2013. december 24., kedd

I will love you till the end of time~


Aki látta előre, hogy nem fogom kibírni az beírhat egy pirospöttyit és igen, haza is viheti és ki is színezheti xD
Na, ez most jóanyámé~ 
Jó olvasást~



I will love you till the end of time~

Finnországra átragadt néhány szokás a szovjet időkből, amikhez ugyanúgy ragaszkodott később is. Ilyen volt az orosz balett is. Ő maga nem táncolt ugyan, de szívesen megnézett egy-egy előadást, akár Oroszország társaságában is.
Ezúttal fél hatra beszéltek meg találkát, pénteken, hogy elég idejük legyen odaérni a hetes előadásra.
- Nem randi, csak két ország hódol a szokásoknak és ápolják a kapcsolataikat – bizonygatta Finnország, ahogy nadrágja fekete bőrövét fűzte, és kapcsolta be nagy műgonddal.
A szűkszabású, hófehér ing és a fekete zakó ott lógtak a vállfán tökéletesre igazítva, szösztelenítve és várva, hogy tulajdonosuk végre magára öltse őket.
- Én is elvinnélek – erősködött Svédország.
A krémszínű bőrszékben ült, laptopja előtt, aminek monitorán éppen a megjelent a konferenciahívásra hívó négyzet, és még a nyakába húzott fejhallgatón keresztül is hallotta azt a mély, ismétlődő hangot. Kukkamuna az ölében pihent, mint valami macska, és néha gondosan megvakargatta a fejét.
- Aranyos, hogy féltékeny vagy – ragyogott rá Finnország, és az ingéért sétált. – Nem randi, még csak ott sem alszom. Éjfél körül itthon leszek.
Gyors mozdulatokkal begombolta az ingét, és férjéhez lépett. Átkarolta a nyakát, kicsit lejjebb hajolt, hogy megcsókolja. Belekuncogott a csókba, mikor megérezte, hogy Svédország sorra kibújtatja a gombokat helyükről. Elhessegette a kezeit, és lassan, önmagán is erőszakot téve elhúzódott.
- Ne vetkőztess, te! El fogok késni.
- Elgomboltad. – Finom mozdulatokkal gombolta vissza a ruhadarabot, aztán kezeit a fiatalabb csípőjén tartotta, és arcát a hasába fúrta. – Nagyon kérlek, ne igyál.
Finnország elpirult, és ujjaival felborzolta a másik puha, rakoncátlan szőke tincseit. Tény, hogy voltak botlásai és a legtöbbet egy mondatba lehetett foglalni az alkohollal és Oroszországgal, de az régen volt, biztos volt benne, hogy megbeszélték a dolgaikat, és minden rendben van. A legutóbbi évfordulójukon is Svédország hónapokkal előbb beszélt Spanyolországgal, hogy az egyik szigetére mehessenek. És tökéletes hétvége volt. Még most is beleborzongott minden tagja az emlékekbe, és a legjobb vodkakülönlegességeiből küldött a déli királyságnak, hogy meghálálja a közreműködését.
- Sveri, csak megnézünk egy balettelőadást. Komolyan. – Megforgatta a szemeit, de mosolya nem hervadt.
Már egészen megszokta, hogy Svédországhoz türelem kell, és ahogy telt az idő egyre jobban belejött a dologba. Ráadásul Svédország mindig őszinte volt hozzá, talán jobban is, mint ahogy fordítva állt a helyzet. Elmondta, ha féltékeny volt, bevallotta, ha megcsalta Dániával (…), és ő meg azt se tudta beismerni, ha titokban találkozott Oroszországgal.
Még akkor is az igazat bizonygatta, mikor a cipőit kötötte be, vagy a szövetkabátját gombolta. És Svédország hirtelen a tökéletes férjnek tetszett, ahogy ott ácsorgott az előszobában papucsban, könnyed, bézs nadrágban és fekete pulcsiban, és a szemüvegén megcsillantak a gyér karácsonyi fények. Egészen nosztalgikusan hatott, és szíve szerint ledobált volna magáról mindent, beparancsolta volna férjurát a fürdőbe és egy romantikus habfürdő társaságában eltöltötték volna az estét.
- Vidd a Volvót – A kezébe nyomta a kulcsokat, és megigazította a barna sálat, ami eredetileg az övé volt, és felesége amolyan kabalaként hordta.
Finnország végigmérte, amolyan aha, szóval bizonyítani akarod, hogy te nem mész sehová, és te várni fogsz rám pillantással.
- Köszönöm – mondta végül, és felpipiskedett; szenvedélyes búcsúcsókot váltottak, aztán havon, jégen keresztül elindult.
Szentpétervárra beszélték meg a találkozót, ott volt a kettejük igazi, saját történelme, és a Moszkva Finnországnak műr amúgy is messze lett volna. Mikor begördült a sárgás lámpákkal kivilágított parkolóba, azonnal kiszúrta a fekete BMW-t, és az oldalának dőlve békésen dohányzó Oroszországot. Kabátja szárát tépte, cibálta, haját borzolta a téli szél, de látszólag nem zavarta a dolog. Akkor taposta a betonba a csikket, mikor Finnország odaért hozzá.
- Szörnyű ez az idő – vacogta Finnország, miután röviden, de annál barátságosabban üdvözölte keleti szomszédját. – A rádióban azt mondták, van ahol megbénult a közlekedés.
- Az időjárásról akarsz beszélgetni, mikor olyan ritkán látlak? – hitetlenkedett az orosz, és karját nyújtotta a finnek, aki nevetett és belékarolt. – Mi újság otthon?
- Peter Angliánál van, jövő héten jön haza, és biztos, hogy megint le kell majd szoktatni a káromkodásról – csacsogta, és észre sem vette, hogy közelebb húzódott Oroszországhoz. – Mondjuk Norvégia megígérte, hogy vigyáz rá karácsonykor; tudod, a plusz munka az ajándékokkal, és…
Direkt figyelt arra, hogy még véletlenül se említse meg Svédországot, ez most nem róla szólt, hanem Oroszországról és a közös estéjükről. Talán éppen ezért nem tűnt fel neki, hogy csinos kis kávézó felé tartanak. Csak mikor már az orosz az ajtón vezette be, ami felett kellemesen dalolt a csengő, és Finnországon arcon csapta a meleg. Az étlap ciril betűkkel volt, a pincérlány élénk volt, és oroszul beszélt, és látszólag a legnagyobb örömmel hozott neki forró kávét, jó sok tejjel. Minden a legnagyobb rendben volt. Nem volt ugyan olyan finom, mint Svédországé, de kellően átmelegítette és felpezsdítette.
- … erre azt mondja, nem tudja, hogy került oda az az üveg, de jó sok vazelinre lesz szükség, hogy kijöjjön – mondta, és erőteljesen gesztikulált hozzá. A történet hatására Oroszország majdnem kiköpte a vodkáját, annyira jóízűt nevetett.
Furcsán vette ki magát, hogy mindketten öltönyben voltak. Közéjük feszült a vodka és a kávé utánozhatatlan aromája. Pont, mint ők ketten, a vodka éles, maró szaga és a kávé puha, simogatóan lágy illata. Ha a kettő keveredik, megszületik a mérgező üresség, a fullasztó, lassan ölő méreg. Ezért is jó távol tartani egymástól a kettőt, a felszínen megmaradni és elintések nélkül keringőzni.
- Lassan indulhatunk – jegyezte meg Oroszország, ahogy a karóráján ellenőrizte az időt. Ó, te édes, balga, szerelmetes időeltolódás.
- Lassan indulhatunk – jegyezte meg Oroszország, ahogy a karóráján ellenőrizte az időt. Ó, te édes, balga, szerelmetes időeltolódás.
Lassan andalogva sétáltak végig Szentpétervár fényben fürdő pompázatán. Az utcák, a terek egyformán ismerősek voltak, minden ontotta magából a balzsamos nosztalgiát. Édes volt, keserű, gyönyörű és fájdalmas. Ivan egy ponton megpróbálta megfogni a kezét, de Finnország nem hagyta, és joviális mosollyal zsebre dugta fagytól kipirosodott kacsóit. Oroszország pedig lustán rágyújtott, a füstje keveredett a finn párájával. Gondolt rá, hogy beszélget vele, a tárgyilagos angol helyett mondjuk oroszul, de inkább csendben maradt. Nem akarta, hogy közeledési kísérletnek vegye a dolgot.
Az épület, ahová mentek ódon pompában tündökölt, a barokk jól kivehető jegyeivel, jellegzetes díszeivel, amiről Berwald azt mondta volna, túldíszített. Az éjszakai megvilágításban dicsőnek tűnt, mintha még mindig cárok és cárnők járnának oda esténként. Kényelmesen végigültek egy előadást, Finnország öntudatlanul is a másik vállára hajtotta a fejét, és a végén talán túlzottan lelkesen is tapsolt. Egészen úgy ragyogott, mint egy gyermek arca karácsonykor. Oroszország tekintete egészen ellágyult, ahogy az arcát nézte.
- Megiszunk valamit?
- Nem… inkább nem. – Bizonytalanul megrázta a fejét, és beharapta az alsó ajkát. Ha egyszer megígérte…
- Szóval sietsz haza Svédországhoz, da? Megígérted neki, hogy így lesz – dalolta, bár Finnország így is látta a szemeiben táncoló szikrákat. Nem, már nem félt tőle. – Miért jobb neked vele?
- Ivan, kérlek – suttogta, és arrébb rúgott egy követ. Most nem róla szeretnék beszélni, ettől mindig olyan rossz lesz a hangulat kettőnk között.
Azért küldött felé egy biztonsági mosolyt, amit Oroszország viszont. Megint rágyújtott, miközben a folyópart felé sétáltak. A büszke folyó még jégpáncélba öltözve is dicső volt, magasztos, ahogy megcsillantak rajta az éjszaka fényei.
- Direkt le akarsz venni a lábamról – nevette Finnország. Arca egészen kipirult és haját is összezilálta a szél.
- Hm… talán.
Átkarolta a fiút, és egy egészen kicsit magához húzta. Oroszországnak is dohány illata volt, mint Svédországnak, de valahogy egészen máshogy. Az ő múlt aromája sokkal vérszagúbb volt, keserűbb, már-már lecsupaszított hús, fájdalom és jég. Svédországé fenyő, frissen hullott, puha hó, forgács, és egy csipetnyi puskapor. És ő sosem mondta meg, hogy érzi ezt, mert nevetségesen abszurd volt, hogy a régi táltos ösztönei még súgtak neki ilyesmit, és, hogy egyáltalán odafigyelt rájuk.
- Haragszol, amiért igazat mondtam? – Oroszország hangja szinte átszakította a csöndet. Olyan ártatlan volt, szinte esendő és gyermekien őszinte.
- Nem, csak… furcsa veled erről beszélni, azok után, ami… szóval érted – hadarta Tino. – Ami elmúlt, elmúlt, jobb inkább békénhagyni.
- Vagy jobb feleleveníteni, amit szőnyeg alá söpörtünk. Sosem tudhatjuk. – Finnország csak bólintott, és a telefonjával babrált a zsebe mélyén.
- Aha. Azért nem kell minden apró porszemet kiszedegetni, nem gondolod?
- Én szeretek mélyre ásni – jegyezte meg vállvonogatva, és elnevette magát. – Oké, elég a hasonlatokból. Tudod, hogy még mindig érzünk valamit. Mind a ketten.
- Igen, barátságot.
Valahogy olyan hirtelen, és ügyetlen volt a csókjuk. A fogaik összekoccantak, hála Oroszország hevességének és kapkodásának, és Finnország önkéntelenül is utat engedett neki. Mikor elváltak, zavartan pislogott, aztán megnyalta és beharapta az ajkait.
Valahogy nem találta a szavakat, és egyáltalán nem érdekelte, hogy Oroszország mit gondol róla, kézfejét az ajkainak szorította.
- Családom van, és végre rendben van minden. Nem akarom, hogy újra a régi legyen bármi is – motyogta, de kerülte a másik tekintetét.
Oroszország ugyan puhán megsimogatta az arcát, de ez nem vigasztaló. Még csak beletörődő sem. Nem hozhatja vissza, amit elásott, mert tíz körömmel kapaszkodott a balzsamos jelenbe. Svédország felszabadító, előretekintő, liberális. Oroszország konzervatív, visszatartó, mert megragadt és fél, retteg az előrelépéstől. Egyszerűen viszolyog a változástól, mert még nem látja előre a végét. Az ismeretlen a gyengéje. Megölelte, és hozzábújt, egészen barátian lapogatta meg a hátát, és hagyta, hogy az illatokkal emlékek fészkelődjenek az elméjébe.
- Ne haragudj, kérlek – suttogta Finnország. Mikor Oroszország rámosolygott, visszamosolygott rá, mert tudta, hogy ez most tényleg a kedvessége jele.
- Akkor most tényleg hazamész? – kérdezte, azon az ártatlan gyerekhangon, amitől a finnek mindig az aranyos jelző jutott az eszébe, és enyhe késztetést érzett, hogy elsétáljon vele az első bevásárlóközpontig, és együtt megkeressék az anyukáját. Már a gondolatra is szélesen elmosolyodott.
- Ha csinálsz nekem egy bögre kakaót, maradhatok még egy kicsit – felelte végül, és férfiasan kihúzta magát, Oroszország szemei pedig felcsillantak. – De alkohol nélkül!
- Persze – bólogatott bőszen, és karöltve vezette Finnországot a szentpétervári lakásához.
A krémszínű fal eleganciáját megtörte a jellegzetes népi motívumos szőtt faliszőnyeg, a parketta nosztalgikusan ropogott a talpa alatt, és egy pufók kandúr dörgölődzött a lábához, mikor levette a cipőjét. Mikor beljebb merészkedett, Finnország látta a nem is olyan kis változtatásokat a lakáson. A konyhát például tökéletesen egybenyitották, és szintkülönbséggel választották el a nappalitól. A pult kellemes barna színével nyúlt végig a helyiségen, előtte bézs huzatú bárszékek, felül poharak csillogtak fejjel lefelé a tartóikon. Finnország lenézett, mikor puhaságot érzett a talpa alatt. És szembenézett vele a saját, sötétbarna, szarvasos szőnyege.
- Aha, szóval itt van...
- Bocs, kidobni nem volt szívem, ahhoz meg túlságosan tetszett, hogy visszaadjam – szabadkozott, és csörömpölt valamit a konyhaszekrényben. – Meg amúgy is kell ide valami régi. Megőrülök ezektől a modern izéktől.
- Nabezzeg! – Finnország nevetett, és kényelmesen leült az egyik bárszékre. Egy ideig a szamovárt bámulta a szekrény tetején, aztán szórakozottan megpöckölte a halott napraforgókat a kerámiavázában. Még halott kóróknak is szánalmasan festettek. – Megtarthatod. Ha eddig nem kellett, nem most fog.
- Nem is akartam visszaadni.
Finnország élvezettel szürcsölte le a krémes habot a kakaóról, és hunyt szemekkel, mélyen belélegezte az édes gőzt. Egy parányi bűntudatot érzett csak, de hamar rájött, hogy egyáltalán nem ígért olyat, hogy nem megy fel a lakására, csak olyat, hogy nem alszik ott, és nem iszik alkoholt. Most az egyszer áldotta a világ összes kiskapuját.
- Figyelj – kezdte Finnország egészen lassan, finoman puhatolózva. -, tudom, hogy neked ez… egészen… szóval tényleg szeretnék a barátod lenni. De nem több, mert fontos vagy nekem, és nem akarlak elveszíteni, egyáltalán nem akarom, hogy haragudj rám, vagy megszakadjon a kapcsolat.
Oroszország nem mondott semmit, csak megérintette Finnország ujjait, és kedvesen játszott velük keveset. Jó volt a pillanatnyi némaság, sokkal elviselhetőbb, mintha szavakkal reagált volna. Így legalább nem zúdítja rá a fájdalmat, amit a szavai vágtak a lelkébe. Képtelen volt a szemébe nézni, helyette letette az üres bögréjét, és lekászálódott a székről. Valami olyasmit motyogott, hogy most már tényleg ideje mennie. Az orosz visszakísérte az autójáig, és egészen furcsa volt, ahogy megölelték egymást, és máshogy hangzott az a köszönöm az estét, köszönök mindent is. És Finnországnak fogalma sem volt róla, hogy miért, és, mikor sírta el magát hazafelé úton.
Mikor belépett a puha, otthon illatú, mindenséget jelentő házba, lerúgta a cipóit, lecibálta magáról a kabátot és szinte erőszakosan tuszkolta fel a fogasra. Mintha az tehetne mindenről, a bús télillatával és a gyászos feketeségével. Svédország elé jött, és ő a karjaiba bújt. Valahogy érezte, hogy ez lesz a vége, hogy a találkozás megrugdossa a lelkét.
- Sajnálom. Igazad volt. Sajnálom, Sveri – habogta, és bőszen szipogott. – Megcsókolt, de.. Nem akartam hagyni, csak.. jaj…
- Tudom – mondta Svédország, és megsimogatta a hátát. Nem tűnt mérgesnek, és a hangjában sem bujkált semmi, ami arra utalt volna, hogy haragszik.
- Honnan? – Értetlenül pislogott fel rá, és kitörölte a maradék könnyeket a szemeiből.
- Felhívtál – jegyezte meg, egészen derűsen. – Végighallgattam az egészet.
- Te kis hallgatózó. – Finnország nevetése inkább megkönnyebbült volt, mintsem felszabadult, és csengésében még ott remegett a sírás. – Köszönöm.
Szorosan férjéhez bújt, arcát az ingjébe temette és mélyen belélegezte az illatát, míg teljesen el nem bódította. Arcát a meleg bőrnek nyomta, halkan szuszogott, és nevetett, mikor valami puha frontálisan ütközött a lábával. A talpával simogatta meg Kukkamunát, aki hálásan lihegett cserébe.
- Letettem, mikor megbeszéltétek – vallotta be Svédország, aztán a puha, szőke tincsek közé csókolt.
- Jaj, Sveri…
Finnország csillogó szemekkel nézett fel férjére, aztán huncut, karácsonyi mosollyal az arcán kibújtatta az egyik inggombot a helyéről. Aztán még egyet…
Hirtelen jó ötletnek tűnt, hogy az ünnepek előtti nagy hajrában leadták Sealandet Dániának. A dán köztudomásúlag a világ legjobb nagybácsija volt, annak ellenére is, hogy barátból kívánhatott nála jobbat is az ember. És így legalább Norvégia is leveszi kicsit a tekintetét Izlandról és Hongkongról. Valahogy képtelen volt elfogadni, hogy drága kistestvére abba a korba lépett, hogy megélje az első nagy szerelmet, és lehetőleg nem fog úgy járni, mint a bátyja. Csak féltékeny volt, és éppen ideje volt, hogy a Mikulás közbeavatkozzon, és elterelje a figyelmét. Talán, mire hazahozzák, már Peter sem fog annyira félni második bácsikájától.
- Nincs véletlenül még abból a likőrből? – kérdezett rá, valahogy gyanúsan csilingelő hangon.
- Szerintem akad. – És esze ágában sem volt, hogy utána járjon a dolognak. Átkarolta vékonyka felesége derekát, és olyan szenvedéllyel, lángolóm perzselő, ősi szerelemmel csókolta, hogy Finnország egészen mélyen beleborzongott, és ösztönös mozdulattal karolta át a nyakát.
Végül a nappali puha szőnyegén szeretkeztek, és később sem akaródzott felkelniük onnan.
- Ivannál van a szőnyegem – jegyezte meg szórakozottan Finnország, és kényelmesen elnyújtózott.
Svédország nem válaszolt, de pont úgy mordult fel, ami nála a derűség egy furcsa fajtáját jelentette. Magához ölelte Finnországot, és hunyt szemekkel rajzolt szabályos mintákat a meztelen bőrére. Hirtelen olyan volt, mintha mindig ott feküdtek volna a kárpiton, és mindig minden ilyen tökéletes lett volna.
- Szeretlek – bukott ki hirtelen a finnből.
Úgy érezte, muszáj kimondania, hogy hihetővé váljon, hogy ne csak úgy érezze, álmodik. Mert tudta, hogy eltelhet még bármennyi idő, ötven év, száz, egy újabb millenium, de ő soha nem fog olyan jót, tisztát és tökéleteset álmodni, mint a valóság, amelyben él.

6 megjegyzés:

  1. Jaj, de édesek ezek a SuFinnék *_* és én megmondom őszintén, hogy sajnálom Ivant...
    Komolyan annyira sikerült megszerettetni velem a RusFint *-*
    Peter hát igen Angliától só sok káromkodást tanulhat xD Annyi minden teszett ebben a ficiben, de ez a kedvenc mondatom: "Valahogy képtelen volt elfogadni, hogy drága kistestvére abba a korba lépett, hogy megélje az első nagy szerelmet, és lehetőleg nem fog úgy járni, mint a bátyja." lol. Szegény Nor, pedig ő annyira... Huh. *sóhajt* Te tudod a legjobban milyen csodálatos Nor *_* Ráadásul DanNorék is voltak, mégha csak említve is. Olyan édes egy házaspár ezek a SuFinék *_* Nah nem vagyok most képes olvasás után normális kommentet írni, szóval elnézést az összevisszaságért~
    Boldog karácsonyt ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa~ Ivan... egyszer írni fogok valami csak Ivan központút a poén kedvéért. Nem, nem lesz vicces. De örülök, ha szereted, szeresd~
      Angliától csak káromkodni tanulhat. x"D Na jó, nem, deee.... a többit úgyse valljuk be xD Én olyan szinten imádom Norvégiát, hogy azt elmondani nem lehet, és mindig elszégyellem magam, mikor nem tudom megfogni a karakterét, szóval pszt-csss, pszt. >.<
      Ja, az elején meg kellett volna említenem, hogy drága Anyunak nem tudtam sehogy sem kitalálni az ajándékát, hogy mindenkinek jó legyen, először hármat akartam neki írni, de rövidebbeket, aztán megpróbáltam multishipet csinálni a dologból, az meg félig-meddig be is jött.
      Nem volt ez össze-vissza~ Köszönöm szépen~ És utólag is kellemes ünnepeket~

      Törlés
  2. Ez a fic annyira tökéletes, nagyon szépen köszönöm! *.* RusFin, SuFin, minden egyben úgy, hogy senkinek sem tört össze a szíve (oké, Ivannak talán egy kicsit. sokadszorra). :)
    Együtt járnak balettelőadásra, vii~ És Finnország botlásai, naná, hogy az alkoholnak és Oroszországnak köszönhetőek. Jaj, Ivan annyira édes~ Nagyon szeretem az Ivanodat. Aranyos, de közben megmarad annak, aki~ És van cicája (aki a macskákat szereti, az csak jó ember lehet, hozzá meg illenek is). És a csók, a remény hal meg utoljára. No meg Ivan érzései Tino iránt (és Finnországot ki nem szereti).
    Sveri a kis hallgatózó *mondja ezt úgy, hogy ő is tuti végighallgatta volna* Örülök, hogy nem haragszik rá, és végül is Tino sem csábult el, hanem megmaradnak barátoknak~ Akármennyire is ott van a RusFin a történelemben, azért több mint valószínű, hogy SuFinék most együtt vannak. :3
    És észrevettem ám a HongIce-t a háttérben~
    Még egyszer nagyon köszönöm, gyönyörű ajándék volt. *ölel*
    Boldog karácsonyt, drága~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anyuuuuuu~ *vetődik*
      Ivan mérföldekkel jobban járt, mint ahogy általában szokott járni, szóval mondhatni, most még ő is megúszta a dolgot. Na ja, a balett alap azóta megvolt, hogy beszéltünk róla~ Egyébként szerintem valahol, egy bizonyos távoli pontom Finnország botlásai Svédországnak köszönhetőek a legjobban, de ha erről itt kezdek el beszélni neked, itt alszunk xD Húúú, örülök, hogy Ivan tetszett, szétparáztam magam rajta, hogy jó-e a karaktere. :"D Ivan ott lakik a szomszédba, szerintem, ha nem akarja, akkor is felbukkannak azok az érzések Tino iránt~
      Nem is az, hogy végighallgatta, de Tino számlájára! xDDD Na, képzelheted, mennyire marad az barátság... x"D Nem fognak együtt leülni szombatonként hokimeccseket nézni, az tuti xD
      Nor csak a háttérben engedélyez HongIce-t. x"D
      Nagyon-naggyon örülök, hogy tetszett~ <33 *ölel*

      Törlés
  3. Ivan mindig ezt csinálja velem >< belepiszkít a kedvenc párosaimba, aztán a végén csak őt sajnálom, és már totál nem tudom, hogy most akkor melyiket támogassam. De ennek így volt tökéletes a vége, ahogy volt. *-* meg az eleje meg a közepe is, na.
    Boldog karácsonyt, az enyém méginkább az lett hogy olvashattam ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oh, nem, itt most határozottan Ivan az áldozat~ Csak nem engedheti meg magának, hogy lássuk abban a jellegzetes, elesett áldozat helyzetben. Nem, ő felülkerekedik, mert ő a nagy Oroszország, és hát... Köszönöm szépen~
      Utólag neked is kellemes ünnepeket~

      Törlés