2013. január 30., szerda

PLAY~

Előre kijelentem, hogy én nem akartam feltenni! Ezer éve fenn van a gépemen, pihengetett, aztán most szólt Susie, hogy nekem van ilyen is, és jó lenne, ha felkerülne. XD Szóval itt van, és jó olvasást~



PLAY

{A tágas szoba éjszakai csendjét halk zihálás töltötte be, az élvezet apró nyöszörgései, melyek mind-mind élvezetből fakadtak, s már-már pattanásig feszültek. A tisztítószerek halvány aromája tovatűnt, hogy átadja a helyet a szenvedély fanyar rózsáinak, amik még csak nemrég bontottak szirmot.
A vörös kis fénypont végig ott villogott a sötétben.
Norvégiát csak eleinte zavarta, míg agyát el nem lepte a szokásos sűrű köd. Eleinte ugyan mindig kérette magát, végül azonban – talán pont jókor is – belátta, ő maga is élvez minden együttlétet, minden apró érintést, rezzenést, azt, ahogy Dánia minden piszkos gondolatát a fülébe suttogja közben.
De hát azok az ő gondolatai is voltak!
Ugyan úgy akarta őket.
Forró, izzadt testek simultak, feszültek egymásnak ebben a  kéjes, s szinte végeérhetetlennek tűnő táncban. Minden mozdulat egy bizonytalan, remegő lépés a vég felé, mikor egy percre megszűnik minden…
De nem!
Dánia nem hagyta beteljesedni.
A hullámzás alábbhagyott, bár Norvégia mellkasa – ahogy talán társáé is – ördögi táncot járt, szíve mindent megtett, küzdött, de nem mondott ellent. Aztán ajkaik találkoztak.
A következő pillanatban már azt érezte, hogy menthetetlenül megfullad. Hiába, a gyönyör szinte már elviselhetetlenül feszítette, s a tüdejében olyan régóta bennakadt már a levegő. Mondani szeretett volna valamit, bármit, de szájára nem futattak fel a szavak. Halkat nyögött, miközben a ficánkoló tincseket simogatta, beléjük temette ujjait.
Nyöszörgésre futotta csupán, mikor a dán visszafordította vágytól remegő, verejtékző testét. Megint hasra…
Norvégia ujjai a párnába mélyedtek, talán fel is hasította huzatát, ahogy bódultságtól önkívületbe került arcát a puha anyagba fúrta.
A csókok a nyakán talán nem voltak őszinték, talán nem is igazán neki szóltak, de abban a pillanatban csak fokozták benne azt, amiért végül is csinálta ezt az egészet.
- K-kap… kapcsold ki – nyögte, de hangját elnyelték a tollak.
Válaszul csak annyit kapott, hogy Dánia két ujjával végigsétált gerince mentén, felperzselve ezzel minden porcikáját.
S egyre csak űzte, űzte az ősi hajszában…}

REPLAY

- S-sveri…
Tudta, valahol legbelül Finnország is érezte, hogy nem kellett volna belenézniük abba a régi ládába. Dánia nem hiába zárta le egyszerre három lakattal is. De azok elpattantak, elértek a hosszú évek alatt, a felvétel pedig egyenesen az ő kezükbe került.
Fekete kazetta, címzés nélkül.
Tudhatták volna…
Vártak pár napot míg megnézték, és akkor is úgy döntöttek, este fognak bele, a hálószoba rejtekében, kettecskén.
Jó döntés.
Finnország nem tudta pontosan, hogy az igencsak erotikusnak mondható videó melyik pontján kerültek egymáshoz annyira közel. Kissé szégyellte, hogy a legjobb barátai felvételétől ilyen érzések fogták el, de végül már cseppet sem érdekelte az egész.
Majd később kesereg rajta!
Mire magához tért kábulatából, addigra a szalag lejárt, a képernyőn már csak fekete-fehér pixelpöttyök sorakoztak, hogy felvillanva váltsák egymást. Hagyta, hogy Svédország közelebb vonja magához meztelen testét, még kicsit hozzá is bújt.
Hallgattak…
- Talán jobb is, hogy a végére már nem figyeltünk – motyogta, de szégyen lángocskája még csak most kezdett ébredezni lelkében…

6 megjegyzés:

  1. Wuuuuuw. Enyhén korhatáros. Enyhén. És Denny, milyen hülye ötleteid vannak már .___. Nor helyében már régen levertem volna, mint vak a poharat, de kajra~ x""D SuFinék meg megtalálják, hát ez kész xD Okééé XD Na, ez egy ilyen erotikus gyöngyszem lett.
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is az, hogy korhatáros, de milyen már ez! Denny és a világmegváltó, totálmodern ötletei. x"D Igazából, valahol mélyen Nornak vagy tök mindegy, mert Dennyvel csinálja, vagy felizgatja az ötlet :B
      Na hát gondolhatod, hogy nem Berwald állt neki kutakodni. XD
      Köszi szépen, pussz~

      Törlés
  2. El sem hiszed, milyen régóta várom, hogy feltedd végre! Susie egy hős! Mert anno én hiába mondtam, hogy jó! De végre itt van és úúúúú <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem még akkor is vannak fenntartásaim őkelmével kapcsolatban és, ha nem lettem volna olyan hülye állapotomban, neki se tettem volna fel, elhiheted xD
      Köszi szépen, örülök, hogy tetszik~

      Törlés
  3. Kár lett volna nem felrakni. :)

    VálaszTörlés