Minä älskar sinua~

FLUFF! Na jó, félig fluff, félig angst, pedig én próbálkoztam~ Susie-nak karácsonyra, mert abszolúte megérdemli. x3 A ficről annyit, hogy én még ennyit SuFinnel nem szenvedtem .__.

Odakint legalább fél méter hó leesett, ezért Finnország időről-időre a párás ablak felé pillantott, reménykedve abban, hogy Svédországnak nem fog gondot okozni az idő. A főnökeivel és egyik kiváló építészével egyeztette a terveket egy új, az eddigieknél is nagyobb épület felhúzásához.

Az üvegpanel egyszerűen kisüti az ember szemét, no.

Tino magában mosolygott egy pillanatig, mikor arra a beszélgetésre gondolt, amit drága ura Gusztáv királlyal folytatott le a napokban. A férfi kerek-perec kijelentette, hogy ő márpedig nem Amerika, nem a látványra megy, hanem a kényelemre és arra, hogy megfeleljen a célnak. Aztán közös megegyezéssel kijelentették, hogy Amerika nem több egy meggondolatlan suhancnál.

Ezen, és hasonlókon járt az esze, ahogy zöldséget aprított a vacsorához. Vagy kétszer megvágta ujját is, de hát az ilyen seb hamar beforrt. Kukkamuna körbeugrándozta, vakkantott párat, megrángatta nadrágját, aztán megint elindult, hogy az egész lakásban szőnyegfelgyűrően végigloholjon.

- Ejj, te, mi bajod? – kérdezte a kutyát, aztán lábfejével megsimogatta az állat hasát.

Férjura éppen akkor találtatott hazaérkezni, mikor egy tál répát nyomott a csap alá. Finnország hallotta a kulcsok csörgését, az ajtó tompa puffanását, aztán a nehéz kabát surrogását.

- Főzöl? – kérdezte azonnal Berwald, és bevetette magát felesége mellé a konyhába.

Az csak bólintott, aztán hagyta magát átkarolni és szerető üdvözlőcsókot váltott kedvesével. Az a válla fölött a hozzávalókra pislogott, aztán lehajolt és megcirógatta Kukkamuna fehér, bolyhos fülecskéit.

- Megbeszéltétek?  - kérdezte a finn angyali mosollyal, mire bólintást kapott válaszul. A fiú összecsapta tenyereit és kicsit megemelkedett örömében. – Jaj, de jó! Hm… meg akartalak lepni, ami azt illeti.

- Ne főzz – kérte azonnal Svédország, de azért megcirógatta a puha arcocskát. A szemüvege még kissé párás volt és ujjai is szinte jéghidegek. – Fürdöm és segítek.

- J-jól van – hebegte Tino, aztán kötényébe törölte kezeit.

Lerogyott az egyik székre és félősen pislogott a svéd után. Kukkamuna egészen a szobájukig, majd a fürdőig baktatott, aztán visszatért hozzá. Finnország csüggedten nyomta meg a rózsaszín és nedves kis nózit. A tervei úgy váltak füstté és hamuvá, mint a tavalyi karácsonyi vacsora, amiből kivette a részét. Az egész este úgy született meg a fejében, hogy együtt elköltenek egy olyan vacsorát, amit végre rendesen megcsinált, beszélgetnek (már a maguk módján), aztán… aztán?

Te sem gondoltad komolyan, hogy megteszitek az utolsó lépést, igaz?

Berwald…

Berwald!

Tenyerébe temette arcát és hosszan kifújta a levegőt. Most mi lesz? Ha utána megy, bárhogy is, könnyűvérűnek tűnhet, rámenősnek. Ha nem, talán végleg elveszik minden. Jó ez így? Sehogy se jó. Hátakkor?

Feltápászkodott, hogy ha mást nem, hát valami piti kis indokkal rászabadítja magát Svédországra.

Kétszer röviden rákoppintott az ajtóra.

- Izé… Sveri, bejöhetek? – kérdezte bizonytalanul. Keze ösztönösen rebbent a kilincs felé.

- Be.

Isten tudja, hogy hallotta meg a vízcsobogás mellett. Szemben állt a zuhanyrózsával, szőke tincsei teljesen eláztak, a víz tarkójára, onnan pedig hátára folyt. Tökéletes. Berwald legalább olyan tökéletes volt, mint az épületei vagy a tervrajzai. Minden, amihez hozzányúlt. A hátán a sötét kis anyajegyek… talán, ha összekötné őket, szabályos mintát rajzolnának.

- Én csak… - kezdett bele bátortalanul és leült a vécé lehajtott tetejére. Ujjait összefonta és pironkodva bámulta a zöld járólapot. Mit mondjon? Úristen. – Ruotsi…

- Figyelek – biztosította a férfi.

Hát éppen ez az! Csukd be a szemed, zárd be a füled és fuss! Menekülj a némaságba, élj remeteként, amíg el nem felejted, hogy tudsz érezni. Hogy érezhetsz szerelmet is akár.

Megvigasztalnálak, de nem tudlak. Én vagyok a Pipitér, aki anélkül veszik el, hogy beszélhetne, és te lehetsz a madár, aki a szavak szomjúságába fullad. De nem akarom.

Arra ocsúdott fel, hogy férje már törölközőben térdel előtte és egyik kezét arcára simítja. Féltőn keresi a tekintetét és mikor megtalálja, mintha megnyugodna kicsit. Nincs rajta szemüveg, a haja is a szemébe lóg kissé. Azt kérdezi, minden rendben van-e, de csak a szemével. Az az édes szótlanság, a mindent jelentő némaság, ami már a csontjairól hasítja le a húst.

- Szeretlek – motyogja végül Finnország és mélyen elpirul. Rettenetesen zavarban van, de úgy gondolja, ez teljesen természetes.

Svédország feljebb emelkedik és könnyű csókot lehet a nyakára, amitől megreszketnek a combjai és a bizsergés felfut a gerincén egészen a tarkójáig. Aztán a férfi elengedte és homlokon csókolta.

Semmi több.

Semmi.

Finnország annak idején azt gondolta, nem is olyan nehéz dolog odaadnia valakinek magát, ha szerelmes, és érzi, hogy ez a szerelem tovább fog tartani az isteneknél és a világnál. Aztán mégis visszarettent, mikor a svéd lehúzta róla pizsama fölsőjét és fölé hengeredett.

Sajnálom.

Bocsáss meg, Sveri, sajnálom. De nekem nem megy…

És Svédországot azóta valahogy nem ragadta el a hév. Egyetlen egyszer sem. Mert valaki túl sokat ért a nemből.

- Gyere – suttogta és kézen fogta feleségét. Gyöngéden, mintha törékeny porcelánt érintene, féltőn, mint a legdrágább kincsét. De hát rajta kívül nem is volt senkije igazán.

Leszámítva Dániát, de az ő barátsága amúgy is más. Valahol megvan benne a harag, amiért anno nemet mondott neki, és az irigység, hogy a férfi még mindig magának akarja őt, Norvégia ide vagy oda. Neki lelki társ kellett, aki anélkül ismeri, hogy az őrületbe kergetné vagy belekényszerítené valamibe. Finnország. Néha sajnálta őt a Földre, máskor úgy érezte, bármit feláldozna, hogy megvédje. Mert ártatlan volt, érintetlen, tiszta mint a fehér hó, amelyre született és senkinek nem volt joga hozzá, hogy mindettől megfossza. Még akkor se, ha Tino maga egyezik bele.

Bevezette a szobájukba és leültette az ágyra. A vacsoráról mindketten megfeledkeztek, és most valahogy Kukkamuna hiperaktivitása sem tűnt annyira közelinek. Finnország pislogott párat a sötétben, egyik kezével (amelyikkel nem a takaróba kapaszkodott) próbált tapogatózni.

- Maradj nyugton – kérte Berwald.

Kezeit a vékony combokra siklottak, hangja olyan volt, mint mikor méz csöppen a teába vagy csoki a marcipánra. Lehetetlen nem megborzongni a higgadtságától. Finnország nagyot nyelt és éppen, hogy megnyalintotta ajkait, mikor a másik ország megcsókolta. Érezte a dolgos, erős férfikezet nyakán, ahogy az ujjai a füle mögött cirógatták haját, és nem tudta átkarolni a nyakát. Képtelen volt megmozdulni. Egész testében reszketett. Remegett a gyönyörűségtől, a félelemtől, a vágyakozástól…

Ajkai közül halk sóhaj tört fel, mikor Svédország a nyakára hajolt. Elszégyellte magát, de hát annyira jó volt… a férfi puha nyelve végigsiklott babapuhaságú bőrén, hogy megérkezzen kulcscsontjához. Aztán elengedte, és kézfejével megsimogatta a lángba borult arcot.

Finnország nem tudta, mikor dőltek hátra az ágyon, pihegett és zavarban volt. Örült a jótékony sötétségnek, és egyáltalán nem gondolt arra, mit lesz majd akkor, ha villanyt kapcsolnak vagy kivilágosodik. Agya teljesen kiürült, úgy kapkodott levegő után, mint egy felszínre bukkanó fuldokló; nyakán még tisztán érezte Svédország csókjait, kényeztetését.

Akarom…

Ne most hagyj itt, mikor évszázadokat vártam rád!

Berwald után kapott, a vállánál érte csak el. Egy másodpercig belé kapaszkodott, aztán ujjai hegyével végigcirógatta a bársonyos bőr alatt lapuló izmokat, fel egészen az álláig. A svéd a tenyerébe simította az arcát és ráhunyorgott. A szemüvegét talán a sötét rejti, talán a fürdőszoba tükrös szekrénye, ki tudja. És kit érdekel?

Tino közelebb mászott kedveséhez, hogy csókot leheljen arcára, homlokára, orrára, szemöldökére, ajkaira. Ha most a szemébe tudott volna nézni…

- Nem kényszer, mintsem akarat – suttogta a fülébe Berwald egészen közelről és a rengeteg szőkeségbe túrta ujjait.

A finn felsóhajtott, nagyot nyelt és beharapta alsó ajkát. Erre mit lehet mondani? Hogy akarja, csak fél egy kicsit? Az természetes dolog. Azt úgysem meri bevallani, hogy élvezi az együtt töltött pillanatokat, a csókokat az összebújásokat, a simogatásokat, de már ha csak magára a szexre gondol is felélednek gyomrában a pillangók, nemhogy mikor elképzelni magukat.

És, ha sosem múlik el?

Ha elolvadunk, mint a hóember, aki beleszeretett a kályhába? Nem kérdés, ki lenne a hóember…

Aztán soha-soha nem jönne többet tél.

Ujjai még enyhén remegtek, mikor megfogta Svédország kezeit és a derekára húzta őket. Egy darabig még figyelte, ahogy az ujjai finoman cirógatják, szinte ösztönösen masszírozzák, aztán hagyta, hogy a férfi megcsókolja. Miközben fölé hengeredett, végigsimított Finnország combján és felhúzta egyik lábát csípőjéhez. A sötétben nem volt szükség gondolatokra, elképzelésekre és tervekre, csak ösztönökre és érzésekre. A bőre íze, amire már annyira vágyott, az a Nivea és szalmiakki illat, ami az őrületbe tudta kergetni… Libabőr futott végig a nyakán, ahogy a finn fiút kényeztette.

Ez most nem róla szól. Ő már megtapasztalta ezt a féle gyönyört ezerszer, ha nem többször. Megismerte a forróságot, a kéjt, a bujaságot, a fájdalmat, mindent-mindent ismert már jól. Mégsem volt ugyan az. Törődni, odafigyelni, vigyázni teljesen más volt, több mint egy jót szeretkezni a kanapén egy fáradt nap után. Átérezte, sőt pontosan tudta, mekkora áldozat ez Finnország részéről.

Hát, ha képes odaadni a testét, cserébe ő felkínálja a lelke egy részét.

×××

A hajnali nap első sugarai tompán szűrődtek át a lila függönyön, valahogy mégis sikerült nekik. Svédország hunyorgott keveset, aztán sóhajtva figyelte a szuszogó Finnországot, aki lábait az ő térdének préselte, homlokát mellkasának simította és úgy karolta át, ahogy kisgyermekek az alvós mackót. Meztelen karjai, válla és nyaka libabőrös lett a reggeli hidegtől, és szőke haja kócosan lógott szemébe. Mikor finoman elsimította onnan és csókot lehelt ajkai szélére, a fiú csak csámcsogott kicsit és még inkább hozzá préselte magát.

A férfi visszahajtotta fejét a párnára, és kitapogatta szemüvegét az éjjeli szekrényen. Aztán rájött, hogy a fürdőben hagyta, és inkább kis feleségének szentelte figyelmét. Lassú köröket írt le a bőrén ujjaival, éppen, hogy érintve a bőrét, aztán körbejárta az anyajegyeket is.

- Na, Sveri… - nyöszörögte Tino, ahogy a lusták nyúzottságával ásított és mocorgott. Megfogta a svéd kezét, ajkaihoz húzta, csókot lehelt rá, aztán lassan felnyitotta élénken csillogó szemeit. Ajkait mosolyra húzta, ahogy pillantásuk találkozott. – Szeretlek.

Svédország nem felelt, helyette megcsókolt egy anyajegyet Finnország vállán, majd az ajkait vette célba, ahogy feljebb rángatta rajta a takarót. Valahogy észre sem vették, hogy Kukkamuna befészkelte magát lábaikhoz.