Öööö... ja, zene. Srácok, én írás közben a Sweet Dream dubstep változatát hallgattam, ha gondoljátok nyomjátok be hozzá~
Jó olvasást~
Az
édes álmok közvetlenül azok mellett a gondolatok mellett születnek, amiket
eltemetünk, mélyen a lelkünkbe zárunk és lelakatolunk. A feladat egyszerű:
bemerészkedni és szabadjára engedni őket. El minden fájdalom és hiba mellett,
nem gondolni a meg nem bocsáthatóra. Kiszűrni a tudatalattiból a hangot, mikor
az éles fém felhasítja a bőrt és beleszalad az eleven, élő húsba. Felbuggyan a
meleg vér, és elmossa a bűnt.
Valahogy
mindentől meg lehet szabadulni, még, ha nem is elég erős ahhoz, hogy a saját
láncait morzsolja porrá. Örök béklyóra ítéltetett olyan emberek miatt, akik nem
jelentettek semmit, akiknek az arcára már nem is emlékezett.
Törlés,
törlés, törlés.
Míg
végül már csak Erwin marad. A halott tekintete, és az őszinte kacagása, amivel
talán rajtuk nevetett, azon, hogy legyőzte őket, diadalt aratott fölötte és már
esélye sincs visszafizetni a tartozását. Jobb lett volna, ha minden marad a
régiben.
Túl
jó, túl rossz, bűnös, ártatlan, nem jó. Gyerekjáték egy mérleggel és egy
kalapáccsal.
Hervadó
mosolyok, amiket összezúz a puskapor. Köd telepszik az agyára, és úgy érzi,
meggyullad, lángol a bőre, ég és szúr, mintha parázstengerbe csobbant volna.
Mikor
felriadt, zihált, és verejtékben úszott. Lerúgta magáról a takarót, vagy talán
Eren sajátította ki magának, miközben mellette forgolódott. És persze, hogy nem
ébredt fel arra, hogy ő rémálomból riadt. Szétvetett tagokkal, nyitott szájjal
a hátán aludt, magához szorítva a párnáját. Nem volt már gyermek, de még
felnőtt sem igazán. Rivaille gonosz kis mosollyal végigmérte, és úgy döntött,
hogy teljesen hidegen hagyja, hogy mennyire édes álmokat is lát a másik.
Fölé
mászott, és kezét végigfuttatta az oldala mentén, de figyelt arra, nehogy
hozzáérjen. Le, egészen a vaníliaszínű pólója száráig, és ajkait az ajkára
simította, ujjai befurakodtak alá, míg sima, puha bőrt nem érintett. Eren
szemei kipattantak, hirtelen egyáltalán nem érezte magát álmosnak, és szorosan
átkarolta a nyakát.
-
Akarlak – suttogta Rivaille, és ismét a fiú ajkai után kapott. Nem árulhatta el
magát, nem fedhette fel a gyengeségeit pont előtte.
-
Aludnunk kéne, tudod, holnaaaaah… abba ne hagyd… - Eren hangja remegett, és a
füle tövéig pirult, ahogy felengedtek az izmai és belesüppedt a puha kéjbe.
-
Mi volt ez az esti? – kérdezte, miután jóval hét után előkerült a háló
környékéről. Kócos volt, csipás és a fél pár papucsát elhagyta valahol az ajtó
környékén.
-
Nem vagy abban a helyzetben, hogy kérdezősködj, világos?
Kapott
egy bögre teát, mellé néhány pirítóst egy makulátlan, fehér porcelántányéron,
és csendben kérődzött a reggelin, mint az óra az ablak mellett békés
kattogással számolta a másodperceket.
-
De mégis…
-
Kuss, és egyél.
Eren
még kérdezni akart valami, valami igazán fontosat, de az a fagyos, vészjósló
pillantás meggyőzte róla, hogy inkább jobb, ha tényleg befogja.
Rivaille
gondosan elmosogatott, míg ő mögé osont és átkarolta, hogy lustán a vállára
ejtse az állát. Jó volt érezni az illatát, magába szívni, és egyre lassabban
lélegezni, míg a szemhéjai le nem zárulnak. Hajlandó lett volna ott, és állva
elaludni.
-
Hé, ébresztő! El fogsz késni. – Habos-vizes kézzel paskolta meg az arcát,
amitől prüszkölve fújta ki a levegőt. – És nem tudom, mennyire tűnt ez fel
eddig, de nem vagyok ágy.
-
Aha, ja – bólogatott Eren, és zavartan megvakarta a tarkóját. – Az mi?
-
Növény. Jobb helyeken szokás virágnak is nevezni.
-
Jó-jó, de minek? – értetlenkedett a fiú, mire a másik fáradtan sóhajtott.
-
Azt terveztem, hogy kipróbálom, vázástól belefér-e a szádba az egész csokor,
hogy megkímélhessem magam a hülyeségeidtől. Aztán rájöttem, hogy itt jobban
mutat, szóval díszítő jellegű a cucc – közölte egy joviális vállrándítás
kíséretében.
Mikro
rájött, hogy valószínűleg csak viccel, Eren halk nevetést hallatott, és puhán
átölelte a derekát, ahogy rövid csókot lopott. Egy röpke pillanatra, egy
illúzió erejéig, csak míg a fény tompén átdereng a szemhéjakon tökéletesek
voltak. Ketten, együtt. Mintha nem számítottak volna a közöttük tornyosuló
évek, a ki nem mondott kételyek vagy az elrebbentett hazugságok. Minden rendben
volt, csak egy képszakadásnyi ideig.
Aztán
vége lett, és felébredtek.
Rivaille
megdörzsölte az alsó ajkát, miközben visszafordult, hogy eltörölgethesse a
patyolat tányérokat és poharakat. Eren csak egy kurta köszönést ejtett meg zavarában,
aztán már ott sem volt. Ki, a nappalin keresztül az előtérbe, ahol a falnak
vetette a hátát, mint mindig és belebújt csizmáiba. Csörgött a kulcsaival,
aztán végleg megszűnt minden matatás, zsibongás. Rároppant a hullacsend, és
hallgatta egy darabig, míg rá nem jött, hogy mennyire értelmetlen is az egész.
Összeszorította a szemeit, és mélyet sóhajtott, hogy a hófehér virágszirmok
közé temetkezhessen. Édes, bódító illat. Pont erre volt szüksége. Nyugalomra.
Eren
folyamatosan pörgött, szövegelt, pattogott, csapongott. Pontosan, csapongott,
mert még kereste önmagát, igyekezett megtalálni a saját stílusát, azt amitől
igazán saját maga lehet végre. És neki hagynia kell, hogy bejárja ezt az utat,
türelmesnek kell lennie, és bármilyen nehéz, megállnia, hogy néha ne osszon ki
egy fülest a fiúnak. Majdnem húsz év, az mégis csak annyi, bármennyire is
próbálnak az idő ellen játszani. Jó tizenöt év lemaradása van, amit sosem fog
tudni behozni. Most fog, egyedül megélni mindent, amit közösen kellene. De
Rivaille nem figyel a zenei ízlésére, arra, hogy ösztönből megfordul a lányok
után az utcán, vagy a folytonos, tinédzserkori merevedési zavaraira. Hülyeség
az egész…
Hülyeség,
hogy ellenőrzi a háziját esténként, hülyeség, hogy ellátja, mintha csak az apja
lenne és még nagyobb hülyeség, hogy ennyire közel engedi magához.
Végül
úgy döntött, inkább a szakirodalomba temetkezik, de elnyomta az álom alig
néhány oldal után, ott a puha, sötét bőrkanapén.
-
Ne tartsd hátra. Előre, te hülye!
Eren
némi konyharuhába csavart jeget szorított az orrához, amiből folyamatosan
ömlött a vér, és vörösre színezte a fehér lenvásznat. Nem számított rá, hogy ha
felébreszti Rivaille-t, az ösztönösen megüti majd. Ráadásul még bocsánatot sem
kért érte, mintha egészen az ő hibája lenne minden.
-
Már nem vérzik annyira. Menj, moss arcot, de ne kenj össze mindent, vagy kapsz
még egyet – utasította vészjóslóan, aztán követte a fürdőszobába.
Nem
szívesen vallotta be magának sem, de majd’ a fél napot átaludta. Inkább
elterelte a gondolatait, és előkeresett valami steril gézt, amit ideiglenesen beletuszkolhat
Eren orrába.
-
Fogadjunk, hogy fel akarod dugni az agyamig! – tiltakozott a fiú, de mikor a
nagy hátrálásban a márvány mosdókagylónak ütközött, megadta magát.
-
Neked van agyad?
-
Nagyon vicces!
-
Na, fogd meg, és figyelj ide. – Valami alkoholos pamacsot nyomott az orrába,
amitől kissé elbódult. Aztán köhögött és vett három mély lélegzetet a száján
keresztül. – Úgy. Kutya bajod.
Megveregette
a vállát, mintha csak dicsérné, aztán elfordult tőle, hogy visszamenjen és
eltakarítsa a romokat, amiket az ébresztés okozott. De Eren megragadta, és a
karjánál visszarántotta. A köszönet-csók hevében fogaik összekoccantak, és a
fiatalabb belenevetett a csókba, ahogy egyik kezével a mosdókagylóra támaszkodott,
hogy el ne essen. Másik kezével finoman betolakodott a fekete pulóver alá, és
gyengéden cirógatta a hófehér bőrt.
-
Még mindig fáj – motyogta orrhangon Eren, mikor elengedte.
-
Örülj, hogy megúsztad ennyivel, nagyobbat akartam adni.
Eren
fájdalmasan felnyögött, és megpróbálkozott egy mosollyal, de Rivaille egyetlen
pillantással meggyőzte, hogy nem éppen a legjobb ötlet. Végigsimított a fiú
orrnyergén, először csak gyengéden, de az attól is összerezzent. Tudta, hogy
egyetlen, jól irányzott mozdulattal összeroppanthatná, ha akarná. De azzal csak
plusz terhet akasztana a saját vállára.
Elengedte,
és visszatért a konyhába, hogy friss vizet eresszen a virágoknak. Eren utána
sietett, hanyagul a márványnak dőlt, és felmarkolt egy virágot a pultról. Először
megszagolta, aztán mutatóujjával megbökdöste a fehér, feszes szirmot, és addig
forgatta, míg végül el nem ismerte, hogy a maga egyszerűségében véve tényleg
szép. Azt leszámítva, hogy már szinte túlságosan is bódító az illata.
-
Ne tegyél rajta erőszakot. – Rivaille a kezét nyújtotta, és ő beleejtette a
hosszú szárú növényt. A férfi szép csokorba rendezte a többivel, és átvitte a
konyhából a nappaliba. Mikor visszatért Eren már a márványlapon ücsörgött, és a
lábait lógatta, ahogy ölében összefűzte az ujjait. – Na, mi van?
Nem
szólt semmit, csak kinyújtotta a kezeit, és mikor a másik megfogta, magához
húzta és átkarolta. A hajába temette az arcát, és hallgatta a szíve egyenletes
dobogását.
-
Ha rémálmaid vannak, miért nem szólsz?
-
Semmi közöd hozzájuk. – Egyenes, határozott válasz, pont amilyet várt. – Meg
tudom oldani a problémáit, vagyok hozzá eléggé felnőtt.
-
Aha, szóval gyerek vagyok?
-
Aki nem boldogul egyedül – bólintott rá.
-
Szóóóóval… - kezdte Eren vontatottan, és összeszedte a pizsamáját, és a
papucsát. Kiderült, hogy a párja az ágya alatt bújt meg.
Aztán
rájött, hogy Rivaille megint nem figyel rá, és a délelőtti könyvét folytatja,
ami akkor csukódott be, és esett a szőnyegre, mikor ő orvul megtámadta, és
cserébe kapott egyet. Vastag, kopott kötet, amiről sehol sem tudta lelesni a
címet, már csak a másik ujjaitól sem. Hanyatt dőlt az ágyon, nyújtózott, és
kikapta volna a kezéből a könyvet, ha nem tartotta volna elég erősen. Rivaille
vetett rá egy pillantást, aztán visszatért olvasmányába, és nyugodtan lapozott.
-
Azt szeretném, ha megbeszélnél velem mindent – bökte ki végül, és a karjára
fektette a fejét, hogy láthassa a tömött sorokat.
-
Gondolod, hogy elég érett vagy hozzá?
Rájuk
roppant a kínos hallgatás. Mindig a szokásos kör, arról, hogy mennyire gyerek
még, hogy hiábavaló az egész
próbálkozása, sosem érhet fel hozzá, mert egyszerűen túl nagy a távolság
közöttük. Unalmas, fájdalmas, őszinte mantra, amin minden egyes alkalommal túl
kell esniük, és egyre többször, ahogy Eren idősödik. Talán egy kicsit tényleg
lassú, de nincs lemaradva magához képest. És nem is koraérett. Átlagos,
egyszerű.
Igyekezett
elsőre megérteni, miért nem kaphat egy szál cigarettát, vagy csak egyetlen
slukkot, és teljesen jogosnak érezte azt is, mikor mégis elvett egyet, és
Rivaille annyira megverte, hogy hetekkel később is kék-zöld volt, és sajgott
mindene. Ahogy azt is elfogadta, ha nem adott neki alkoholt, de megbüntette, ha
titokban megkóstolta. Gyerek volt még, aki elköveti a maga csínyeit, de felnőtt
is, aki megértette a miérteket és elfogadta a következményeket. Csak a
szerepeket érezte kicsit bizonytalannak a kapcsolatban. Nem apára vágyott, és
látszólag félig-meddig mégis kapott egyet. És tudta, hogy ez így nincs rendben.
-
Nem akarsz velem fürdeni? Ígérem, megmosom a hátad – próbálkozott végül.
-
Nem. És szar a dumád.
Eren
sértetten megpöckölte az éjjeli szekrényen pihenő büszke csokor tagjának egyik
fejét, és elvonult a fürdő felé.
Mégis
ott kötött ki. Háta a hideg csempének feszült, és az ajkai után kapott,
miközben körmeit belevágta a húsába. A vért lemossa a víz, nem marad más nyoma,
mint a fájdalom, ami rá fogja emlékeztetni, míg be nem heged végleg és nyoma
vész. A tarkójánál Eren vizes, barna tincsibe túrt, és fogait a vállgödrébe
mélyesztette, hogy elfojthassa az élvezete mámoros, mélybe rántó hangjait.
És
percekig csak a vízcsobogást hallotta, ahogy alázúdul a zuhanyrózsából,
keveredik a saját szívének heves ütemével és Eren kielégült zihálásával.
Megkereste a tekintetét, mert egyszerűen csak szerette látnia az élénken
csillogó szemeit, ahol őt éltették azok a szikrák…
Valahogy
mindig ő volt az, aki kettejük között nagyobb figyelmet fordított a saját
tisztaságára, mégis Eren volt tovább a fürdőben. Rivaille belebújt sötét színű
köntösébe, és kijelentette, hogy nem hajlandó megvárni, majd távozott.
A
fiú még órákig bámulta magát a tükörben, elsimította a nem létező ráncait,
belőtte a haját, aztán visszacsinálta, szemügyre vette a harapásnyomokat, és a
tükörképére vicsorított, miközben fogat mosott. Lekanyarította magáról a
pihe-puha törölközőt, és belebújt a kopott, világos pólóba és a
melegítőnadrágba. Még akkor szokott hozzá, hogy a fürdőben öltözik, mikor
összeköltöztek és rájött, hogy szégyellős; hiába minden lehetséges észérv, ami
ellene szólt.
A
papucsa nélkül, a fürdő melléktermékében tocsogva battyogott ki a fürdőből,
leoltotta a lámpát és átsétált a hálószobába. Ott csak egyetlen olvasó lámpa
égett, félhomályban fürösztve a szobát, és felébresztve az árnyékokat. Rivaille
az oldalán feküdt, köntösben, felhúzott lábakkal és még álmában is magához
ölelte a csokrot. Az egyik virág feje letörött, a fehér szirmok kisiklottak az
ujjai közül. És Erent újból megcsapta az a jellegzetes, és emlékeiben derengő
tömény, édes illat. Hirtelen jutott eszébe, amit még régen, egy
örökkévalóságnak tetsző ideje hallott egyszer, és megkövülten bámulta a férfit,
aki látszólag békés arckifejezéssel aludta az igazak álmát.
A liliom illata halált
hozó, édes méreg, egy végzetes aroma.
Igenis jó lett, és lett cselekmény, hős vagy. Tudom, hogy nem shippeled őket, de reméem írsz még velük, mert önző vagyok, és bukom az esztétikára. XD
VálaszTörlésMondtam ,hogy lesz cselekmény! Az a baj, hogy van rá esély, hogy lesz még velük bármi, mert egyszerűen rohadt jól néznek ki együtt! Hát milyen dolog már ez, kérem szépen! xD Köszönöm, hogy írtál, imádom, hogy két sorral le tudsz venni a lábamról :33 <3
TörlésNa, itt egyszerűbb véleményt írnom. Gyönyörű, és aranyos. Igen, aranyos. Túl tökéletes, túl törékeny illúzió az egész, és a vége... Ahw. Még. Több. Ilyet. Ezzel a ficcel pedig én össze akarok házasodni.
VálaszTörlésAranyos?! XDD Na, pedig pont a végéért akar mindenki meglincselni x"D Csak nyugodtan, áldásom rátok~
TörlésÉs köszönöm szépen~
Itt. Ennek az írásnak inkább a végét jegyezném meg. Ilyen egyszerű és szép halált is ritkán látok.
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm~ Mindig tudtam, hogy tudok esztétikusan gyilkolni :"D
TörlésMakishima Shougo jutott ismét az eszembe az esztétikus gyilkosságról...
TörlésKülönben ahogy látom ezt a halált, egyszer megpróbálom lerajzolni, ahogy Levi ott fekszik egy csokor liliommal, látszólag békésen aludva. Csak kicsit könnyes lesz a papírlap, mert bőgni fogok felette. :/
Húúúúú, azt kötelező jelleggel tessék majd elküldeni nekem~
TörlésIgenis Parancsnok! De kérem tessék legközelebb boldogabb végű történetet is írni!
TörlésKérdéses, hogy az mennyire lenne kijás befejezés xD
TörlésÉn imádom ezt a párost. Eren az egyik kedvenc ukém, s a legjobb hôs szerepet vívta ki nálam. Ennek a történetnek szép feelinge volt. Szürkés, barnás, fehér csíkokkal körülölelve, miközben arany villanások keltik fel az olvasó figyelmét.
VálaszTörlésAmmm s az én apukám s anyukám közt olyan huszonöt év különbség van.
Én ErwinRivaille párti vagyok, mert szerintem bennük sokkal több van, de... annak meg nincs jövője. Hát... nálam nincs külön uke-seme kategorizálás, mert szerintem egy passzív is lehet néha aktív, ahogy fordítva is. Deeee ebbe ne menjünk bele xD
TörlésÖrülök, hogy tetszett. Köszönöm szépen~