlen. Igaz, nem értette a kettejük kapcsolatát, de nyugtalanította, és görcsbe rándult tőle a gyomra. Nyilván nem szereti, csak kihasználja, hogy a nyakába varrták annak idején. Nem is olyan régen, ami azt illeti. Valaki szándékosan kísérleti egérnek használta, és bedrogozta néhány másik árvával együtt. Az anyag felszívódása évekig is elhúzódhat, addig pedig meg kell tanulnia uralkodnia a hirtelen rátörő elvonási tünetek fölött. Mindig rossz érzéssel töltötte el a tudat, hogy már nem ő irányítja a saját testét, hogy vannak pillanatok az életében, amikre nem emlékszik, és az osztálytársai, a többi ember szörnyként tekintett rá.

Eren a hátára hengeredett, és magához ölelte Riveille karját, ami így a mellkasára került. Szuszogott párat, belélegezte az illatát, próbálta magába szívni, egy rövid időre eggyé olvadni vele. Odakint megzendült az ég, és az eső valahogy erőszakosabban verte az ablakokat, ő pedig összerezzent.

- Megijedtél? – A hangjában bujkált valami édes káröröm és gúny.

- Dehogy!

És Rivaille gonoszul, röviden kinevette. Eren sóhajtott, duzzogva az oldalára fordult, és magára húzta a takarót. Két perccel később már le is került róla, és a hátán feküdt, a másik pedig hevesen csókolta, és átmászott fölötte az ágy másik oldalára, hogy ha akarja, kényelmesen a vállára feküdhessen. Vele maradt, míg el nem aludt; mindig összegömbölyödve kezdte, és időközben elkényelmesedve szétterült, ahogy egyre mélyebbre jutott az álmok birodalmában.

Felkelt mellőle, letusolt és belebújt egy fekete, csónak nyakú pulcsiba és világos nadrágba. Míg Eren aludt, főzött teát és laptopjával az ölében elfoglalta a kanapét. Még a fejhallgatóját is feltette, csak néha pislantott a tévé felé, hogy kizökkentse magát a monotonitásból. Félig sikerült megírnia a jelentést, és a tea javát elpusztítania, mikor Hanji megérkezett. Zöld esőkabátját felakasztotta, cipőit csak lerúgta. Láthatóan kicsattanó kedve volt. Leült Rivaille mellé, és egy sóhajtással átkapcsolta a tévét a Discovery-re, ahol éppen valami kémiai kísérletet végzett egy pörgős, vörös nő.

- Van kaja? Mondd, hogy van – nyögte, és felhúzta egyik lábát.

- Nincs. Csinálj magadnak. – Fel sem nézett a laptopjából, csak az írásban állt meg és a zenét némította le.

- Akkor megeszlek téged. Sajnos nem vagy elég, hogy jól lakjak – csacsogta, aztán mégis felpattant, és elindult a konyha felé.

Rivaille hallotta, ahogy feltépte a hűtő ajtaját, és csörömpöl néhány üveggel és tányérral. Aztán megnyitotta a csapot. Megint tésztát csinál, megint azzal a furcsa zöldséges, sajtos feltéttel.

- És mit csináltál ma?! – Hanji azzal próbált kommunikálni, hogy átkiabált a fél lakáson.

- Dolgoztam, rémlik?

Egy hosszú percig csak a víz forrása hallatszott és, hogy a nő a tévében lelkesen kiáltott fel: Pontosan, O₃!

- Kérsz uborkát?

- Nem!

Hanji lelkesen battyogott vissza a nappaliba két tényárral a kezében, és az egyiket a férfi ölébe nyomta, aki lecsukta és az asztalra tette a gépet, és áthúzta a villát a másik oldalra. A falat közepén járt, mikor nyílt a szobája ajtaja, és egy nagyon zavart, fülig pirult, az átlagosnál is kócosabb Eren sétált ki.

- Áh, felébredtél. Gyere, egyél – hívta oda, de a fiú csak toporgott. – Mi van? Ő a lakótársam, nem teljesen normális, ne szarj be.

- Szia! – Hanji úgy termett előtte, mintha valami kísértet lenne, és lelkes csillogással a szemeiben ragadta meg a fiú kezét. – A nevem Hanji Zoë, örülök, hogy megismerhetlek.

- Ömm… szia.

- Erennek hívják, és úgy látszik fél tőled. – Rivaille egészen a tányérjába mélyedt.

Hanji szinte körülrajongta Erent, folyamatosan kérdésekkel bombázta, és meg se várta a választ, máris újra faggatta. Eren zavarban volt, de engedelmesen és őszintén válaszolt, de néha habozott, és próbálta megtalálni Rivaille tekintetét, aki még véletlenül se nézett fel.

- Mondd csak Eren, milyen sűrűn…

- Hanji, elég lesz.

Mindketten rákapták pillantásukat, aztán Hanji elindult, hogy csináljon valamit enni Erennek is, Rivaille pedig magához intette a még mindig zavart fiút.

- Láttam a könyvedet, csinálj rendesen házit – mondta, és felé nyújtotta a villáját. – Egyél.

Engedelmesen evett, és leült az asztalhoz, hogy megcsinálja az iskolai feladatait. Teljesen telepakolta az asztalt füzetekkel, könyvekkel, tollakkal… Mikor Hanji visszatért, és a kezébe nyomta a tányért, csak lerakta az egyik atlasz tetejére. Közben valami kvíz show ment a tévében, amit a két felnőtt eléggé hangosan fogadott. Rivaille végigfektette karját a háttámlán, Hanji pedig a vállára döntötte a fejét, hogy felpattanhasson, mikor megjegyzése van.

- Kovalens kötés, ez könnyű.

- Tuti, hogy csak tippeltél, és mákod volt!

- Attól, hogy te vagy a kémikus még én is értem az alapokat.

- Öööö… ezt, hogy kell… hogy számolom ki? – kérdezett közbe Eren, mire a férfi csak felé nyújtotta a szabad kezét, hogy elkérje a könyvet.

- Elosztod, és gyököt vonsz – mondta, és visszaadta.

Hanji csak jelentőségteljesen vigyorgott rájuk, és mikor észrevették, hogy figyel visszatért a műsorhoz. Valahogy balzsamosan békés volt minden, szinte túlságosan is. Ott vibrált a levegőben az érkező vihar szele, a közelgő veszekedés, ami akkor érkezik meg, mikor Eren már elment. És ez fél nyolcra lett esedékes, mikor is ketten kísérték ki.

- Örülök, hogy itt voltál, gyere máskor is, tényleg. Még annyi kérdésem lenne! – Hanji zsongott, és össze-vissza rángatta az esernyőt. Mikor megölelte a fiút mindhárman vizesek lettek. – Nem gáz, hogy ilyen késő van? Elkísérjünk vagy valami?

- Áh, pont visszaérek mielőtt bezárna a kollégium.

Próbálj nem bajba kerülni, vagy kinyírlak – mondta Rivaille, és rövid csókot lopott Erentől.

Miután befordult a sarkon, ők is bementek. Hanji a másik után ment, aki a saját szobájában sarkig nyitotta az ablakot.

- Átgondoltad te ezt? – kérdezett rá egészen halkan, és megpörgette magát a bőr irodaszékben. – Tizenöt éves, elesett, kétségek között vergődik, és annyira vágyik a szeretetre, hogy az első adandó alkalomba belekapaszkodik. Te meg hülye vagy, és fájdalomcsillapítónak használod.

- Nem kértem oktató jellegű kritikát. Pontosan tudja, hogy nincs közöttünk semmi, hogy semmit nem jelent, és nem is fog. Ha magát álltatja, az már nem az én dolgom.

- Seggfej vagy – közölte a nő, aztán megigazított a szemüvegét  és kinyújtózott. – Nem félsz, hogy Erwin megtudja?

- Erwinnek semmi köze ehhez. Nem járunk – ellenkezett azonnal, és vészesen megvillantak hideg szürke szemei.

- De jártatok. Figyelj, előttem tagadhatod, ha attól jobb lesz, de látom, hogy még mindig van valami veletek. – A szék támlájára könyökölt, és ráhajtotta az állát, onnan nézte az ablakkeretnek támaszkodó férfi, aki időközben rágyújtott. Csípős dohányszag csapta meg az orrát. – Oké, tisztában vagyok vele ,hogy egy ilyen kapcsolatot lehetetlen csak úgy lezárni, és lesznek következményei, ha akarod, ha nem, de…

- Inkább fogd be, és foglalkozz a saját életeddel. Mikor találsz új lakást?

- Áh, tudom, hogy szeretsz és megőrülnél nélkülem. – Csókot dobott felé, és kacsintott.

A parázs pont úgy világított, mint a tekintete, és hosszan engedte ki a szürke füstöt a tüdejéből. Talán igaza van, de semmi köze hozzá. Nem azért dühíti, mert olyasmit közöl, amit magában sem tisztázott még soha. Szó sincs ilyesmiről…

- Szinte biztos, hogy Eren még be fog nézni párszor. Azt akarom, hogy kezeld emberként, és ne kergesd el. Mondjuk tekints rá úgy, mint rám.

- Woah, kicsi Levi. Oookééé, azt leszámítva, hogy a srác történetesen magasabb, de, na… - Gondolkodás mímelve pislogott a plafon felé, aztán elvigyorodott, és kitért a kispárna elől, amit a másik egy mozdulattal markolt fel és vágott hozzá.

- Baszott vicces, tényleg – mordult fel, aztán elnyomta a csikket és becsukta az ablakot. - Tedd takarékra magad, és hagyj békén, négyszemű.

Miután Hanji elment furcsán rászakadt a csend, és a sötétséget is csak a forgalom fényei törték meg. Végignyúlt az ágyon; a párnákon, a takarón még tisztán érezte Eren illatát. Kölyök még, nem áll készen az őszinteségre, érzelmileg instabil, túl sérülékeny. Elfintorodott és mélyet sóhajtott, ahogy megdörzsölte az arcát. Az éjjeliszekrényen, fém keretben az egyetlen közös kép, ami róla és Erwinről készült. Hanji készítette a képet, mikor nem figyeltek, és ő is adta neki születésnapjára. Vagy karácsonyra. Vagy a fene tudja. Mindenestre nem volt nagy szám, a kanapén készült, ő már félig aludt és Erwin ölébe dőlt, aki szórakozottan babrálta a fekete tincseit és popcornnal etette. Szinte már szégyentelenül nyálasnak hatott, pedig csak szimplán gagyi volt a horror.

Felkapta a képet, kivágta az ajtót, és keretestül a konyhaasztalra csapta, ahol Hanji gépén böngészett, vagy talán dolgozott. Értetlenül pislantott fel rá, és a kép felé nyúlt, de a férfi elütötte a kezét és mutatóujjával az üveg hátlapra bökött.

- Mi a faszt csinálsz? Tisztán emlékszem, hogy ezt kidobtam. – A hangja fagyos volt, mint az ünnepek utáni hangulat, és fenyegető.

- Pszichikai tény, hogy nem csökkenti az elvesztett személy hiányát, ha megszabadulsz minden vele kapcsolatos emléktől – mondta, anélkül, hogy kizökkentette volna Rivaille pillantása. – Nem akarlak újra összeboronálni titeket, nyugi. Eren is nagyon aranyos.

- Nahagyjálbékén – morogta egy szuszra, és ott hagyta lakótársát.

A képet azért vitte magával.

- Mert ami itt folyik, már nem is nézhetem. Törődtök is vele, hogy mi tetszik nekem! Nincs ínyemre sehogy ez az itteni élet, s úgyis csak falra hányt borsó, amit beszélek. Itt szájas mindegyik, nektek semmi se szent…

- Hát ez szánalmas. – Eren arcáról lehervadt a mosoly, és leeresztette a könyvet az arca elől.

- Egyáltalán minek kell hangosan felolvasnom?

- Így legalább végre kiderült, hogy még, ha pocsékul is, de legalább tudsz olvasni. Ha még egyszer Pernelle-t ejtesz, lassú és fájdalmas halálod lesz – figyelmeztette Rivaille, és kényelmesen elnyúlt a kádban. – Egyébként ez a bizonyíték, hogy tényleg elolvastad. Viszont ez a rész tényleg szar volt. Olvasd fel újra.

Eren pedig úgy nyögött fel, mint valami kiskutya. Könnyű, illatos habot fújt a másik felé, és  nekifogott újra. Mikor befejezte, és felnézett, úgy tűnt, hogy a férfi elaludt, de mikor felé nyúlt, hogy arccirógatással felébressze, elkapta a csuklóját.

- Ha hozzámérsz, eltöröm a karod – mormolta hunyt szemekkel.

Aztán mégis magához rántotta, és megcsókolta. A könyv a fürdőszobaszőnyegen végezte, és csak valami földöntúli csoda folytán nem ázott el.

- Mindjárt itt a szülinapod – jegyezte meg Eren két csók között, és elcsuklott a hangja, mikor magán érezte a fürkésző ujjaikat. – És mit szeretnél?

- Téged. Anyaszült meztelenül, szalaggal átkötve, rózsaágyon – felelte, és a barna tincsek közé túrt. Élvezte, hogy a fiú fülig pirul; nyilván a fantáziája nem terjedt tovább a sálon és az édességen.  – Csak vicceltem.

Ujjait végigfuttatta a mellkasán, lágyan cirógatta a bőrét, és mélyet sóhajtott, ahogy hüvelyujjával követte a kulcscsontja vonalát.

- Miért hiszed azt, hogy ez nekem bármit is jelent? – kérdezte végül, és megkereste a kezét, hogy összefűzze ujjaikat.

- Mert a születésnapod. Megünnepelheted, hogy élsz.

Találkozott a pillantásuk, és Eren zavartan félrenézett. Valahogy eddig nem tudatosult benne az a rengeteg korkülönbség, és most ott feszült szinte tapinthatóan, és nyomta a mellkasát. Rivaille sosem beszélt magáról, a múltjáról, a barátairól, az érzéseiről vagy a terveiről és ettől valahogy csak természetessé vált, hogy ott van. El sem gondolkozott rajta igazán, hogy mit keres ott, miért őt választotta. Aztán rájött, hogy nem választotta őt, egyáltalán nem választott, csak hagyta, hogy a dolgok magukkal sodorják, és kihasználta őt, mint adódó lehetőséget.

- Szeretlek – motyogta Eren még az orgazmus mámorában, önkívületben, miközben levegő után kapkodott.

- Na takarodj – parancsolt rá Rivaille, és ellökte magától.

- Hogy… mi?

- Gyerünk, öltözz és tűnj el.

Még találkozott Hanjival az ajtóban, mikor kapkodva, sálját az arcába húzva elrohant. Valami köszönésfélét elmotyogott ugyan, de nem állt meg a nő meglepett kérdéseire.

Hanji aznap nem dolgozott, átaludta  a napot, és akkor kelt fel, mikor Eren és Rivaille megérkeztek. Tapintatosan nem zavarta meg őket, de többször is rájuk pislogott, csak úgy a biztonság kedvéért. És most rövidnadrágban, kinyúlt céges pólóban igyekezett bevackolni magát a tévé elé egy zacskó édességgel, hogy maratonozzon a Fűrész filmekből.

Becsukta Eren mögött az ajtót, és kopogás nélkül nyitott be a fürdőbe. Nem zavartatta magát, leguggolt a férfi mellé, aki arcát a tenyereibe temette, és mélyeket lélegzett, mintha a kiborulás szélén állna.

- Hogy te mekkora hülye vagy – suttogta, és a kád szélére könyökölt. Ujjaival az egyik felé úszó habpamacsot babrálta. – Mit mondtál neki?

- Szerelmet vallott. Az a hülye kis…

- Egyél. – Kötelezően az orra nyomta a drazsés zacskót. – Ugye tudod, hogy sírt?

- Nem érdekel, baszd meg! Tudta, hogy nem jelent semmit. Mit várt egyáltalán?

- Azt, hogy jön végre valaki, aki tényleg szereti, és nem vágja át. – Hanji megszorította a kezét, és megsimogatta az arcát. – Jaj, szívecském…

- Békén hagynál?

A nap hátralevő részében furcsán kerülték egymást, vagy a férfi nem volt hajlandó előbújni, és pont Hanjival beszélgetni.

Nem tudta, miért foglalkoztatja annyira az kölyök. Nem érzett iránta semmit, tapasztalatlan volt az ágyban, noha egyszer-kétszer okozott meglepetést. És ennyi, semmi több. Nem érezte úgy, hogy Eren jelenti a világot, és, hogy majd beleőrül, hogy nem lehet vele vagy, hogy annyira szüksége lenne a társaságára. Csak átjött, vagy bérelt kettejüknek egy hotelszobát pár órára, érzelmek nélkül szexeltek és semmi több nem történt.

Szentimentális baromnak érezte magát, olyannak, aki szappanoperát kreál magának, mert minél több férfit akar az ágyába. Nevetségesen undorító, ráadásul egyáltalán nem rá vall, szinte már el is képzelte, mekkora bestseller lenne a tizennégy-öt éves lányok körében. Nagyobb biznisz, mint a szürkés cucc!

Inkább próbált belefulladni az internet mocsokhegyeibe. Mintha Eren a Facebook profiljáról csacsogott volna valamit pár nappal ezelőtt… Ő személy szerint csak a munkája miatt használta, könnyebb és gyorsabb volt ott lekérni az adatokat, mint e-mailben, ráadásul csak simán feltörhette a gyanúsított profilját, ha szükség volt rá. Persze mindezt Smith parancsnok tudta nélkül, elvégre az ilyen mégiscsak illegális dolog.

A saját állapota évek óta bonyolult volt, Erwiné egyedülálló. Eren pedig az ő megerősítésére várt ahhoz, hogy kapcsolatban legyen. Elutasítás. Na ne, azt már nem! Tulajdonképpen visszajelölni is csak nemrég jelölt, mikor már nem tudta elviselni Hanjit.

És akkor felvillant a chatablak.

 

- Írj rá, és kérj tőle bocsánatot!!!

- Kopj le, négyszemű!

Maga mellé vette a hamutálat, és rágyújtott, míg a másik választ írt. Egy szobával arrébbról.

- Ugyan már, Levike! Tudom, h most is a profilját csekkolod. Nincs ezzel semmi baj~ :3

- Ha jól emlékszem, nemrég te ellenezted az egészet. -.- És tanulj meg írni, mi az, hogy h?! Normális vagy?

- Jé, te mióta szmájlizol?

- Bekaphatod…

- Írj rá!

- Le foglak tiltani.

Röviden köhögött, elnyomta a csikket és automatikusan gyújtott a következő szálra. Vészesen remegett a keze. Végül mégis megkereste a fiú nevét a listában.

- Beszélni akarok veled, gyere át.

- Szia. Mondd itt.

- Ne gyerekeskedj már. Nem internettéma, told át a segged.

- Rendes leszel?

- Szerinted?

Mielőtt megvárhatta volna Eren válaszát, Hanji rontott be, és ujjongások közepette ölelte át. Szóval végig beszélgettek a háta mögött, és a nő csak tettestárs volt egy nagyon gyerekes elgondolásban.

- Büszke vagyok rád – lelkendezett Hanji, és cuppanós csókot nyomott az arcára, mire elfintorodott.  – Na, hagylak titeket csicseregni, benézek a fiúkhoz a laborba és megérdeklődöm, mi újság.

- Remek, legalább haladunk azzal az üggyel is.

- Ne öljétek meg egymást. Na puszi!

És kilendült az ajtón. Rivaille pedig lepöckölte a hamut a cigarettáról, és lecsapta a laptop fedelét. A fejfájósok jellegzetes mozdulatával megdörzsölte az orrnyergét, és valami csoda folytán éppen akkor jutott eszébe, mikor még az amúgy se nagyon létező kapcsolatuk elején jártak.

Mikor még Eren nem mert együtt fürdeni sem, a csók pedig csak annyit jelentett neki, hogy ajkait az övének szorította. És el kellett hitetnie vele, hogy a meztelensége egyáltalán nem megalázó.

A folytatást (nem lesz sok) megtaláljátok a my demons címke alatt~ (Jesszusom)