Csókolom~

Okéééé, gyors friss - hozzám képest -, de tegnap este az én drága jó anyám (Susie) kitalálta, hogy neki HongIce kell, adott szavakat, én meg megírtam. Mert jó gyerek vagyok! *szipp-szipp* No, jó olvasást~

Félig a folyóban térdelt, és fekete, fehér meg színes tintát engedett a kristályszínű vízbe. Szeretett volna velük úszni, velük együtt meglátni a világot, aztán elenyészni a szennyben, felhígulni és elfelejtődni.

Örökké a Földön tévelyegni sokszor százszor rosszabb.

- Szóval jól sejtettem, hogy itt kell, keresselek.

Izland a pulcsija ujjába maszatolta a könnyeit, aztán felnézett, egyenesen a hang irányába és elmosolyodott. Kinyújtotta a kezét, egyenesen Hong Kong felé, aki megérintette az ujjait, megsimogatta a tenyerét és leguggolt mellé. A festékre nézett, figyelte, ahogy a színekbe kap az áramlat és némán, részvéttel adózott annak a milliárd elhullatott könnynek. Szeretett volna mondani valamit, szerette volna megvigasztalni Sigurđurt, de tudta jól, hogy ezt a fiúnak magában kell elintéznie.

- Tudod – fogott bele mégis. Előrenyúlt és a világos tincsek közé temette ujjait, észrevétlenül csempészve virágot közéjük. – ha hiszed, ha nem, vannak olyan csaták, amiket ugyan nem a csatatéren kell megvívni, mégis nehezebben megnyerhetőek. Tudom, hogy rossz, de azt is, hogy képes vagy megoldani.

- Igyekszem, de… nem tudom… - motyogta a fiú.

Elkapta Hong Kong kezét, megszorította, aztán berántotta a vízbe. Az hangos, pajkos csobbanással ért célt, és cserébe befröcskölte Izlandot, aki kacagva borult hátra, magával rántva hirtelen támadt ellenfelét is, aki ráborult, de igyekezett nem hagyni megfulladni.

A két pillantás találkozott és egymásba fonódott, hogy aztán Hong Kong lassan közelebb hajoljon az alatta fekvő fiúhoz. Izland zavartan heherészett, elpirult és játékosan társa orrának dörzsölte az orrát.

- Felénk ezt így szokták – mosolygott rá és a vállába kapaszkodva felhúzta magát ülő helyzetbe. – Részemről minden vizet felszívtam, amit tudtam. Jössz?

Anélkül pattant fel, hogy megvárta volna a választ. Tudta jól, hogy minek kellett volna történnie és, hogy hagynia kellett volna magát, az utolsó pillanatban mégis megrémült és jobbnak látta megfordítani a helyzetet. Pedig tudta, hogy Hong Kong talán haragszik rá ezért.

- Hé, megvársz? – kiáltott utána, és mikor beérte, megcirógatta az arcát és összefűzte az ujjaikat, ahogy rámosolygott.

Meleg, szerelem ízű, puha, tollas, barátságos és lakk szagú szoba, ahol minden a hajózásról és a tengeri állatokról szól. Izlandról. Ott ücsörögtek a halvány fényben, Sigurđur nem mert gyertyát gyújtani, pedig így utólag ő is elismerte, hogy baromira jó lett volna.

Hirtelen fordult oldalra és lerángatta a törölközőt az ázsiai fejéről, hogy aztán szelíden rámosolyoghasson. Hong Kong megint közelebb hajolt hozzá, ahogy megsimogatta az arcát.

- Nyugi, jó… - kérte türelmesen, aztán minden franciaság nélkül összepréselte ajkaikat. – Látod, nem is olyan szörnyű ez.

- De ez nem… - kezdte Izland, ahogy zavartan beharapta az alsó ajkát.

 Aztán folytatás helyett inkább meggondolta magát, kezét finoman kedvese tarkójára csúsztatta és visszahúzta egy igazi csókra. Félt bevallani, hogy még Norvégia tanította meg csókolózni, mert mi van, ha elrontott valamit, vagy a bátyja perverzebb, mint hiszi és rútul átverte őt?

- Jaj, hogy te milyen aranyos vagy – nevetett fel Hong Kong és egy örökké tartó pillanatra magához szorította az izlandi fiút, aki szeretettel bújt az ölelő karok közé.